Jefte – Bírák 11-12.

 

Mi az első, ha nem az egyetlen dolog, ami eszedbe jut Jeftéről? Lefogadom, hogy 10-ből 9 embernek az, hogy feláldozta a saját lányát. De lehet, hogy ennél többről szól a történet?

Jefte Izrael egyik bírája volt, még mielőtt királyok lettek volna. Harc előtt fogadalmat tett, hogy ha nyer, bármi jön ki elé elsőnek házából, azt feláldozza Istennek. A lánya volt az első, aki kijött – az egyetlen gyermeke. Ez elég erős érzéseket válthat ki belőlünk, melyek nem túl pozitívak Jeftére nézve. A rutinos Ószövetség olvasó reakciója az lehet, hogy menjünk gyorsan tovább, ezzel most nem akarok mit kezdeni, vagy olvassunk inkább valamit az Újszövetségből…

Elmondom, mire nem emlékszünk Jefte történetéből, pedig benne van:

  • – Egy prostituált szülte apjának, Gileádnak. A házasságból, törvényesen született öccsei elég csúnyán elűzték.
  • – Amikor jöttek az ammóniak, hogy megtámadják Izraelt, hirtelen senki sem akart kiállni ellenük, inkább visszahívták Jeftét, aki vissza is jött.
  • – Ahhoz képest, hogy egy prostituált fia, és addig csak “gyülevészeket” irányított, hihetetlen jól tárgyal az ammóniak királyával, lényegretörő, pontos történelmi áttekintést ad, és fantasztikus végkövetkeztetést von le: “Azért, ha az Úr, Izrael Istene, maga űzte ki az emóriakat népe, Izrael elől, te akarod azt birtokba venni?” Én ezen a ponton meggondoltam volna magam az ammóniak királyának helyében, de ő vesztére, másképp döntött. Az ahogy Jefte saját magára és a harcra tekint, nekem egyértelműen Dávid hozzáállásával azonos. 1 Sám 17.47-ben Dávid ezzen megy Góliát ellen: “Az Úr kezében van a háború.” (Angolul még kifejezőbb: “The battle belongs to the Lord.”) Dávid és Jefte pontosan tudta, mi az ő szerepe, és mi Istené. Úgy vezettek csatákat, nyertek háborút, többszörös túlerővel szemben, hogy az életüket kockára tették Isten népéért, mindent odaadtak, amilyük volt, és közben vallották, hogy a harc Istené. Ő dönti el. Az Ő kezében van. Jefte ezt úgy is mondja, hogy “az Úr a bíró.” (Bírák 11.27)
  • – Az Úr lelke szállt Jeftére. El tudjátok képzelni, milyen az, amikor egy erős vitézre rászáll az Úr lelke, és háta mögött az izraeli sereggel, porrá zúzza az ellenséget? Az biztos, hogy hangos! 🙂 Nagyon érdekes, hogy Jefte rögtön azután teszi a fogadalmát, amikor rászállt az Úr lelke… Nekem megint Dávid jutott eszembe, akinek a katonái hoznak vizet az ellenség táborából, és ő azt kiönti Isten színe előtt. (2 Sám 23.16) Túl drága volt ahhoz, hogy megigya. Amiért ekkora árat fizettek, azt Isten színe előtt kell kiönteni. Én ugyanezt a hozzáállást érzem Jeftében, annak ellenére, hogy utólag valószínűleg nem ezt a fogadalmat tette volna.
  • – Jefte borzasztóan érezte magát, hogy fel kell áldoznia lányát, de tudta, hogy nem vonhatja vissza Istennek tett fogadalmát. Pedig ő nem olvasta a Prédikátor 5.3-at: Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését, mert nem telik neki kedve az ostobákban. Teljesítsd, amit megfogadtál!
  • – A lánya így reagál a hírre: “Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, tedd velem azt, amit kimondtál!” (Bírák 11.36) Azta! Nem tudjuk, hogy Izsák is így reagált volna-e, ha Ábrahám elmondja neki, hogy ő az áldozati bárány, mindenesetre, Ábrahám nem ment bele ebbe a beszélgetésbe. Nekem a lánynak ez a válasza két dologról beszél: hogy mennyire tisztelte az apját, és mennyire tisztelte Istent. Jefte, az első látszat ellenére, elég jó apa lehetett.

