Képeslap az Ígéret Földjéről

...elvezetem a pusztába, és szívére beszélek…“Hóseás 2:16

Azon gondolkodtam, – miközben azt figyeltem az apró ablakon át, hogyan landol gépünk a sivatag közepére épített izráeli kis repülőtérre – vajon milyen érzés lehetett annak idején egy hozzám hasonló korú családanyának ugyanezen barna sziklák és homokbuckák közt nap mint nap felkelni, reggelit készíteni a családnak, majd mindent összecsomagolni és továbbindulni.

Az egyiptomi rabszolgaság már a múlté, az Ígéret Földje még a távoli jövőé, a kettő között pedig, se itt, se ott, az van, ami van: pusztaság, forróság, ideiglenes otthonok és fárasztó, sivár napok végeláthatatlan sora.

Sokkal kisebb léptékű, a saját életemre méretezett pusztai vándorlásokra gondolva ugyanazon régi minta kirajzolódását vélem felfedezni, ugyanannak a ragyogó, tiszta, szigorú szeretetnek a nyomait, mely nem hagyhatja szó nélkül, ha függőségekbe, haragba, vagy romboló kapcsolatokba zárja önmagát az emberi lélek.

Én kényelmes ágyban ébredek reggelente. Egy gombnyomásomba kerül, s forró kávé folyik a csészémbe. Egy másik gombnyomással halk zeneszót kezd sugározni a kenyérpirító mellett a kis, fekete rádió. Csomagolnom pedig, mielőtt munkába indulok, csak egy sajtos szendvicset, s hozzá egy termosz teát szoktam.

De a meghívás ma is, itt is, számomra is szabadságra és szentségre szól.

Az odavezető út pedig általában valamilyen pusztaságon vezet át.

Boldogok, akik képesek meglátni a sivatag szépségét.

Boldogok, akiknek értékes a hiány, s nem akarják azt mindenáron, akármivel betölteni.

Boldogok, akik megértik: a pusztaság nem feltétlenül büntetés. Lehet rá úgy is nézni, mint lehetőségre, mint helyre, hol apránként formálhatóvá válik a rabszolgaságba belekeményedett szív.

Boldogok, akik mernek egyetlen bátor, fájdalmas lépéssel elindulni.

Mert aki elindul, annak léptei alatt út épül.

S ha út épül, azon végig lehet menni.

S ha végig lehet menni, akkor meg is lehet érkezni.

Boldogok, akik féltve őrzik a honvágyat a szívük legmélyén.

Ők azok, akik hazatalálnak.

Megérkezve az Ígéret Földjére szabadságra, új otthonra találnak.

(íródott saját útinaplóm s az Izráel népének hosszas pusztai vándorlását leíró szép, küzdelmes történet alapján)

2 thoughts on “Képeslap az Ígéret Földjéről”

Szólj hozzá bátran!