Képes vagy rá!

Még csak egy gyermekem van, de Őt figyelve sokszor elgondolkodom, rácsodálkozok Istenre.

Körülbelül egy hónapja elkezdett lépegetni. Még most is segítséggel jár. Ez új fejezet mindenki számára. Nagy öröm számára, hogy oda tipeghet a játszótéren a többi gyerkőchöz, és a nagyobbak is egyre inkább játszópajtást látnak így Benne, ezért többnyire bevonják a játékba.

Egyik alkalommal, egy pár hónappal nagyobb kislány (Ő már egyedül jár, de még kicsit bizonytalan) próbálta megfogni a lányom kezét, hogy akkor most Ő segít a Picurnak (így nevezte Őt) járni. Magabiztosan tolta el a kezemet, jelezve, hogy most már nincs szükség rám, pihenjek egy kicsit. Természetesen nem engedtem át az irányítást, de érdekes volt ráeszmélni, hogy ez a kislány mennyire meg van győződve arról, hogy számára nincs lehetetlen. Képtelenség lett volna megértetni a kis csöppséggel, hogy csak baleset származna az amúgy nagyszerű ötletéből. Egyszerűen azért, mert még nem tudna megbirkózni a feladattal.

Mi, felnőttek, elsősorban nők, annyi önértékelési hiábavaló gondolattal és érzelemmel küzdünk a hétköznapokban, hogy minket inkább arról kellene győzködni, hogy képesek vagyunk végigcsinálni azokat a dolgokat, amik óriásokként tornyosulnak előttünk. Azok a nagy népszerűséggel olvasott könyvek írói, amelyek többnyire arról szólnak, hogy képes vagy rá, elsősorban minket tekintenek célközönségnek. Mennyire kívánatos lenne gyermekeink naivitásával és kezdeti önértékelésével tekinteni előre …

De, valóban jó lenne ez így?

Most gondolatban játsszuk le a következő jelenetet: egy bizonytalanul, de önállóan járó kislány megfogja egy lépegető, segítségre szoruló leányzó kezét, és elkezdi sétáltatni. Megszületik az első lépés, talán a második is … milyen folytatást látsz magad előtt? Igen, mindketten elestek.

Veszélyes állapot az, amikor úgy gondoljuk, hogy minden megy nekünk, bármire képesek vagyunk, stb. Többnyire ilyenkor szoktuk elengedni Isten kezét, jelezve, hogy most már Ő is pihenhet egy kicsit. Ezért figyelmeztet az ige.

„Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” 1. Korintus 10:12

De ugyanakkor, sok esetben mi magunk vagyunk önmagunk ellenségei akkor, amikor bátortalanná tesszük lelkünket önbizalom hiányunk miatt.

Akkor hogyan lehet ebben egyensúlyt találni?

Kicsit átfogalmaznám a helyzetet, és azt mondanám: mindenre képes vagyok az Úrral.

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Filippi 4:13

Az Ő világossága megóv attól, hogy felfuvalkodva, önmagamtól meghatódva ne legyek önpusztító, de ugyanakkor segít leküzdeni, és ha kell felszámolni azokat a terheket, amiket többnyire mások véleménye és az ebből kiformálódott énkép okoz.

Tehát, csakis az Isten félelmében és az Ő erejével vagyok mindenre képes. Így nézzünk előre.

Szólj hozzá bátran!