Kapaszkodj!

Néha nem kell hatalmas dolog, hogy kimozdítson a lelki egyensúlyból. Kicsit megakad a megszokott ritmus, kicsit nem mennek olyan gördülékenyen a dolgok. Zsúfolt időszakok, vagy éppen az ellenkezője, kialvatlanság, kiegyensúlyozatlan táplálkozás, mozgáshiány, hormonok, időjárás. S még rengeteg dolog tud megbillenteni.  Talán nem is tudatosul, hogy honnan indult a dolog, vagy mi van a hátterében, csak megszédülünk.

Én sem tudom, hogy éppen, hogy kezdődött. Olyan tökéletesen szépnek tűnt éppen minden, ami amúgy ritkán van.  Aztán túl sok program volt, kevés idő csendben a Mesteremmel. Megengedtem magamnak egy két csípős megjegyzést, kevésbé szeretetteljes lelkületet. Aztán egy röpke beszélgetésben, ahol naivan megemlítettem, hogy 9 éve vagyok már otthon a gyerekekkel, rádöbbentem, hogy ez még keresztyén körökben is a többség fülének kilátástalanul, rosszul hangzik. Innentől meg elindult a lavina.

Képzelt és valós kudarcaim lepték el a gondolataimat. A sok terv, látás, amivel még olyan kevésre jutottam. A jövőt takaró köd, amit eddig inkább hangulatosnak, Isten meglepetéscsomagjának tartottam, most görcsbe szorította a gyomrom. Nyomasztani kezdett a krónikus betegség, amit sok odafigyeléssel, lemondással sem tudtam legyőzni. Az emberek hosszú listája, akik a szívemen vannak, s akikért még annyira keveset tettem.

0ba08a7fcd8d555083bd431119e6a5b7

Próbáltam Isten Igéjével szembemenni a fejemben lévő zűrzavarral. Eszembe jutott, hogy Isten Harcosnak, Győztesnek, Gyümölcsözőnek nevezett, bár sokszor nem jellemeznek ezek, Ő látja azt, aki kegyelméből lehetek. De most minden olyan üresen csengett. Olyan távolinak és elérhetetlennek tűnt.

A legnyomasztóbb ilyenkor az, hogy szégyellem, hogy Isten kegyelmének, szeretetének hosszas gyógyító munkája után is ilyen pikk-pakk meginog, összedől bennem a Krisztusban gyökerező énkép és az ebből fakadó egészséges önbizalom.

Rájöttem, hogy ki kell mondanom ezeket a dolgokat, elő kell hoznom abból a sötétségből, ami most bennem van a világosságra. Meg kell fogalmaznom. Mert ami a világosságban van, azzal már könnyebb megbirkózni. S ahogy soroltam könnyezve, hangosan Istennek, (meg a férjemnek) terheim nagy része nevetségesnek, kis bolhának tűnt, ahhoz az elefánthoz képest, ami belülről összepréselt. Voltak olyanok is, amelyek fájóan igaznak tűntek hangosan kimondva is. Ezekkel kicsit nehezebb volt megbirkózni.

Éjszaka többször is arra ébredtem, hogy görcsbe van szorul a kezem és a lábam.  Mintha kapaszkodnék. Valami ösztönszerű keresése lehet a biztonságnak, a stabilitásnak, amit a stressz előhoz. Miközben gyarlóságaim, mulasztásaim, méltatlanságom töltötte ki a gondolataimat észrevettem, hogy újra szorít, kapaszkodik a kezem. Hirtelen bevillant, hogy az Ige is beszél kapaszkodásról. Méghozzá a Zsidókhoz írt levélben, amit olyan nagyon szeretek.

Ez erős biztatást jelent, és reménységet ad nekünk. Hiszen odamenekültünk Istenhez, és belekapaszkodtunk abba a reménységbe, amit ő adott nekünk.
Ez a reménység olyan a lelkünk számára, mint a csónak számára az erős és biztonságos horgony. Ez a „remény-horgony” a mennyei Templomban, a függöny mögött, a mennyei Szentek Szentjében kapaszkodik meg, ott, ahová Jézus bement. Értünk ment be oda, hogy utat készítsen a számunkra. Hiszen mindörökké Jézus lett a Főpap, Melkisédekhez hasonlóan. Zsidók 6: 18b-20 EFO

Azt mondtam magamnak: Jól van, hát kapaszkodj! Kapaszkodj a kegyelembe, Isten kegyelmébe, ami megjelent Krisztusban. Másokba nem érdemes kapaszkodnod, ezt már tudod, s magadba még annyira se.

Egyik kedvenc dalomat kezdtem halkan énekelni, s közben Isten kegyelme újra átölelt, betakart. Megvigasztalt. Szívembe suttogta azokat az igazságokat, amelyeket olyan jól ismerek, s mégis nehezen megy a gondolataimat, adok-kapok üzemmódba állt lelkemet meggyőzni.

Elvégeztetett. Kegyelem van. Magadtól úgysem tudod megcsinálni, ha rámegy mindened, akkor sem. Azon a napon, amikor megállsz előttem csakis Fiam Jézus Krisztus igazságába öltözve, áldozatával betakarva lesz olyan ruhád, amiben beengednek a kapukon át a városba. És amúgy sem ilyen az én utam. Az én igám könnyű, terhem gyönyörűséges, megnyugvást kap a lelked. Túl sok mindent vettél magadra, pedig valójában csak egyre van szükséged, mint Mártának, aki annyira meg akart felelni, annyira akart szolgálni, hogy elfeledkezett rólam.


“Számomra nincsen más remény, Jézus vérében bízom én.
Magamban én semmi vagyok, az Ő nevében bízhatok!
Krisztus lett Sarokkő, bűnösnek Megmentő, Kőszikla viharban, Ő az ÚR!
Ha jönnek rám sötét napok, kegyelméből erőt kapok.
Viharban jól kapaszkodom, kárpit mögött van horgonyom.
Majd jöttét jelzi harsona, ó, bárcsak eljutnék oda!
Igazsága lesz öltönyöm, végleg a Mennybe költözöm.”
(Kőszikla Sarokkő – Cornerstone – Hillsong , ford. Révész Árpád)

A te életedet, lelkedet talán nagyobb viharok is szaggatják. Vagy a csendbe kezdesz már belefulladni. De nincs olyan vihar, nincs olyan zűrzavar, amiben ne lenne elég ez a kapaszkodó!

Kapaszkodj!

Szólj hozzá bátran!