Istenkép

Azt mondja a pszichológia, hogy a szegényes, sérült énkép a sok magával küszködő, boldogtalan ember problémája.  Azt is mondja, hogy el kell fogadjuk, meg kell szeressük végre magunkat és akkor sokkal jobban fog működni minden. És ez jól hangzik.

Csak az a gond, hogy van benne egy kis csavarintás. Fontos, hogy mit gondolunk magunkról, milyen hazugságokat hiszünk el magunkról, amelyek meghatároznak. De nem tudjuk magunkat a hajunknál fogva kihúzni a mocsárból. Amíg önmagunkban keressük a megoldást nem jutunk messzire. Ugyanazokat a köröket fogjuk róni magunk körül. Lehet jobb lesz kicsit a hangulatunk, de könnyen megtörténhet, hogy az énképünk helyrepofozása közben elhiszünk pár újabb hazugságot.

Mert Isten Igéje szerint az igazság az, hogy önzőek vagyunk, végtelenül önzőek. Önző az is, akinek dagad a melle a hatalmas, akár túlzott önbizalomtól, és önző az is, aki utál a tükörbe nézni, vagdossa magát kínjában, és az öngyilkosság gondolatával barátkozik. Mert mindkettő önmagával van elfoglalva, még ha ez teljesen másképp nyilvánul is meg.

Jézus azt tanította, hogy tagadjuk meg magunkat.

"Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt." Márk 8: 34-35

Az önszeretet természetes, ezért hív Jézus arra, hogy úgy szeressük a felebarátunkat, mint magunkat. A férfiakat az Ige arra buzdítja, hogy úgy szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. A legtöbb esetben nem kell nekünk különösebben tanulnunk magunkat szeretni. Megy ez már pelenkás korunk óta.

Egy torz, beteg énképnek mindenképp gyógyulásra van szüksége. De a magam bőrén, lelkén tapasztaltam, hogy a gyógyulás igazán, akkor kezdődik el, akkor kezdődött el, amikor abbahagytam a beható foglalkozást az alacsony önbecsülésemmel, a sérült lelkemmel és a felszabaduló energiával egy másik kép helyreállításán kezdtem dolgozni. Az Isten bennem lévő sekélyes, szegényes, valótlan képén.

Az igazi probléma nem az, hogy mit gondolunk magunkról, hanem az, hogy mit gondolunk Istenről, a Teremtőről, a Megváltóról, a Szabadítóról, a Gondviselőről, Hatalmasról, Tanácsadóról, Csodálatosról.

Három példát említek, a Bibliából, akiken keresztül megértettem, hogy nem az énképem, az önbecsülésem az akadály a szolgálatban, az életfeladatomban, az Isten megdicsőítésében az életemben, hanem az, hogy milyen Istenképem van.

Mózes: a fáraó unokájaként ereje teljében, dagadó mellel, nekilátott megoldani népe problémáját. Nagyot bukott. Megölt egy egyiptomit, menekült és a pusztában apósa juhait legeltette. Amikor megjelent neki Isten az égő csipkebokorban és hívta, arra amire ő késztetést érzett a maga módján negyven évvel korábban is. Mózes már nem volt olyan lelkes és vállalkozó kedvű. Küldjél, kérlek mást, felelte Istennek. És Isten nem kezdte vállon veregetni, hogy ugyan már Mózes fog ez menni neked, megtanultad a leckét, képes vagy rá.  Csak annyit mond, hogy „Veled leszek”.  És a többit tudjuk. Mózes Isten hatalmas eszköze volt a nép megszabadításában az egyiptomi szolgaságból. Mert fel tudta emelni a tekintetét magáról, az ellenségről Istenre.

Naámán feleségének rabszolgája a második, akit portyázó arám csapatok hurcoltak el a hazájából. „Egy kisleány”, így ír a Biblia róla a Királyok második könyvében. Milyen énképe lehetett egy gyereknek akit kiszakítottak erőszakkal a családjából és szolgálóvá tették? Nem derül ki a történetből csak az, hogy erős Istenképe volt. Amikor szembesült Naámán betegségével bizonyságot tett arról az Istenről, aki meg tudja gyógyítani a leprás Naámánt is. Összetört lehetett a szíve, gyűlölettel és haraggal is szembe kellett néznie, de túl tudott ezen lépni és szolgálni az ellensége felé is, mert az élő Istenben gyökerező hite az új környezetben is benne élt.

Aztán ott van mindenki kedvence, Dávid, (Isten is odavolt érte, „szívem szerint való férfi”) a kis „kölyök” Isai családjából, akit Sámuel látogatásakor oda sem hívtak a többiek közé, úgy kellett a juhok közül előkeresni.  Isten már akkor látta a szívét. Góliát legyőzése után nyilvánvaló lesz, hogy Dávid ismeri Istent, és látja azt, amit Izráel seregében senki nem látott. Azt, hogy ki Isten, milyen hatalmas, mire képes. Míg mindenki  az óriásra nőtt filiszteussal foglalkozik és bénultan szemléli az eseményeket Dávid Istenről beszél, az óriás helyett Istenre koncentrál és legyőzi Góliátot.

"Dávid így felelt a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek URának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az ÚR, leváglak és a fejedet veszem, a filiszteusok seregének a hulláit pedig még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom. És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izráelben.
És megtudja az egész egybegyűlt sokaság, hogy nem karddal és lándzsával szabadít meg az ÚR. Mert az ÚR kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket." Sámuel 1. könyve 17:45-47

„Nézzünk az óriásokra-és elbukunk.
Nézzünk Istenre- és az óriásaink dőlnek le.”
Max Lucado

A sérült énkép, a sárba taposott önbecsülés, a bizonytalanság magadban valóságos probléma. Olyannyira, mint Góliát. De ne boncolgasd, elemezgesd tovább. Beszélj inkább Istenről, töltsd meg a gondolataidat az Igével, erősödjön meg a Róla alkotott képed. Lépj túl magadon, ne legyen többé kifogás a múlt, a félelem, az önbizalomhiány. Isten tudja, hogy egyedül nem vagyunk képesek győzelmesen élni, hittel követni, önzetlenül szolgálni. Neked és nekem is csak annyit mond: Veled leszek! Ha tudod ki Ő, akkor ez több, mint elég.

“Istenkép” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Köszönöm!
    Dicsőség Istennek, hogy így tud használni titeket!
    Köszönöm a megfelelő pillanatban jött bátorítást, helyreigazítást!

Szólj hozzá bátran!