Hol vannak a kőfalaid?

“Látjátok, milyen nyomorúságos a helyzetünk! Egész Jeruzsálem lakatlan romhalmaz, és a kapuit tűz pusztította el. Gyertek, fogjunk össze, és építsük újjá Jeruzsálem falait, hogy ne kelljen tovább viselnünk ezt a gyalázatot!” (Neh. 2,17)

Vannak dolgok, amiket szinte mindenki tud, de szinte senki nem csinál. Mindenki tudja például, hogy ha egészségesen táplálkozunk, és rendszeresen mozgunk, akkor rendben lesz a súlyunk. Valami miatt mégis egy csomó túlsúlyos ember van, sőt, egyre több.
Amiről írni fogok, az pont ilyen triviális, és ugyanennyire kevéssé van gyakorlatban.

Nálam az Igével kezdődött minden. Hosszú évekig nem voltam rendszeres Bibliaolvasó, és ez látszott is a keresztyén életemen. Aztán ahogy elkezdtem tanulni, hogy az Úr szól hozzánk az Igén keresztül – de nem csak általánosságban, hanem nagyon konkrétan -, kezdett egyre jobban érdekelni a Biblia. Ha kérdésem, gondom volt, nem ritkán 6-8 áhítatos könyv fölött kezdtem a napot. Nyugisabb időszakban beértem 1-2-vel. Aztán jött az esti Igeolvasás. Kisebb-nagyobb rendszerességgel ment az is, körülbelül két év alatt elolvastam a Bibliát az “egy év alatt a Biblián át” segítségével. Persze, többnyire kapkodva olvastam, sokszor félálomban. Tavaly év elején eldöntöttem, hogy újra elolvasom a Bibliát, de ezúttal alaposabban. Most csak egy fejezettel foglalkozom egy nap, de arról jegyzetelni fogok.

Egy füzetben vezettem a jegyzeteimet, és égett az arcom. Mert ott voltak a dátumok, és szépen lehetett követni, hogy két hete, három hete szántam utoljára öt percnél több időt az Igeolvasásra. Kifogás mindig volt, este mindig millió dolgom akadt, és le kellett feküdni időben, hogy reggel kelni tudjak. Aztán egyszer szöget ütött a fejembe, hogy hogy lehet az, hogy facebookozni például mindig van időm este, villanyoltás után. Vagy emaileket olvasgatni. Meg érdekes cikkeket.

Akkor határoztam el, hogy ha törik, ha szakad, nem érdekel többé a lefekvésidő, mert úgysem tartom be soha, akkor meg inkább legyen Bibliaolvasás is az estémben, attól a húsz perctől már nem leszek kipihentebb. Nekem az elhatározás sokat segített, ha vannak kiskapuk, mindig megkeresem őket, muszáj vagyok kilőni őket. Így olvastam már “este” Igét ügyeletben, hajnal háromkor, vagy esküvő után, hajnal kettőkor is – volt, hogy három mondatot firkáltam róla mindössze, mert fáradt voltam vagy halálosan szomorú, de a folytonosság nem szakadt meg.

Az eredmény döbbenetes volt. Igazából kötelességtudatból kezdtem el az olvasást, mert úgy gondoltam, egy hívőnek ezt kell tennie, de amik történtek, messze felülhaladták a képzeletemet.

Olyasmikre bukkantam az Igében, amikről még nem is hallottam korábban, vagy amikről még sosem gondolkoztam, pedig gyerekkoromtól gyülekezetben nevelkedtem. Szófordulattá vált nálam a “valamelyik este olvastam az Igében…” – egyszerre mindenről az Ige kezdett eszembe jutni, lettek válaszaim olyan kérdésekre, amikre korábban nem voltak. És elkezdtem megismerni Istent – és rájöttem, hogy egészen más, mint amilyennek korábban gondoltam. Felszabadultam. Olyan fejlődés következett be a hitéletemben, amiről nem is álmodtam.

És amit csak később vettem észre, mikor rájöttem, hogy szinte észrevétlenül megszabadultam sok rám csimpaszkodó, mindig velem járó bűntől: kőfal épült az elmémben. A reggelt az Igével kezdtem, imádkozva, este azzal zártam, azon gondolkozva. Egyszerűen kizáródott egy csomó dolog, ami korábban velem élt. Nem is küzdöttem velük, egyszerűen nem maradt számukra hely.

Olyan sokszor kívántam, hogy bárcsak tudtam volna ezt korábban! Annyit küszködtem bizonyos dolgokkal, véres verejtékkel, újra meg újra, folyton hasra esve. Bárcsak valaki elmondta volna, hogy nem a sötétséget kell kihordani vékával, hanem vágni néhány jókora ablakot a házra – ha bejön a világosság, nem marad hely a sötétségnek.

Nagy volt az öröm és az ujjongás, mikor rájöttem, hogy bűnök, amikről azt gondoltam, hogy egész életemben elkísérnek majd, egyszerűen erejüket veszették. Ezután pedig nagy volt a megdöbbenés, a keserű csalódás, mikor valami, amiről úgy gondoltam, már a múlté, újra felbukkant az életemben. Nem értettem, mi történt. Hogy férhetnek közel hozzám újra a régi, gonosz gondolatok?

Nagyon furcsa dologra figyeltem fel. Az utóbbi másfél-két hónapban elkezdtem megint többet olvasni nem keresztyén irodalmat. Teljesen ártalmatlan dolgokat, nem az okozta a gondot. De én nagyon-nagyon szeretem azt az érzést, mikor este elnyúlok az ágyban, és csak olvasok, olvasok, nem nézem az órát, már csak fél szemmel olvasok, mert mindjárt elalszom… A Bibliaolvasás nem maradt el esténként, de nagyon összecsaptam, siettem, hogy olvashassak, és a gondolataim sem az Igénél időztek. A lefekvési időn jóval túlcsúsztam, így reggel nem keltem fel csendességet tartani.

Lassan, de biztosan repedezett, és le is omlott a kőfal. És én ott álltam, és szemléltem a romokat, azt, hogy megint nincs védelmem a bűnnel szemben. És mindez úgy történt, hogy észre sem vettem. Micsoda aljas, alattomos munka!

Olyan fura, banálisnak tűnő dolog ez. Ha valakinek elmesélném, hogy azóta megint nem olvasok esténként, azt mondaná, túlzok, fanatikus vagyok. De én tudom, hogy nem. Csak újjáépítem a kőfalam. Nekem az fontosabb.

Szólj hozzá bátran!