Igaz mese a gazról

Nagy kertje volt. Éppen akkora, amiben elegendő zöldség termett a családja számára. Nagy tervekkel veteményeztek minden évben: hogy legyen az, hogy egyszerűbben lehessen termeszteni mindenféle finomságot, kevesebb munkával. Merthogy mindig ez a cél: több haszon, kevesebb munka, kisebb befektetés. Idén kicsit késtek a vetéssel a szomszédokhoz képest, de nem sokat, még volt remény, hogy be lehet pótolni az elmaradást.

Az egész család figyelte, mi hogyan bújik, mi kelt ki, hogyan. A kert egyharmada üres maradt. Rossz volt a mag, a vetés, vagy a föld… ki tudja. Nem baj, mondták, legalább lesz hely a palántáknak. Így is tettek, rengeteg paradicsom és paprika palánta kapott helyet.

Telt múlt az idő, zajlott az élet a kerten kívül is, néha feléje sem néztek, a Mindenhatónak gondja volt esőre, napsütésre is. Ahogy nőttek a vetett zöldségfélék, úgy nőtt velük együtt a gaz is. Mondták is a gazdák, hogy kellene már kapálni, húzatni (ekekapával), de vagy rossz idő volt, vagy túl jó. Vagy idő nem volt, vagy erő, vagy ember, aki megcsinálja.

És a gaz, gyom, burján mindenféle változata szépen ellepte az egész kertet. Már keresni kellett az örömmel vetett kukoricát, krumplit, és ahogy a család nézte, mi történik a kertjével, úgy kezdte őket elönteni a szomorúság, kétségbeesés: hogy ki fogja ezt helyrehozni? És mikor? Bár tudták, hogy ez a feladat rájuk, a gazdákra vár, mégis reménykedtek, hátha történik valami csoda. Hátha jön valaki, egy ember vagy angyal, és hip-hopp kitakarodik a sárguló kukorica közül a gyom. De nem jött. Vagy ha épp jött, akkor esett az eső.

Egy reggel aztán a gazdasszony kiment a kertbe, keseregve, fáradtan, míg a gyerekek aludtak, hogy legalább elkezdje. Alapos munkát akart végezni, de nehezen haladt a méteres gazok kihúzásával. Számolta a métereket, próbálta magát vigasztalni, de az erő egyre csak fogyott. Öröm és vigasztalás helyett a bánat, kétségbeesés, keserűség lett úrrá rajta.

Mikor aztán elege lett, elfáradt és igazán felmérgesedett, otthagyta az egészet és ment, mert várta a családja. Felébredtek, éhesek voltak, a rendetlenséget csak fokozták az eldobált ruhadarabok… Idegesen eléjük rakott valami ennivalót, kiadta a munkát, hogy ki mit kell csináljon akkor reggel és alig várta, hogy pihenhessen a hajnali kelés és fárasztó munka után. De nem lehetett, az élet csak most kezdődött és ahogy neki, másnak is voltak igényei és elvárásai. Itt emberek voltak, család volt, nem néma növények, amik várnak türelmesen.

Aznap mindenkivel összeveszett. Senki nem volt elég jó, csendes, ügyes, még csak szép sem. Gazdasszonyunknak fárasztó volt a családja, férje, elege volt a melegből, a legyekből, amik beszabadultak a nyitva felejtett ajtókon, utálta, hogy mindig fáradt és gyenge: elege volt önmagából is. Mert kinek köszönhető ez az állapot? Ha nem lett volna lusta eddig, nem fajultak volna el így a dolgok. Ha másképp gazdálkodott volna az idejével… Ha… Ha… Végül tükörbe nézve megvetést érzett és utálatot. Már azzal is baja volt, hogy hogy néz ki… Hogy az ősz hajszálak miért nem állnak úgy, mint a többiek?

Férje aztán leállította, miután ő összekiabálta az egész családot. Itt kell leállni. Mert bár a kinti gyomot kihúzta, a bentiekről elfelejtkezett. Elméjében, szívében olyan nagyra nőtt a gaz, hogy már a szeretet, öröm és egyéb gyümölcsök sárgulni kezdtek. Potyogtak lefelé betegen, aszottan, senki nem tudott jóllakni belőlük.

Aztán eszébe jutott az Ige. Mert bár ismerte jól a Bibliát, mégis sokszor nehéz volt neki megélni a szavakat.

Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön. Zsidók 12.15

Rá kellett jöjjön, hogy nem elég kint gyomlálni, bent a szívben is ezt kell tenni. Mert a keserűség, bár megkísért, nem szabad hagyni felnőni, mert kárt okoz. A szívben, a gyümölcsökben, a családjában, gyermekek lelkében. Mennyivel nagyobb kár ez, mint az apró krumpli!

Másnap énekelve ment a kertbe. A munka ugyanolyan nehéz volt, de valahogy jobban haladt. Folyatni kellett, az élet nem állhatott meg, de azóta igyekszik rendet tenni a szívében, gondolataiban, lelkében is. Még ha nem is mindig sikerül időben…

Szólj hozzá bátran!