ISTEN NEM MUTATVÁNYOS!

Házicsoportunk egy tagjának, Levinek a gyerekkori jóbarátját, Zsoltot, megcsípte egy darázs, és mivel súlyos allergiás reakció lépett fel, 20 perc múlva már agyhalott volt.
A mentősök a testét újra tudták éleszteni, de Zsolt agyában nem jelentkezett keringés. Pár napig gépek segítségével életben tartották.
Ebben a pár napban történt, hogy Levi megkérte a csoportunkat, hogy imádkozzunk felépülésért.
Aztán megkért egy másik gyülekezetből egy presbitert (aki kórházmissziót végez, ráadásul adatott neki a gyógyítás kegyelmi ajándéka), hogy menjen be vele a kórházba, ő is imádkozzon Zsoltért, és kenje meg őt olajjal Jézus nevében, az igének megfelelően (Jakab 5,14).
Ezzel párhuzamosan összejöttünk mi is, jópáran a gyülekezetből, hogy a háttérben imával kísérjük ezt a különleges látogatást.

A nap eltelt.
Aztán eltelt még két nap.
Mindannyian feszülten vártuk a csodát.

A várakozás második napjának reggelén váratlanul és nagyon korán ébredtem.

Egy ige volt az első gondolatom:

"Könyörülök, akin könyörülök, és kegyelmezek, akinek kegyelmezek."

Kikerestem, és elolvastam a szövegkörnyezetével együtt. Mózes és Isten beszélgetnek:

... most azért, ha ked­vet ta­lál­tam előt­ted, is­mer­tesd meg ve­lem uta­dat, hogy is­mer­je­lek té­ged, és ked­vet ta­lál­has­sak előt­ted. És gon­dold meg, hogy e nép a te né­ped.
Ő így szólt: Ar­com men­jen-e ve­le­tek, hogy meg­nyug­tas­sa­lak?
Mó­zes ezt fe­lel­te: Ha ar­cod nem jár ve­lünk, ne is vi­gyél ki min­ket in­nen!
Mert mi­ről is­mer­het­jük meg, hogy én és a te né­ped ked­vet ta­lál­tunk előt­ted? Nem ar­ról-e, ha ve­lünk jársz? Így va­gyunk meg­kü­lön­böz­tet­ve, én és a te né­ped min­den nép­től, amely e föld szí­nén van.
Az ÚR azt fe­lel­te Mó­zes­nek: Meg­te­szem ezt is, amit kí­ván­tál, mert ked­vet ta­lál­tál előt­tem, és név sze­rint is­mer­lek té­ged.
Így fe­lelt Mó­zes: Kér­lek, mu­tasd meg ne­kem di­cső­sé­ge­det!
Erre azt mond­ta az ÚR: Meg­te­szem, hogy el­vo­nul­jon előt­ted egész fen­sé­gem, és ki­je­len­tem előt­ted az ÚR ne­vét: kö­nyö­rü­lök, akin kö­nyö­rü­lök, és ke­gyel­me­zek, aki­nek ke­gyel­me­zek.
Majd így foly­tat­ta: ar­co­mat azon­ban nem lát­ha­tod, mert nem lát­hat en­gem em­ber úgy, hogy élet­ben ma­rad­jon.
Majd azt mond­ta az ÚR: Íme, van itt hely ná­lam; állj a kő­szik­lá­ra!
És ami­kor di­cső­sé­gem el­vo­nul előt­ted, a kő­szik­la ha­sa­dé­ká­ba ál­lí­ta­lak, és ke­zem­mel be­ta­kar­lak, míg át­vo­nu­lok.
Az­után ke­ze­met el­ve­szem ró­lad, és há­tul­ról meg­látsz en­gem, de az ar­co­mat nem lát­ha­tod.
2.Móz 33:13-22

Csend lett a lelkemben.
Vajon mit jelent most ez az ige ebben a helyzetben?

