Féltő szeretet és kávé

„Mert a házad iránti féltő szeretet emészt; rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak…“ (Zsoltárok 69:10)

Múlt vasárnap mi főztük a templomban a kávét. Mert a kávé – túlzással mondom persze – majdhogynem ugyanolyan fontos része az istentiszteletnek, mint az igehirdetés. Sütemény is jár mellé. Ragaszkodunk hozzá még akkor is, ha az utóbbi évek alatt mind több embernek kell elkészíteni. Jó lenne, ha mindenki úgy érezné, szívesen látott vendég, szeretnénk, ha még maradna, ha nem sietne máris haza.

 Az elmúlt hetekben több kritikus hangot megütő társalgásba is belekeveredtem egyébként, miszerint ez a közösség már nem olyan jó, mint régen volt, már nem olyan sokszínű, nem olyan szívélyes, már nem ilyen, már nem olyan. Ez amúgy mind igaz, szerintem is.

Mégis. Én szeretem. Szeretem az embereket, akik ide járnak, a székek kissé kopottas zöld kárpít borítását, a bejárattal szemben a több nyelven is felrótt Isten hozott  feliratot, a falon a fotókat, az egyszerű szószéket, a felújításra szoruló plafont a terem hátsó részében, szeretem, mert megbízom Istennek a gyülekezetre vonatkozó ötletében és tervében, szeretem, mert csak.

A közösség mi magunk vagyunk, ezért olyan, mint mi. Nem tökéletes. A kritika valóban jogos. A változás tényleg szükséges. De ezt nem követelhetjük mástól, inkább csak saját magunktól.
Elkezdeni mindig ott lehet, ahol és ahogy vagyunk.

Például csupán csak annyival, hogy mikor újból rám kerül a sor a takarításnál, a tőlem telhető legnagyobb gondossággal súrolom ki a mosdókagylókat. Ha újból rám kerül a sor a kávéfőzésnél, igyekszem szeretettel, időt és fáradtságot nem sajnálva a tőlem telhető legfinomabb süteményeket elkészíteni, s ezeket a tőlem telhető legnagyobb kedvességgel felszolgálni. Istentisztelet végén nem csak a saját barátaimmal beszélgetek. Észreveszem és megköszönöm a prédikációt, a szervezést, a mosogatást.

Legutóbb mi főztük a templomban a kávét, s valaki megjegyezte: ezt a sok finomságot elkészíteni biztosan fárasztó volt. Miért szántam rá annyi energiát? Azt válaszoltam, hálából. Mert hálás vagyok, hogy itt lehetek.

Isten háza több, mint a négy fal, az igehirdetés több, mint szószékről elhangzó szép szavak.

A templom mi magunk vagyunk. Emésszen iránta féltő szeretet. Járja át Isten iránti tiszteletünk a szívünket, a beszédünket, az egész életünket. S ha addig jobb ötletünk nem akad, járja át még azt is, ahogy a kávét főzzük.

 

                                                                                               Prodán Márta

 

Szólj hozzá bátran!