Hol van Isten nyaralás alatt?

Vannak, akiknek már a szüleik bemutatták az Isten szerinti életvitelt, mások nem a családjuk, hanem más emberek példája által jöttek rá arra, hogy milyen is egy Istennek tetsző élet. Végtére is különbözőek vagyunk, amit egyrészt az örökségünk (családi háttér, példa), másrészt a személyiségünk határoz meg. De fontos ez?

Most a nyaralások időszaka van. Családommal és férjem családjával mi is elmentünk pár napra lazítani. Amikor lázas készülődés közepette megpakoljuk a bőröndöt, legtermészetesebb, hogy ruhákat, tusfürdőt, stb. rakunk be. Bepakoljuk a Bibliát? És amikor ott vagyunk, forrónak érezzük magunk alatt a talajt, mert már alig várjuk, hogy belevessük magunkat az eltervezett programokba, elővesszük Isten igéjét? Vagy magával sodor minden kaland?

Amikor egyetemista voltam, könnyű volt korán felkelni, hogy Istennel kezdjem a napot, mert ilyen gondolkodású barátok vettek körbe. Most (időközben más országba költöztem) azt kell látnom, hogy keresztény társaságban sem természetes. Könnyű szembe úszni az árral, ha nem hívők társaságában vagyunk, de mi a helyzet akkor, ha testvérek között kell kisebbségben lenni? Nagyobb az elkényelmesedés kísértése?

Eszembe jutott az a történet, amikor Isten választott népe kerül konfliktusba, mondhatni önmagával:

Meghallották a benjáminiak is, hogy Izráel fiai fölvonultak Micpába. Izráel fiai ekkor azt mondták: Beszéljétek el, hogyan történt ez a gaztett! (Bírák könyve 20. rész 3)
Kivonultak az izráeli férfiak, hogy megütközzenek Benjáminnal, és csatarendbe álltak fel ellenük az izráeli férfiak Gibeánál. A benjáminiak is kivonultak Gibeából, és földre terítettek azon a napon huszonkétezer izráeli embert. Akkor a nép, az izráeli férfiak, összeszedték erejüket, és újra csatarendbe álltak azon a helyen, ahol az első napon sorakoztak föl. Fölmentek ugyanis Izráel fiai, és sírtak az Úr színe előtt egész estig, és ezt kérdezték az ÚRtól: Harcba szálljak-e újból a testvéremmel, Benjáminnal? Az Úr azt felelte: Vonuljatok föl ellene! (Bírák könyve 20. rész 19-23)

Az én értelmezésemben az a rész összesűríthető egy mondatba. Találkoztunk az ellenséggel, és kiderült, hogy azok mi vagyunk. Ismerős ez a felismerés? Azon a reggelen, amikor ez a rész átsuhant az agyamon Isten egy másik kérdést is feltett: saját nehézségeid külső körülményeidből, vagy inkább belső gyengeségeidből erednek?

Ha őszintén a tükörbe nézek, be kell ismernem, hogy néha a szokásaim az ellenségeim. Az Úr a következőre figyelmeztetett:

  1. Őt tegyem az első helyre
  2. Legyek csendben és tudjam meg, hogy az Úr az Isten
  3. Az Úr előrelépést, nem tökéletességet kíván
  4. Gondolataimat és vágyaimat állandóan adjam Neki
  5. Legyen időm a Számára

Úgy gondolom nem az a kérdés, hogy egy jelenlegi szokásom jónak, vagy esetleg rossznak minősíthető. Én inkább azt kérdezném, hogy az a bizonyos szokásom hosszú távon hova vezet, mire mutat?

Istent így ismerhetjük meg a zsoltárokban:

Véresáldozatban és ételáldozatban nem telik kedved: nyitott fület adtál nekem. Égőáldozatot és vétekáldozatot nem kívánsz. (Zsoltárok könyve 40. rész 6)

Majd így folytatódik:

Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van. (Zsoltárok könyve 40. rész 8)

Mondhatjuk, hogy Isten nem szertartások elvégzését, hanem engedelmes életet vár az embertől. Vágyhatjuk, hogy keresztény életünk több legyen, mint szertartások betartása, és kell is erre törekedni. De ne legyen ez takaró, amivel szépen beburkoljuk a belső gyengeségeinket. Isten nem erőszakolja Rád önmagát, ezért a döntés felelőssége a Tiéd. Hosszú távon milyen gyümölcsöt hoznak a mostani lelki szokásaid?

Szólj hozzá bátran!