Időutazó

lepl1

Menyasszonyi- és vőlegényi ruha, programszervezés, dekoráció. Mindenre kellő figyelmet fordítottunk házasságkötésünkkor, hiszen fontos volt nekünk, hogy a nagy eseményen és a házasélet indulásán minden úgy történjen, ahogy történnie kell. Néhány napja azon tűnődtem, megvan-e bennünk még ez a kezdeti lelkesedés így pár év után is (?), visszagördítettem az időt és jól esett feleleveníteni az indulás emlékeit.

Leültem egy kicsit magamban „emészteni” és gondolkodni egy nem túl kellemes beszélgetés után, ami arról szólt, hogy a sokféle feladat meg munka között, mi legyen a prioritás, sorozatosan a másé, vagy azért vegyük számba a miénket is…(?) Szeretem mások ügyét felpártolni, segíteni, támogatni lehetőség szerint, férjem is ugyanígy. De egy ideje túl sok mindent magára vállalt, és úgy éreztem, én vagyok az utolsó, aki a „mi” ügyeinknek hangot adtam. A „mi” ügyeink lemaradtak, elvesztődtek. Ideiglenesen, ha a szükség úgy kéri, akkor igenis félre kell tennünk mások javáért a miénket, de azon tűnődtem, hogy ha ez huzamos ideig történik, széthúz. Az elhanyagoltság vagy a mindig utolsó helyre kerülés érzése nem épít. Annak a bizonyos hűségnek (!), talán még ilyen dolgokban is meg kellene nyilvánulnia (?).

Miközben ilyen dolgokon gondolkodtam, egyszer csak észbe kaptam és félretettem azt, amit másban látok, inkább magamba néztem. Mert a kívánt változás mindig nálam kezdődik, az sosem úgy működik, hogy előbb a másik, vagy csak a másik. Miközben elvárom tőle, én a magam részéről mennyi figyelmet és energiát fordítok arra, hogy kifejezzem férjem iránt azt, hogy megbecsülöm, azt, hogy nekem minden más embernél ő a legfontosabb? Hogyan éreztetem vele, hogy mellette vagyok azokban a dolgokban, amelyek fontosak neki? Hányszor jut eszembe meglesni, mivel tudnék neki meglepetést vagy örömet szerezni? Igen, ezek olyan kérdések, amelyek gyakorlati dolgokban nyilvánulnak meg, a hétköznapi életben akár. A hétköznapi élet terhelésében néha a legkönnyebb elfelejteni azt, hogy egymás mellett és egymáséi vagyunk. Sietünk, feszültek vagyunk, nincs időnk, nem terjed ki figyelmünk, csak a magunk dolgára, mert az élet talán sokszor úgy érezzük, hogy meghalad.

De jön itt most egy időutazó meghívás! Gondolj vissza közös életetek gyönyörű, áldott eseményeire és pihenj meg, gyűjts erőt és örömöt az emlékeid között. És, ha visszaugrasz a jelenbe, emlékeztesd magad: házasságod Isten gondolatában áldás és örömforrás a mai napon is! Mindegy, hogy éppen hétfő vagy péntek van. Mindegy, hogy mennyire sietsz vagy mennyire hangosan kiabálnak körülötted mindazok a dolgok (vagy személyek), amik igénybe vennének. Melegedjen a szíved és örülj annak, akit melléd adott az Isten, mert

„nem jó az embernek egyedül lenni”…1Móz 2,18

Bizony létezik házasságban megélt magányosság és egyedüllét is. De az ige ébresztget, átvizsgál és megtanít szeretni.

Amiben úgy érzem, hogy hiányt szenvedek vagy amiben egyedül érzem magam, azokban a dolgokban én tudom-e az ellenkezőjét nyújtani? Fordítok-e elég figyelmet a társamra ott, ahol neki szüksége van rá? Vigyázok-e szavaimra, reakcióimra, figyelek és engedek-e eleget a társam kívánságainak, mint a legelején? Vagy ennek fontossága kezdett alábbhagyni az idő elteltével és mindinkább saját akaratom próbálom érvényesíteni? Milyen téren engedtem el magam, mint feleség?

Csodálom az Úr tökéletes szeretetét, amiről a 139. Zsoltár első verseiben is olvasok:

„Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” 1-6. v.

Szerethetek, mert Ő előbb szeretett, és ilyen csodálatos módon, emberi, akár gyermeki ésszel is felfogható, szívvel érzékelhető mozzanatokkal mutatja ki szeretetét, figyelmességét. Annyira érdekesnek tartom, hogy itt a teremtő Istenről van szó, Aki mindennek az alkotója! Ő legyen a példaképem most is, és minden időn át, Aki maga a Szeretet!

Szólj hozzá bátran!