Isten asztalt tud teríteni még a pusztában is!

Ritka ajándék az olyan ember, aki olvas bennünk, és teljes szívéből, igazi megértéssel válaszol. Sokan azon veszik észre magukat, hogy bár összeházasodtak, társuk teljesen más szellemi vagy lelki hullámhosszon van.

Legtöbben a házasságtól általában minden ok nélkül azt várják, hogy mostantól a társ betölti mindazoknak a helyét, akikre eddig támaszkodtunk – az apáét, az anyáét, a testvérekét, a barátokét. Mivel a szerelem mindent betöltő, és kizárólagos érzelem nagyon nehéz más kapcsolatokat fenntartani, amelyek nem tűnnek többé szükségesnek. A házasság azonban megtanít arra, hogy még a legszorosabb emberi kapcsolat sem elégítheti ki a szív legnagyobb mélységeit. Mert amit csakis Isten tud megadni, azt őrültség emberektől elvárni.

Továbbá ha a férfi és a nő meg nem tanulják, hogy naponta meghozzák egymásért a szeretet áldozatait, a házasság legjobb esetben is csak munkakapcsolat, és nem egység.

Valljuk be őszintén, még ha tudatosan próbálunk a helyünkön állni nap, mint nap, akkor is szívünkben megfoganhat az elvárás társunk felé: az egész napi vagy heti munka után most akkor tégy boldoggá, állj készenlétbe! Hadd meséljek el egy személyesebb példát. A mi házasságunkban kezdetektől fogva fontos helyet foglalt el a mozgás. Ajándék volt, hogy férjemmel együtt tehettük. Legmélyebb beszélgetéseink is így születtek. Egy új élet születése rendkívül nagy áldás, amit reményekkel, örömteli szívvel vár a család minden tagja. Ennek természetes velejárója, hogy az addig felépített családi rutin megváltozik. A mi esetünkben statikusabbá vált az élet. Első hetekben próbáltuk alkalmazni a kislányunk érkezése előtti szokásainkat erre a merőben új helyzetre. Én mindig nagy reményekkel vártam a hétvégéket, amikor is kimondatlanul azt vártam, hogy akkor majd közösen sportolhatunk a férjemmel. Természetesen nem lett ebből semmi. A hétvégék közeledtével elkezdett kopogni egy furcsa érzés a lelkem ajtaján. Lehet ezt magánynak nevezni?

Úgy gondolom, hogy életkörülményeinkből (Gyes, vagy ha férjünknek olyan munka beosztása van, hogy keveset van otthon) esetleg hamis elvárásainkból fakadóan időnként szembe kell néznünk ezzel az érzéssel. Talán gyakoribb probléma, mint ahogy hangoztatva van.

De mit kezdjünk ezzel? Én végül kitaláltam, hogy a heti program beosztásomba hogyan tudom beilleszteni a rendszeres mozgást, így nem terhelem férjemet elvárással. A közös sport ráadás, ha megadatik.

Dávid egy nagyon fontos alapelvet fogalmaz meg a 13. zsoltárban.

„Világosítsd meg a szememet, hogy halálra ne szenderüljek” (Zsoltárok 13:4)

Ez alapján mondom, hogy az az ember, aki nem tud felébredni az Ő keserűségéből (vagy akár magány érzetéből), az egyenesen a halálra vezető úton sétál.

Felébreszthető vagy?

Mert szívünk mindaddig magányos, amíg Istenben meg nem pihen. Így az elfelejtett, üres földdarab hirtelen lehetőségektől burjánzik.

maxresdefault

Úgy látom, hogy nem az események változtatják meg a lelkeket. Végül mindig az hozza a változást, ahogyan a történteket fogadjuk. Isten munkája egy szívben gyakran „kommentár nélkül” folyik, rejtetten hat, mint az élesztő. Minden nőnek van kreatív oldala is, de ez nem szabad a lakás otthonná dekorálásában kimerüljön. Ez képessé tud tenni minket arra is, hogy rájöjjünk arra, hogy a felszabaduló időt mire és hogyan tudjuk a legjobban felhasználni. Fel lehet ébredni a hamis érzelmekből, és önsajnálat helyett erősíteni lehet a belső kamránkat figyelve arra, hogy ne támasszunk hamis elvárásokat férjünk, családunk felé. Légy kreatív minden élethelyzetben! Használd ki az Istennel tölthető időt, és építsd a családodat.

Szólj hozzá bátran!