Aztán a Szentlélek elkezdte kibontani előttem:

– Isten nem elkápráztatni akar engem a csodáival.

Ő nem mutatványos.

– Annyit enged meg látni az Ő dicsőségéből, amennyit elbír a Vele való kapcsolatom, a barátságunk.

– Ami nekem csoda, az Neki nem az. A Vele való kapcsolatom mélyülésével már nekem sem az. Ismerve Őt, a csoda már nekem sem szenzáció többé:

a csoda az Ő szeretetének egyik megnyilvánulása.

– Nem a csodákat kell kívánnom, hanem azt, amit Mózes: hogy az Ő arca velem járjon.
Hogy annak milyen következményei vannak, az – ismerve Őt – természetessé válik.

– Amíg a szenzációt éhezem, addig nem tudok az Ő személyéhez közel kerülni.

– Amíg az Ő dicsősége elviselhetetlen a számomra a bűnökre való hajlamaim miatt, addig nem láthatom az Ő arcát.
Szeretetből nem engedi látni, hogy nehogy (pl. felfuvalkodva) meghaljak.
Nehogy azt higgyem, annak segít, akinek én kegyelmezek, nehogy azt higgyem, hogy a kívánságaim teljesülnek az Ő erejével.

Nem!

Kijelöli a kompetencia-határokat:

akkor van rendben a kapcsolatunk, ha én azonosulok az Ő tervével, én csatlakozom az Ő munkájához.

Ő könyörül, Ő kegyelmez – én csatlakozhatok ehhez, amikor Ő erre megkér, amikor Ő ezt megengedi.

– A dicsősége elsősorban nem a csodákban jelenik meg, hanem a kettőnk bensőséges kapcsolatában:

"Az Is­ten or­szá­ga nem szem­mel lát­ha­tó­an jön el. Nem mond­ják majd, hogy íme, itt vagy íme, ott van, mert az Is­ten or­szá­ga ben­ne­tek van." Lukács 17:21

– A betegek életében is a Vele való kapcsolat lehetősége az igazi csoda, az lesz Isten dicsősége:

"Gyógyítsátok az ott levő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa." Lukács 10:9

… Zsolt szerveit aznap este szétosztották a rászorulóknak…

Nem voltam csalódott.

… de csak, mert Isten közel jött hozzám, kijelentette előttem az Ő nevét, és megláttam az Ő dicsőségéből valamit: ráláttam magamra, a motivációmra, ezzel együtt a kettőnk kapcsolatának jelenlegi állapotára.

Na meg az Ő természetére!

…most még jobban szeretem!!! 🙂

Thökölyi Réka

“ISTEN NEM MUTATVÁNYOS!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Értem a mondanivalód, de mégis rossz Zsoltra gondolva olvasni, ez olyan, mintha rólad szólna a történet és róla egyáltalán nem is.

  2. Köszönöm ezt az írást! Az én életemben is történt egy kicsit hasonló eset. Egyik barátom éveken át hősiesen küzdött a leukémiával, hol jobban, hol rosszabbul volt. Egyszer csak beállt egy tartósabb jóllét, és mindenkiben remény támadt. Aztán hirtelen itt hagyott minket egyik percről a másikra. Fájt és csalódott is voltam. Aztán ahogy szomorkodva feküdtem az ágyamon már közelítve a félálomhoz, bevillant egy ige a semmiből, Ézsaiás 55: 8-9: „Mert az én gondolataim, nem a ti gondolataitok.Útjaitok sem az én útjaim! — mondja az Örökkévaló. — Amennyivel az ég magasabb a földnél, annyival magasabbak útjaim útjaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál.” Ezután valahogy lenyugodtam, és ez azóta is tart.
    Sajnálom, ami történt a fiúval, és azokat, akik szenvednek a hiánya miatt. De hálás is vagyok mindazért, amit te kaptál a történtek által.

Szólj hozzá bátran!