Előtted megyek

Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem…” Észaiás 45:2

Ezt az Igét juttatta eszembe a Lélek egy éjjel. Nem jutott eszembe félálmomban, hogy hogyan folytatódik az igerész, de olyan békességgel töltött el egy hatalmas változás küszöbén, hogy bárhogyan vezet az én Istenem, előttem jár. Utat készít.

Aztán amikor megnyílt az az ajtó, az a munkalehetőség, amiről már rég lemondtam, és közben egészen más utakon jártam eszembe jutott az ige többi része is.

Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Észaiás 45:2

Ha Isten valamit meg akar nyitni, akkor bármilyen komoly zárak vannak, azokon a kapukon megadják magukat.

A gyermekeim születése előtt óvónéni voltam, aztán úgy alakult, hogy később nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, ami sok sikerélményt nyújtott korábban, és szívből örömmel végeztem.

Tíz évig többnyire az otthon melegét őriztem. Ha dolgoztam, tanultam, akkor is amit csak lehetett itthonról oldottam meg. Legutóbb a fotózásban éltem meg a belém szorult kreativitást, egészen addig, hogy egyre többet fotóztam s lassan egy kis induló vállalkozássá nőtte ki magát a dolog. Békességet s az Úr áldását tapasztaltam ebben. De az elmúlt nyár felkavarta bennem ezt. Egy idézet jutott újra meg újra eszembe, amikor megkérdőjeleztem, hogy jó-e amit éppen csinálok, kell-e folytatnom.

Nem a kudarctól félek, hanem attól, hogy olyasmiben leszek sikeres, ami nem igazán számít.”

És voltak mellette igék is, amelyek mint valami villogó jelzőfények újra meg újra a látóterembe kerültek. Például ez:

Ezért nagyon ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, és ismerjétek fel az Úr akaratát!" Efézus 5:15,17

Szeptember első hetében elkísértem a férjemet a betervezett térdműtétjére, s volt másfél napom, amikor sokat voltam egyedül, s ezek a kérdések eluralkodtak bennem. Egy ige vezetett ki ebből a vívódásból:

Keresd a békességet és kövesd azt." Zsoltárok 34:15

Akkor nyugodtam meg, amikor Isten Lelkétől vezetve, magamon is meglepődve kimondtam, hogy én ezt nem folytatom így ebben a formában, változtatnom kell, ez nem az az út, amin járnom kell a jövőben. S nem érettem magam, mert fogalmam sem volt a következő lépésről, de így lett nyugalom bennem, s hit ébredt a szívemben, hogy Istennek van egy életképes terve, arra hogy hogyan tovább, nekem egyelőre csak rá kell álljak a békességre.

Rá egy hétre teljesen váratlanul óvónői munkát kaptam.

Olyan felemelő volt átélni Istennek a vezetését, megerősítését ebben a helyzetben. Sokszor hasonlítják költők, írók az életet egy hatalmas szőnyeghez, aminek csak a visszáját látjuk többnyire. A kesze-kusza szálakat, a kérdéseket, a homályt, szürke hétköznapok végeláthatatlan gubancait.

Ahogy az Úr egyértelműen utat mutatott s hívott erre az útra, felsejlett azért itt ott a jól megtervezett minta ennek a bizonyos szőnyegnek a színéből is. Az összefüggések, hogy nem futnak azok a szálak céltalanul összevissza. Isteni értelem van mögötti, amit véges értelmemmel nem fogok igazán megérteni, de a szívemmel hittel megragadhatom. Olyan öröm volt meglátni, hogy igen, bízhatok az Úr szeretetében. Megírta az életemet, nincs számomra semmi csodálatosabb, mint megélni azokat a dolgokat, amiket megálmodott ő rólam.

Szeretem a magaslatokat. A kilátást, az örömmel teli reménységet a jövőre. Ezek a felismerések, döntések, hitbeli lépések ilyen magaslatok voltak számomra. De előbb utóbb le kell menni a völgybe. Általában előbb, mint gondolnánk.

