Gecsemáné

Voltál már úgy, hogy Isten világosan, félreérthetetlenül tudtodra adta, mit kell tenned, mi vár rád, merre kellene lépned, de te féltél tőle? Azon tűnődtél, hova lett a bátorságod, lelkesedésed?

Bárhányszor ilyen helyzetbe kerültem, mindig mély gyötrődés és szorongás lett úrrá rajtam.
Azok a pillanatok, amikor minden erő elhagy, elönt a félelem és érzem, hogy a lábam alól kicsúszik a szilárd talaj… Mibe kapaszkodhatnék? Hol a biztonságos kar, ami átöleli életem, megszorítja remegő kezem?
Vagy amikor éppen a tehetetlenség érzése tesz padlóra… Amikor már rég történnie kellene valaminek, de mégsem történik. És képtelen vagyok ellene tenni…

„Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” Ekkor angyal jelent meg neki, aki erősítette őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, de a szomorúságtól alva találta őket.”  Lukács 22:42-45

Olvasom a Gecsemáné kertben történteket és szívembe hasít a fájdalom, most már nem magamért vagy az én dolgaimért, hanem az Övéért. Érdekelte-e valakit?
Tanítványai, akiket barátainak nevez, elaludtak.
Ma érdekel-e valakit?
Tud-e jobban fájni neked/érdekelni téged az, ami Neki fáj, mint ami a te személyes érdeked?

Gyenge nő vagyok – nem kell erősnek mutatnom vagy képzelnem magam – , „a kis élhető életemmel”, hiszen minden kisebb-nagyobb nehézségemre lenne még ezer ettől nagyobb is ezen a világon… Neked, Uram, meg felfoghatatlanul nagyobb volt a fájdalmad Gecsemánéban is, majd a Golgotán…

Mégis Te jössz… Megkeresel és erősítesz.

Nem angyallal…

Önmagaddal…

Van tovább a Gecsemánén túl is. Te ezt végigjártad, megmutattad. Lehet, hogy a tovább az egyelőre még több szenvedés. Lehet, hogy egyelőre a még nehezebb kereszt. De biztos lehetsz, kiizzadt „vércseppeid” hajszálaiddal együtt meg vannak számlálva és számon vannak tartva. Azt kérem, Uram, hogy miközben Te ezt teszed, én lássam a Te arcod. Az elég nekem. Vigyázzak és el ne aludjak, miközben saját dolgaimmal bajlódom, hadd legyen több a Te arcod mindattól, ami emberileg hiányt, veszteséget, lemondást vagy éppen áldozatot jelent az életemben. Hadd legyen több az arcod félelmeimnél, aggodalmaimnál és minden óriásnál, akivel meg kell küzdenem, minden nehéz lépésnél, amit meg kell tennem.
„Színed elé járulok, Uram! Ne rejtsd el előlem orcádat!…” Zsoltárok 27:8b-9a

“A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket a Krisztusban az Ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (1Péter 5:10)

 

Szólj hozzá bátran!