Én megyek előtted

gate 2

"Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Neked adom a sötétség kincseit,az elrejtett drágaságokat,hogy megtudd: én vagyok az Úr,aki téged néven szólított, Izráel Istene."  (Ézs 45,2-3)

Ezzel az igével, meggyőződéssel vezette az Úr a férjem az új szolgálati területre, ahová a családdal követtük őt. Mit jelentett nekem ez a gyakorlatban így visszanézve? Csak egy-egy esetet említek.

Mikor Isten vezet valahová, sok kilátástalan, megoldatlan helyzetet is megengedhet számunkra, azért is, hogy tudatosítsa bennünk, hogy Ő megy előttünk. Az egyik ilyen helyzet volt már a legelején a gyermekeim jövője az új helyen. Mindegyik a tinédzser korban vagy annak küszöbén volt a költözéskor. Nagyobb közösségből költöztünk olyan helyre, ahol nem voltak egyáltal kortársaik az új helyen a gyülekezetben. Egyfajta gyülekezet plántáló jellegű szolgálatra készültünk így velük együtt. Egy új iskola, osztály kiválasztása is nagy feladat, nekünk akkor egy héten belül kellett ötöt választani a gyerekeinknek. Hittel imádkoztam édesanyaként, kérve jelként is az Úrtól, hogy ezzel pecsételje meg az elhívást az új szolgálatban, hogy előttünk megy és ezeket a rögös utakat elegyengeti gyermekeink előtt. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy mindegyik gyerek a megfelelő helyre került, a váltást különösebben nem szenvedték meg, inkább javukra vált, ami a fejlődésüket illeti. Isten megmutatta hatalmát abban is, hogy mindegyiknek barátot adott, vasárnapi iskola, tiniklub, ifjúsági csoport alakult 3 év alatt, s őket is használhatta az Úr ebben.

Ő volt, aki a “lehetetlen” ércajtókat betörte, “leverte” azokat a zárakat, amelyek mögött szabadulásra vártak sokan. Kértem az Úrtól, hogy gyengébb edényként a férjem mellett nekem is legyen részem ennek az ígéretnek a megtapasztalásában. Kértem… imádkoztam… más asszonytársaimat is megkértem, hogy imádkozzunk együtt. Az Úr úgy felelt, hogy sok olyan kapcsolatot hozott az életembe, akiknek felragyogtathattam a “csillagot, amely az Igazsághoz, Jézus Krisztushoz vezet”. Tönkrement házasságban élő boldogtalan feleségek, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, árvák, fogyatékkal élők s gondozóik, fiatalok felé nyílt meg a szívem és a szemem. Ajándékba kaptam ezeket a kapcsolatokat. Visszanézve, ahogyan Isten leverte a “vaszáraikat”, ahogyan békességet kaptak szenvedéseikben vagy meggyógyultak, reménységet kaptak a szabad életre, mind-mind azt az érzést adta a szívembe, hogy sokkal többet kaptunk, mint adhattunk azoknak, akik felé szolgáltunk a férjem oldalán. A beszélgetések során sokszor észlelhető volt a sötétség, a lelki szegénység, amelyben aztán az Úr nekünk adta a kincseket, amelyeket együtt fedezhettünk fel.

Újabb költözés előtt állunk. Az Úr előtt mérlegre álltam, számba vettem ígéreteit. Többet kaptunk általa, mint reméltük, hittük ígéretéből. Viszont, ha magamra nézek, én nem hittem, nem tettem eleget. Ő mégis kipótolta hiányosságaim, mikor ezt bevallottam előtte. Ezzel a hittel indulok tovább az új mezőkre. A fenti ígéreteket szívembe viszem, a megtapasztalásokat kincsként őrzöm, s ahol csak lehet, megosztom majd.

Neked is továbbadom: Van-e rögös, kilátástalan út előtted? Zárt ajtó, melynek megnyitására vágysz? Sötétségben keresed-e a kincseket? Isten ígéri, hogy előtted megy. Bátran kövessük, s ha visszanézünk, bárcsak mögöttünk sorakoznának még, akik szintén az Urat követik!

Szólj hozzá bátran!