Elégedetten várni

Mindig várunk valamit. A kislány, hogy nagylány legyen, a nagylány, hogy férjhez menjen, a fiatalasszony, hogy édesanya legyen, a kisgyermekes édesanya, hogy egy kicsit könnyebb legyen… és még lehetne sorolni. Az életünk nagy események láncolata, és többé-kevésbé várjuk a követező állomást. Ezek között meg apróbb eseményekre is készülünk, számoljuk a napokat. Hogy találkozzunk valakivel, hogy végre megint szabadságot kapjunk, hogy lejárjon már ez a stresszes időszak.
Érdekes volt megfigyelni magamon, hogy mennyire vártam már a szülési szabadságot. Számoltam a napokat, mennyit kell még dolgoznom, míg végre kicsit megnyugodhatok, és a családomra jobban odafigyelhetek. Azt gondoltam, ha eljön a szülési szabadság, majd nyugodtan ülök itthon, felkészülök és csendesen várhatom a kisfiam születését. Már a második hét is eltelt, és én nem érzem azt, hogy szabadságon lennék. A várakozás ideje alatt túl sok ötletem támadt, hogy mit is fogok tenni a hirtelen felszabaduló időmben, és természetesen úgy láttam, a munkám mindezt akadályozza, de ha majd nem kell a munkahelyemre járnom, akkor majd mindenre lesz időm. Nem éppen így történt, ennek az ünnepek közeledte, a több szolgálati lehetőség és program is az oka, de nem csak…
Az elmúlt napokban történt az is, hogy a kezembe akadt egy régi naplóm, annak az egyik bejegyzése meg igencsak szöget ütött a fejembe… Akkor írtam, mikor három kisgyermekkel voltam itthon, és biztosan rám tört a bezártság érzése, mert azt találtam írni, hogy munkát akarok házon kívül! Ha nem az én írásom lenne, most nem hinném el, hogy valamikor így gondolkodtam. Ez azonban megállásra késztetett: nekem sehogy sem jó? Az sem jó, ha itthon vagyok a gyerekekkel, várom a házon kívüli munkalehetőséget, és az sem teljesen jó, ha eljárhatok dolgozni, és van házon kívüli munkahelyem?

„...megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek.” (Fil 4,11)

Egyből ez az ige jutott eszembe, és az, hogy én ezt még nem tanultam meg teljesen. Örülni mindig annak, ami adatott, és nem áhítozni arra, ami nincs, vagy aminek még nincs itt az ideje…
Ennek kapcsán azon is gondolkodtam, hogy vannak viszont olyan dolgok, amelyek nem kéne nyugalommal eltöltsenek, sőt, arra kéne ösztönözzenek, hogy még jobban várjam az Úr Jézus Krisztus eljövetelét. Ilyen dolgok lehetnek az igazak szenvedése, nyomorúsága, az Úr Jézus nevének gyalázása, a hitetlenség, a gonoszság elfajulása… Vajon bántanak-e engem ezek a dolgok legalább annyira, mint az én kis kellemetlenségeim, hogy Krisztus eljövetele iránti várakozásomat mindez megelevenítené? Egyensúlyba kerül-e nálam a megelégedett, békés szív, és a még több, még teljesebb közösség iránti vágy az Úr Jézus Krisztussal?
Azért imádkozom, hogy szentül és kegyesen élhessek azon körülmények között, amikben éppen vagyok, miközben várom és siettetem az Isten napjának eljövetelét (2Pt 3,11-12). Imádkozz velem együtt ezért!

Szólj hozzá bátran!