Érted is, amit olvasol?

„Érted is, amit olvasol?” Apcsel. 8,30

bible-question-mark

Gyülekezetben nőttem fel, rendszeresen jártam vasárnapi iskolába, később tiniknek majd a fiataloknak tartott alkalmakra. A gyülekezeti összejöveteleken is mind-mind ott voltam, eleinte, mert vittek, később meg, mert vágytam. Kisgyermekként, 9 évesen döntöttem úgy, hogy Jézust a szívembe fogadom, s már akkor, mint az olvasás szerelmese a Bibliát is sokat lapozgattam. Később voltak kimaradások, “hidegebb” időszakaim, de az Ige olvasása, hallgatása, tanulása és megismerése része volt az életemnek. Így természetesnek tekintettem, hogy mikor elővettem a Bibliát és olvasni kezdem értettem is, amit olvasok. Mindig világosan szólt hozzám Isten általa, s ezen soha sem csodálkoztam. Természetes volt olyannyira, hogy ezért nem adtam külön hálát.

Egy alkalommal, mikor valakinek épp örömmel újságoltam mit is mondott Isten nekem, mit üzent az Ige által, elkerekedett a szeme, s csak nézett rám, hogy hát nála ez azért nem így működik. Ő nem mindig érti, amit olvas, s konkrét üzenetet is ritkán kap fentről. Ekkor meg én csodálkoztam el. S később más beszélgetések kapcsán is elhangzott, legyek hálás azért, amiért érthetem, ismerhetem a Bibliát.

Elgondolkoztam. Rájöttem valóban nagy kegyelem, hogy értem, amit olvasok. Kegyelem, hogy nem csak a leírtakat ismerem, hanem háttértudással is rendelkezem köszönhetően a szüleimnek, a tanítóimnak, a gyülekezetnek. Kegyelem, hogy Isten szava eljut nem csak az elmémig, hanem a szívemig is. Nagy kegyelem, amiért hálaadással tartozom.

Szégyenkezve jöttem Isten elé e felfedezés után amiatt, hogy eddig nem tartottam e kegyelmi ajándékot igazi kincsnek, majd hálát adtam, s azóta is csak áldani tudom Őt, amiért ily gazdagságot adott nekem. Mert ez gazdagság, igen nagy.

Mindezek után arra is rájöttem, hogy nem véletlenül kaptam ezt a kegyelmet, osztanom kell, továbbadnom azzal, hogy másokat segítsek az Ige megértésében, megélésében. S nem úgy, hogy igemagyarázóvá leszek vagy prédikátorrá a gyülekezetben, távolról sem, az nem nekem adatott. Nem, sokkal egyszerűbben, csupán szeretettel.

Nem kell szónoknak lenni, sem magyarázónak. Egyszerűen csak le kell ülni a másik mellé, s együtt olvasni, együtt elmélkedni “éjjel és nappal”. Bátorítani, s közben őszintének lenni. Olyannak, akitől bátran lehet kérdezni, akihez bármikor lehet fordulni. Biztatni naponta a mellettem lévőt, s egyben önmagamat is, arra, hogy olvassa, magába szívja azt élet szavát. S amit már tudok, amit már nekem megtanítottak, azt átadni, továbbültetni. Mert szükség van rá, oly sok a szomjas, a fáradt szív, szükség van arra, hogy öntözzünk, hogy élő víz folyama áradjon belőlünk. Ám ez csak akkor lehetséges, ha magunk is naponta … szüntelen az Ő igéjéről elmélkedünk, szívünkben forgatjuk, tanuljuk, mondjuk, éljük az Igét.

Hiszem és vallom azt, hogy Isten igéje érthető a nyitott fülnek és szívnek. Nem kell hozzá különösebb tehetség, csak elszántság, kitartás és őszinte, mély alázat, mert Isten az Ő mérhetetlen kegyelmét mindenkinek adja.

Te érted, amit olvasol? Ha igen, ne habozz hálát adni, majd továbbadni mindazt, amit értesz. Ha pedig nem, keress, kérdezz bátran, “Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Máté 7,8)

 

Szólj hozzá bátran!