De nem is az számít igazán, hogy mi mindent tudunk még meg Jeftéről, ha elolvassuk a történetét. Az számít, hogy Isten hogy néz rá. Szeretnél úgy nézni Jeftére, ahogy Isten? Akkor olvasd el a Zsidók 11-et, ami a hithősökről szól. Először beszél az író a “nagyokról”, Nóé, Ábrahám, Mózes. A 32. verstől pedig ezt mondja: “Mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg.” Érdekes, nem találunk az Újszövetségben olyan részt, hogy “hadd soroljam fel azokat, akik ostoba fogadalmakat tettek: Jefte, stb”, vagy “itt egy lista azokról, akik megölték a gyerekeiket: Jefte, stb” De olyan lista van, hogy hithősök, és Jefte rajta van!

Mondok mást. Mi az első történet, ami eszedbe jut Gedeonról? Megkérdőjelezte Isten ígéretét, több jelet is kért. Bárákról? Azt kérte Debórától, hogy menjen vele a harcba, emiatt nem ő győzhette le az ellenséges királyt, hanem egy nő. Sámsonról? A szerelem elvette az eszét, és elárulta ereje titkát. Dávidról? Csak nem Betsabé?! Honnan jön ez a szelektív memória? Mert nem Istentől jön! Ezek az emberek Isten szemében hithősök! Igen, elkövettek bűnöket. Mint mindenki. De Isten a hit hőseinek látja őket! Figyeld, Isten saját szavaival, hogy utal Dávidra az 1. Kir 14.8-ban: “Te azonban nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsolataimat, teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit helyesnek látok.” Isten így emlékszik Dávidra! Neki nem Betsabé ugrik be, hanem az, hogy “teljes szívből követett engem”. Mi lenne, ha az jutna eszünkbe egymásról, ami Istennek?

De mondok még valakit. Sára. Milyennek látod Sárát? Aki nevet? Aki hitetlenkedik? Aki a saját szolgáját küldi a férje ágyába? Isten nem ilyennek látja. 1. Péter 3. 3-tól: “Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt. Egykor a szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek, ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől.” Sára lányai leszünk? Szeretnénk egyáltalán Sára lányai lenni? Csak akkor, ha úgy látjuk őt, ahogy Isten látja. Gyönyörűnek. Szelídnek. Engedelmesnek.

Mi lenne, ha úgy látnád a lelkészed, ahogy Isten. Nem úgy, mint aki este a sorozatra szokott elaludni. Hanem úgy, mint aki arra tette fel az életét, hogy pásztorolja a juhokat. És a  gyereked ifivezetőjével hogy állsz? Az jut eszedbe, hogy még nem házas, és felrakott a facebook-ra egy csókolózós képet? Vagy az, hogy inkább a te gyerekeddel foglalkozik péntek esténként, mint hogy a saját kedvtelését keresné. Fokozom a dolgot. Tegyük fel, hogy tudod valakiről, hogy abortusza volt. Már nem járunk messze Jeftétől, igaz, az abortusz nem éppen fogadalomtételhez kötődik. Mi van, ha Istennek, a testvéredről, akinek abortusza volt, nem ez jut eszébe, amikor ránéz? Hanem egy hithőst lát? Mi van, ha benned is egy hithőst lát? Nyilván a bűnt meg kell bánni, és szakítani vele. Ezután pedig lehet egymásra úgy nézni, ahogy Isten. Gyakorolhatunk a bibliai szereplőkön. Most mi jut eszedbe Gedeonról? És Bárákról?

“Jefte – Bírák 11-12.” bejegyzéshez egy hozzászólás

Szólj hozzá bátran!