Foglalj helyet és érezd otthon magad!

       12922395_1745080455728446_364430804_o

         Sosem voltam az az erősen teherbíró típus, akit házimunkára vagy egyéb házias teendőkre neveltek volna. Ettől eltekintve, miután Isten gyermekévé lettem, egyre inkább vágytam és lelkesedtem olyan dolgokkal foglalatoskodni, életemet olyan dolgokkal megtölteni, amik Isten gondolatai szerintiek egy nő életében: otthonteremtés, gondoskodás, háztartás, sütés-főzés, vendégszeretet és mindenféle más szolgálati lehetőség.

            Amikor néhány évvel ezelőtt még egyedülállóként dolgoztam egy irodában reggeltől estig, már akkor éreztem azt, hogy nem… valahogy nem lehet ennyi az élet! Jó munkahelyem volt, nagyon jó – akár kényeztetettnek is nevezhető – életkörülményeim voltak. Mégis éreztem azt, mint fiatal nő, hogy nem igazán látom ennek értelmét. Magamnak élni, magamnak fáradozni reggeltől estig, és ezt minden nap újrakezdeni.

            Aztán megfogalmazódott bennem férjre, családra vágyva, hogy mennyivel inkább egy családért, egy otthonért fáradoznék. Sokkal nemesebb elfoglaltságnak tűnt, és nagyon értékeltem azokat a nőket, akiknek olyan volt az élethelyzetük, bár volt közöttük olyan is, aki pl. gyermeket nevelt, nem járt dolgozni és emiatt kevesebbnek érezte magát. Én kívántam azt, ami nekik van, s volt olyan, aki kívánta azt, ami nekem.

            Ám amikor eljött az ideje és férjhez mentem, éreztem azt, hogy valami nagyon a helyére került. Aztán lakhely- és munkahelyváltás is járt az új kezdettel, bár félannyi fizetéssel, de a munkaprogramom sokkal családbarátabb lett, nemcsak este sötétre estem be az ajtón nagy fáradtan. Tudom, hogy van olyan eset, amikor ezt nem lehet kikerülni vagy megválogatni, tudom, hogy nem minden nőnek egyformák az élethelyzetei. De, ha van olyan nő, aki úgy érzi, otthona és családja mellett „túl kevés” az élete, higgye el, hogy nem az! Nem szabad bedőlni annak az értékrendnek, ami manapság a feleséggé és anyává válást kevésbé fontosnak vagy értékesnek címkézi, arról nem is beszélve, amikor még valamilyen veszteségnek is… és a legtávolabb vagy legutolsó helyre tolná ezeket egy lány, egy fiatal nő életében!

            Meg kellett tanulnom azt is, hogy felelősségem és feladataim sorrendje az otthonommal, férjemmel kezdődik, aztán jön a többi. Az élet minden nőnek sok kihívással jár. Igen, nagyon sok kihívással… És én a kihívások között hajlamos voltam mindazt, ami otthon volt, férjet is beleértve, szinte utolsó helyre tenni, anélkül, hogy ez jó ideig tudatosult volna. Mindig a sürgős, mindig a fontos dolgok miatt szorongtam, stresszeltem, pánikoltam és ezekre törekedtem. Aztán ráébredtem és kezdtem megtanulni letenni mindent, szépen Isten sorrendje szerint mérlegelni, megítélni, élni. Mióta erre megnyílt a szemem, úgy érzem, valami még inkább a helyére került. Arra vágyom és hiszem, ha majd Atyánk úgy akarja és gyermekekkel is megáld, még teljesebb lesz minden.

            Te milyen helyre vágysz most éppen? Hol lennének helyükön a dolgaid? Mi alapján ítéled meg ezt, Isten terve, gondolata vagy a világ nyomása diktál neked inkább? És, ha a helyeden vagy, elégedetten ülsz ott, áldásként megélve azt a helyet? Tudom, a hétköznapi fáradozások gyakran keménnyé vagy kényelmetlenné teszik a „széket”, és olyankor annyira könnyű másra vágyni, annyira könnyű bedőlni mindenféle más értékrendnek, életfelfogásnak, ami pillanatnyilag „előnyösebb” képet sejtet. De mindez csak szemfényvesztés. Ahol Isten szerint kerülnek helyre dolgaid, ott az áldás illatozik.

 „A bölcs asszony építi a maga házát; a bolond pedig önkezével rontja le azt.” (Péld. 14:1) „Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása” (Péld. 31:18a)

Szólj hozzá bátran!