Fejlődés a következetességben

Azt mondják, gyereknek lenni jó, de mi sietünk felnőtté válni, vagy legalább annak tűnni. Aztán, amikor ténylegesen oda csöppenünk, szeretnénk magunkat elengedni, talán nem is realizáljuk, hogy gyerekesen viselkedünk. Miért? Úgy gondolom, hogy krónikusan menekülünk a felelősség alól, átszőnek az elvárások, vagy dicsekvésre méltó kalandos történések hiányában lázadunk.

Azt látom magamon, hogy vagy kimerültségemben arról álmodozom, hogy hátam mögé dobva a feladat listámat, egyszerűen lustálkodom, vagy kórosan hajszolom azokat a hétvégéket, amikor izgalmas biciklitúrákra mehetek el. Pedig az életünk hétköznapokból áll, aminek egyenként meg vannak a kihívásai.
Hogyan is tudnánk következetesek, hosszú időn keresztül hűségesek, lenni valamiben? Nem ilyen a természetünk! Kutyából vajon lesz szalonna? Mindannyian Jean Valjean-ok vagyunk, akik bűnük ellenére nem azt kapták, amit érdemeltek:

„- El ne feledje, soha el ne feledje, amit megígért. Azt ígérte nekem, arra fogja fordítani ezt az ezüstöt, hogy tisztességes életet kezdjen.
Jean Valjean, aki egyáltalán nem emlékezett arra, hogy valamit ígért volna, elképedve nézte a püspököt. A püspök nyomatékkal mondta a fentieket. S még ünnepélyesebben folytatta.
– Jean Valjean, testvérem az Urban, te már nem a bűnt szolgálod, hanem a jót. Megvásároltam a lelkedet, megváltottam a sötét gondolatoktól, a romlás szellemétől s átadom Istennek.”
(Victor Hugó: Nyomorultak)

Talán első olvasásra meglepő, de eszembe jutott Góliát és Dávid:

„És ezt kérdezte a filiszteus Dávidtól: Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? És szidni kezdte a filiszteus Dávidot Istenével együtt. Ezt mondta a filiszteus Dávidnak: Gyere csak ide, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak!” 1.Sámuel 17:43-44

Vajon mekkora esélye volt Dávidnak Góliáttal szemben? Manapság, amolyan gyerek fegyvernek tűnik a parittya – de tudtátok, hogy 150 m-re is el lehet lőni vele? Tudtátok, hogy abban az időben az egyik legjobb katonai fegyver volt, de nagyon kevesen tudták használni? Egyszerűen azért, mert nagyon nehéz volt megtanulni – sokat kellett gyakorolni. Szerintetek Dávid hol tanult meg parittyázni?

„Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem, és megöltem.” 1.Sámuel 17:34-35

Nem voltam pásztor soha, de gyerekkoromban sokat dolgoztam falun. Fiatal lányként, mindig sajnálattal néztem a pásztorokra azért, mert rettenetesen unalmas egész nap az állatokat terelgetni, figyelni, ahogy legelnek. Valószínűsítem, hogy Dávid ezeket az unalmas időszakokat használta ki arra, hogy gyakoroljon és megtanuljon parittyázni. E nélkül soha nem juthatott volna el erre a nagy győzelmére.

Az életének legegyszerűbb, legszürkébb, legunalmasabb pillanataiban /időszakában élete legnagyobb csatájára készült fel.
Nem lehet egyből a Góliát leütésével kezdeni a hívő életet! Először a hétköznapok monoton harcaiban kell résen állni.
Pl: győzz a rossz gondolataid felett, győzz a hálátlanságod felett, győzz az állhatatlanságod felett, stb.

Mit kezdesz a szürke időszakaiddal? Ne feledd, akkor dől el, hogy mi lesz a nagy csatáiddal.

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” Efézus 5:15-17

„Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” Máté 25:21

Lombos Andrea

Szólj hozzá bátran!