Életutak, élet-kutak

A nyáron elővettem a Pátriárkák című bibliatanulmányozó könyvemet Beth Moore-tól, ugyanis ez volt meg nekem, amit még nem sikerült átvennem. Ábrahám élete az első fejezetekben… elhagyta otthonát, ment amerre Isten küldte engedelmesen és hittel. Ó, nem, én ezt nem tudom folytatni, s abbahagytam néhány nap néhány fejezet után. Éppen lelki harcok, vívódások között voltunk, hogy hogyan tovább, férjemet meghívták egy másik gyülekezetbe szolgálni. Más terület, más város, költözködés, új életutak.  Ezért éreztem soknak ezt a tanulmányt akkor. Úgy gondoltam, a könnyebbik utat választom, nőként, gyengébb edényként meg is tehetem, nem harcolok. Nem nekem kell úgyse meggyőződni, követem a férjem döntéseiben, ahogyan eddig is volt, hiszem, hogy most sem érti félre Isten hangját. Még ha így is gondoltam az értelmemmel, a szívemmel még nem voltam kész a változásra, a kihívásra. Most már tudom, hogy folytatnom kellett volna a tanulmányt. Nem a meggyőződés miatt, hisz az valóban nem az én részem. De nem váltam volna száraz kúttá, könnyebben megharcolhattam volna önmagammal. Már biztosan tudom, hogy Isten hangja volt, s én gyerekes módon ki akartam azt kerülni, nehogy nekem is válaszolni kelljen. Mi erősítette meg bennem, hogy az Úr szólt akkor?

Mint egy igazi édesapa, nem adja fel, ha gyermeke bezárja a fülét, s nem hallgat a hívására, Isten megszólított újra vasárnap, az új gyülekezetben, ahova már azóta elköltözünk. Az igehirdető igerészre pontosan azokat az igeverseket olvasta fel, ahol én félbeszakítottam nyáron a tanulmányt. Az Úr ott folytatta, ahol én abbahagytam. Kirázott a hideg, ismertem ezt az érzést. Olyan, mint az „Ádám, hol vagy?” vagy Éva, kérdeztelek!. Mekkora kegyelem az ilyen. Milyen nagy lehetőség, hogy meg tudunk szólalni, s nem tovább rejtőzködni. Így szólt az Úr hozzám:

„Majd ismét kiásta Izsák azokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében ástak, de Ábrahám halála után a filiszteusok betömtek; és ugyanúgy nevezte el azokat, ahogyan apja nevezte őket.  Egyszer Izsák szolgái a völgyben ástak, és ott olyan kutat találtak, amelyben forrásvíz volt.” I. Mózes 26: 18-19

ulinyus-pixabay-com-nuotr

Néhány igazság, ami elhangzott és én megértettem:

Kutakat ástak, tehát nem aranyat kerestek, hanem vizet. Amikor szükségben vagyunk, mi után szomjúhozunk? Mások segítségét, többet anyagiakból, elismerésből vagy az igazi élő vizet keressük, aki megelevenít? Ez a kút soha nem apad ki, nem azért kell alkalomadtán újra kiásni, hisz maga Jézus a forrás, a Szent Lélek az élő víz. Mégis vannak olyan helyzetek az életben, amikor nem férünk hozzá ehhez a vízhez, az élő, lüktető kapcsolat Jézussal egyre gyengül. Miért? Mert jönnek a filiszteusok és betömik a forrást. Ki a mi filiszteus ellenségünk? Nem emberek, „nem test és vér ellen hadakozunk, hanem szellemi hatalmasságok ellen”. A Sátán erői betömik a kutat, elzárják a forrást. Ez a mai társadalom szellemisége sokszor ellenségünkké válik, máskor a saját régi természetünk, személyiségünk, amely ellen harcolunk. Érdekes, említette az igehirdető, hogy Ábrahám halála után tömték be a kutakat. Amíg Ábrahám, a hit embere élt, nem tehetett az Ellenség kárt. Tehát, tehetünk mi is arról, hogy a kutak nyitva maradjanak, és a víz áradhasson.

Mivel tömi be az ellenség a szellemi kutakat? Szeméttel, érték nélküli gondolatokkal, szokásokkal, cselekedettel. S hogyan juthatunk újból élő vízhez?

  1. Találjuk meg a régi kutat. Térjünk vissza a Forráshoz. Keressük Isten arcát az ige, az imádság, a másokkal való lelki közösségvállalás által.
  2. Ássuk újra, engedjük, hogy eltávolítsa Isten a szemetet az útból.

Mi tömítette el életünkben az élő víz kiáradását? Érték nélküli olvasmány, internetoldalak, film, zene, divat, egy új gyermeknevelési elmélet, megfelelési kényszer miatti tökélybetegség, lustaság, egy nagyon fontos személy imádata, vagy csak egyszerűen a hűtlenség?

Egyszerű a megtisztulás útja. Mint az első alkalommal, amikor Jézushoz jöttünk a bűneinkkel és a Lélek által szabadulást, örömet leltünk, ugyanígy áradhat ki újra a Lélek, az élő víz.

„Jöjj, Jézusom! Szeretnék eszköz lenni én is abban, hogy a régi kutakból eltávolítódjon a szemét. Áradj ki ránk! Szükségem van rád.” S Ő könyörült most is, Szelleme újra betöltött.

Imádságom még az, hogy miközben mások felé tovább árasztom a vizet, amely engem is megelégít, gyermekeimnek is továbbadhassam a titkot. Ha lehet, maradjanak ők is nyitott, élő kutak, akik mindig tudnak továbbadni. S ha mégis Izsákhoz hasonlóan elfeledkeznek az Ellenség pusztító munkájáról, tudják, hogy hol kell keresni a régi kutakat, ha eljön a szárazság az életükben!

A férjem meggyőződése nekem is személyes lett. És azóta adni akarok… ha nem is tudom, hogy hogyan teszem éppen. Legyünk élet-kutak!

Túrmezei Erzsébet: Mindig csak adni

Az öreg kút csendesen adja
Vizét… így telik minden napja.

Áldott élet ez! – fontolgatom.
Csak adni, adni minden napon!

Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben!

Csak adni? Terhet is jelenthet.
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek… tükre rám ragyog:
„Hiszen a forrás nem én vagyok,

Árad belém! Csak továbbadom
Tisztán, vidáman és szabadon.”

Hadd éljek ilyen kút életet!
Osszak áldást és szeretetet!

Nem az enyém. Krisztustól kapom
Egyszerűen továbbadhatom.

Szólj hozzá bátran!