Egyik napról a másikra váratlanul megváltozott az életünk. Adott egy műtét után lábadozó férj, többhetes fekvésre ítélve, egy felújítás alatt álló rumlis, törmeléktől poros lakás fürdőszoba nélkül, és két gyerek, akik megszokták, hogy anya ott van mindenhol. Átszervezésre váró hittan órák, fotós utómunkák, amit azért az új munka mellett is be kell fejezni…

De Isten gondoskodott segítségről és erőről minden napra. Gondviselés volt, hogy éppen itt volt a 600 km –re lakó édesanyám, aki ebben a nehéz időszakban átvállalhatta itthon a feladataimat, s még annál is többet, ahogy azt az édesanyák szokták.

Nem múlott el a békességem, mert Tőle volt. S ő nem úgy adja, mint a világ, Ő a leglehetetlenebb helyzetekben áraszt el, minden értelmet, logikát felülmúló békességével, belső csenddel.

Ennek ellenére előbb utóbb már a völgyek szűk járataiban találtam magam. Itt csak homályos emlékét őriztem a felvillanó életszőnyegem lenyűgöző mintáinak. Idézgettem az Igéket, amit a magaslatokon íródtak a szívembe, hogy el ne vesszenek a ködben, s akkor úja eszembe jutott az, amivel elindultam.

Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az ÚR, aki téged néven szólított. Észaiás 45:2,3

Döbbenten olvastam. Sötétség. Igen, az van. Tíz év akváriumi élet után, érzem a sodrást. Hányszor jött elém az Ige, amíg kiegyensúlyozott életemből szemléltem a világot.

Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz, hogyan fogsz lovakkal versenyezni, ha csak nyugodt földön érzed biztonságban magadat, mit csinálsz a Jordán sűrűjében?" Jeremiás 12:5

Ó, igen –mondogattam magamnak-itt az ideje élni azt a sok felemelő gondolatot, amit az elmúlt másfél évben gondoltál és írtál az otthon melegéből.

Miért vezetne Isten olyan úton, ami nehezebb, mint az eddigiek? Tűnődtem.

Sose mondta, hogy könnyű lesz, sem azt, hogy könnyebb, mint eddig. Sose mondta, hogy nem lesz sötétség, vagy ha igen, akkor ki kell vonulnunk ebből a világból. Sőt azt mondta, hogy menjünk el, és legyünk sóvá, fénnyé.

Őszintén, én szeretnék kényelmes, könnyű, kirakatba való életet. Nyugalmat, csendet. De a szívem mélyén ennél sokkal többre vágyom, még akkor is ha emiatt le kell mondanom a séták könnyedségéről. Mert szorongat az Isten szeretete, és ki kell mennem az ismeretlen utakra, akár az életemet fenekestül felforgató helyzetekbe is.

Nem tudom még, hogy milyen kincseket rejt el a szemem elől a sötétség, de azt tudom, hogy ez az a hely, ahol még jobban megismerhetem Őt (magamat is, de ez nem lelkesít). Ez az a hely, ahol tanulgatom, hogy bőven elég minden napnak a maga baja.

Itt sűrűn gyakorolhatom a szeretet haladó feladványait. Itt, ahol a korlátaim, gyengeségeim lecsupaszítva merednek elém, itt tudom megtapasztalni az Isten bennem munkálkodó erejét, a „mindenre van erőm a Krisztusban valóságát”.

nem én mentem, vittek emeltek,
Az Isten fogott kezemen.
A gyengében erős az Isten
úgy hívják ezt, hogy Kegyelem.”
Bódás János

Pápai Márta Zsófia

“Előtted megyek” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Én ezt az Igét a sötétség kincseivel kapcsolatban ugy értettem meg,éltem meg,hogy kinccsé lesz mások számára,akik sötétségben élnek, az, amit én már a sötétségben az Úr által megtanultam!Az Úr áldjon!Éva

Szólj hozzá bátran!