Futásomat elvégeztem volna…

Újév este nem kívántam se igeverset húzni, se koccintani, se semmit. Úgy intéztem a soraim, hogy egyedül legyek és már 19-kor lefeküdtem aludni.

Nem akartam elkezdeni az új évet.

Úgy éreztem azokat a sebeket, amiket találtam magamon, kezeltem annyira, hogy egész jól legyek. Szolgáltam annyit, hogy év végére ne korholjam magam, foglalkoztam annyit másokkal, hogy azt mondjam, ez sokkal több volt, amit tavaly képes lettem volna csinálni, elvállaltam feladatokat, amikhez kicsinek éreztem magam. Egy szóval elégedett voltam a teljesítményemmel, a történtekkel.

A nehéz éveket könnyebb elengedni. A szenvedésből jó kicsit a reménység felé pillantani, megpihenni a gondolatba, hogy úton a szabadulás.

De a szép időszakokra hogyan lehet rácsukni az ajtót?

Én becsuktam a szemem, és mondtam Istennek, azt hiszem futásom elvégeztem, amit tudtam már odaadtam, szerintem én már ennél nagyszerűbb életet nem tudok élni. Ha most lenne vége, akkor mondhatnám, hogy boldog volt és értelmes.

Hallod benne a félelem hangjait?

  • Arra ugyan rájöttem, hogy nem másoknak megfelelve kell döntenem az életem felől, de felelősséget nem vállalok, annyira hogy ténylegesen döntsek is. Ebben az évben útelágazás.
  • Az rendben van, hogy hűségesen befejezem az egyetemem, de mit fogok dolgozni?
  • Az szép, hogy eddig az egyetemi misszióban volt helyem, de a szolgálat átadás után, mi van?

Úgy éreztem ezekkel megküzdeni nincs erőm.

Nem nagyon bízok Istenben, úgy a jelenben. Inkább úgy utólagosan, mint Márta (hogy majd a végén jön a happy end, (de most mi van?!)). Hogy bölccsé váljak az nagyon hosszú idő, és az út kudarcokkal van kövezve, a kudarctűrésem meg gyatra.

Persze, hogy lelépnék már a Mennybe! Minek itt botorkálni, mikor vár a nagy lakoma, Isten jelenléte, angyalok, ahol se könny, se fájdalom. Hát már indulok is!

Arra vágyom, hogy ne múljon ennyi minden rajtam.

Nem vitt el Jézus Szilveszter éjfélkor, és később se. Írom ezt a történetet, hátha tanulhatunk belőle:

  • Nem kéne, hogy a kudarctól való félelem motiváljon arra, hogy haza menjek a Mennybe.
  • Amíg élek, beszélhetekek arról a szeretetről, ami azt mondja erőtlenül vagy erős, a kudarcaid lehetnek Isten dicsőségére, Aki ezek ELLENÉRE is hajlandó volt érted menni, meghalni, feltámadni és rád bízni az evangélium terjesztését.
  • Ha Isten engedi, hogy döntsek bizonyos kérdésekben, akkor képesnek tart arra, hogy jól döntsek. Magam terhelem azzal, ha félek és halogatok dönteni. Ezek biztosan nem segítenek!
  • Isten tudja, milyen terheket szab ránk. Nem csak a szabásukkor van velünk, hanem viselésük közben is.
  • A hibázás elkerülhetetlen. A hibákból való tanulás rajtunk múlik.
 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik elfáradtatok és nehéz terheket cipeltek! Én megnyugvást és pihenést adok nektek. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok. Tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok: akkor lelketek megnyugszik és felüdül. Mert az az iga, amelyet én teszek rátok, kedves és gyönyörködtet. Az a teher, amelyet én teszek a vállaitokra, könnyű.” Máté 11:28-30

Istenem, köszönöm, hogy fejlődőképes vagyok. Köszönöm, hogy nem minden rajtam múlik, bár van, ami igen. Mert szabadságra szabadítottál! Bocsásd meg, hogy kevéssé bízom csak Benned, pedig hiszem, hogy Úr vagy minden felett. Segíts, hogy megértsem, hogy az én életem jelen kérdései felett is. Adj bölcsességet, hogy kiigazodjak életem felett! Hálát adok azért, hogy a teher, amit adni akarsz kedves, gyönyörködtet, és könnyű. Nem azért könnyű, mert nincsen súlya, hanem mert Te is hordozod!

Nyúl Sára

Szólj hozzá bátran!