Gondolatok Philip Yancey, Az imádság c. könyv alapján

Egyik nem hívő barátnőm indított egy „imaláncot” az egyik nehéz vizsgájának sikerességéért. „Imádkozzunk együtt a vizsgámért” nevű facebookos csoportot is csinált, ahova aktuális kérdéseit, félelmeit írta ki ezzel kapcsolatban. Úgy érezte abban a nehéz helyzetében más nem segíthetett rajta. Kimerítően sokat tanult, és nem is értette mi hiányzott első nekifutásra, így megkérte a legszorosabb barátait, akik zömével nem hívők voltak, hogy imádkozzanak érte.

Nem is értettem, hogy jutott eszébe, de arra gondolt, hogy az Isten, aki számára olya távoli, talán mégis foglalkozik teremtményével, legalább akkor, ha az esik, bukik, kezét tördeli az Ő segítségéért.

És mennyire igaza volt! Az ima szükséglet. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy Istenhez képest én ki vagyok. Valaki, akit megváltott, valaki, aki az Ő gondviselésében él, valaki, aki az Ő munkatársa, valaki, aki tehet a rábízottakért, de Tőle soha sem független.

„Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János 15:25

Az ima az a hely, ahol összeomolhatunk Isten jelenlétében, és összeolvadhatunk azzal a szeretetkapcsolattal, aki Ő. Fontosabb a hogyantól is, hogy forduljunk hozzá, kérleljük, könyörögjünk, zaklassunk. Mert a fohászaink, ha rólunk is szólnak, Istennel való találkozásunkkor valami változhat bennünk, hosszú panaszaink során felidéződhet, hogy a hang, ami kijön a torkunkból még él, és ezért ha jobban belegondolunk, reménykedhetni kezdünk, mert valójában nincs nagyobb dolog, amit Isten nekünk tud adni, mint Ő maga.
Míg én azon gondolkodom, hogy Isten vajon hall-e engem, vagy figyel-e bizonytalan dicséreteimre, Ő kerúbok, szeráfok és angyali lények seregével körülvéve fordul felém. Számon tartja lehulló hajszálamat, szétmorzsolt könnycseppjeimet, és örömét leli abban, hogy velem van. Azért jött, hogy megkeressen, addig vagyok, míg megtart.

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.” Máté 18.11

Szólj hozzá bátran!