Feljegyezve

„Amácia...huszonöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának neve Jehóaddán volt. Azt tette, amit helyesnek éát az Úr” 2. Királyok 14, 2- 3a
„Azarjá, tizenhat éves volt, amikor uralkodni kezdett...Anyjának neve Jekoljá volt, Jeruzsálemből származott. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr..” 2. Királyok 15, 1b-3a
„Jótám, huszonöt éves volt, amikor uralkodni kezdett...Anyja neve Jerúsa volt...Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR.” 2. Királyok 15, 32b-34a

Nézzétek csak meg figyelmesen, mi is a közös ebben a három igerészletben? Mindhárom király esetében meg van említve ezek édesanyjának neve, és az a fontos tény is, hogy ők azt tették uralkodásuk idején, amit helyesnek lát az Úr.

A királyok könyve többek közt olyan, mint egy lovasregény. Párhuzamba mutatja be azt, ahogyan váltakoztak a királyok Jeruzsálemben és Samáriában, azaz Júdában és Izráelben.  Az utóbbi időben ezt a könyvet olvasgattam, és felfigyeltem egy érdekes párhuzamra, illetve ellentétre. Júda soron következő királyai esetében fel van tüntetve az édesanya neve is azoknál a királyoknál akiknek a szíve az Úré volt. Izráel soron következő királyainál viszont sajnos az a megjegyzés, hogy „azt tette amit rossznak lát az Úr” és az édesanya neve is hiányzott. Bevallom, többször elolvastam már a Királyok könyvét, de ezt még nem vettem észre. Talán azért most, mert édesanya vagyok, és érzem a felelősségét annak, hogy hogyan nevelem a gyermekeimet, és legfőbbképp, hogy mennyit imádkozom értük, pedig még mindkettő nagyon kicsi.

Nem tudom a teológiai magyarázatát ennek az ellentétnek, amit felfedeztem. Valószínű Júdában ez lehetett a szokás, hogy az édesanya nevét is feljegyzik, Samáriában meg nem. Tudjuk, hogy abban az időben a nőknek nem adtak olyan nagy jelentőséget. Mégis, nekem ezek az igék most azt üzenték, hogy Isten könyvében fel van jegyezve az, ha az életem Krisztushoz vezető út a gyermekem számára. A hétköznapok egyszerűségében apró kis szemek figyelnek, és tanulnak a szavainkból, de leginkább tetteinkből, indulatainkból, példánkból. Hála, hogy nem csupán rajtunk múlik a megtérésük, de a mi részünk az a mi részünk.

Ha még nem vagy anyuka, de még feleség sem, elgondolkozhatsz azon, hogy azt az életet, amit most élsz, felhozhatod-e majd példának, bátorításnak saját lányod számára, ha majd ő lesz egyszer tini, fiatal?

Ha anyuka, nagymama vagy, akkor meg minden figyelem központjában élsz, akár tudatosítod, akár nem. Imádkozom, hogy legyen erőm, hitem úgy élni, hogy méltónak találtassam majd arra, hogy az én nevemet is feljegyezzék. Mindezt Kegyelemből.

Szólj hozzá bátran!