Elégedetlen tükör

Időnként azon veszem észre magam, hogy ugyanazok a dolgok kedvetlenítenek el, ugyanazok miatt vagyok elégedetlen, ugyanazok miatt foszlik szét az életkedvem. S bár van olyan, amin nem változtathatok (csak a hozzáállásomért vívhatok harcot), de sok minden van, amin változtathatnék, ha eléggé akarnék és elég bátor lennék és nem erőtelen és nem lusta és és és… szembenézni vele. Sőt, a jó dolgokért általában meg kell dolgozni, ha valami után nem állunk oda, legtöbbször hanyatlásnak indul. Így működik ez bármilyen munkával, feladattal, tervekkel, álmokkal vagy akár a kapcsolatokkal is. Vagyok úgy, hogy tudom min kellene változtatnom, de a “tudással” maradok, mert kerülöm azt, hogy igazán szembenézzek a dologgal vagy igazán elfogadjam azt a tényt, hogy nem magától érthető az, hogy valami működik, nem feltétlenül természetes az, hogy minden jobbra fordul vagy kialakul, anélkül, hogy tennék is valamit érte. Nem olyan esetekről beszélek, amikor várnom kell arra, hogy az Úr cselekedjen, hanem, amikben nagyon is az én döntéseimen és felelősségemen is múlik, hogy mi merre alakul.

Nem olyan rég, kb. féléve vettem észre azt, hogy nagyon lelassult az anyagcserém, kevesebbet mozgok, itt-ott megjelentek zsírpárnák, s bár hónapokig nem adtam rá semmit, egy idő után mégis eljutottam oda, hogy hoppá, azért ezzel mégiscsak ideje lenne szembenézni. Előjött az elégedetlenség a külsőmmel kapcsolatosan, de nemcsak ennyi, kihatott több mindenre. Ruhatári gondokkal kezdődően (sok minden szorossá vált), megingott a kép is, amilyennek láttam magam azelőtt, már úgy éreztem nem vagyok vonzó, nem vagyok elég szép, emiatt a házassági testi kapcsolatban is bizonytalanul éreztem magam, nem voltam szabad, amiatt, ahogyan láttam magam nem tudtam úgy örülni, ha férjem közeledett, bár jól tudtam az igét, “a feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképpen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége”(1.Kor7:4-5). Láttam sok nőt, aki ilyenkor mindenféle álmagyarázatba burkolózik, megelégszik kifogásokkal vagy keserűségében ilyen-olyan önsajnálkozó elvárásokkal, megjegyzésekkel vagy poénokkal próbálja magát “nyugtatni” vagy a helyzetet pillanatnyilag szőnyeg alá seperni vagy simítani, aztán irigykedve szemléli azokat a nőket, akiknek (látszólag vagy tényleg)  nincsenek ilyen gondjaik és ugyanakkor egyre érzékenyebbé, ingerültebbé válik, stb.. stb…

Ha nem vagyok kész szembenézni ezzel, akkor nagyobb bajt csinálok, mint amit első ízben eszembe is vehetnék. Nemcsak arról van szó, hogy én hogyan látom magam vagy hogy érzem magam a bőrömben. Sok mindenre kihat ez még. Kesernyés megjegyzéseim vagy érzékenységem, bármilyen körben is lennék, sehol nem lesz építő, irigy szívem megfoszt a hálától és senkit nem fog vonzani, demotiváló hozzáállásom még másokat is magával ragadhat talán egyre mélyebbre, még ha csak egy apró dologgal, egy meggondolatlan fél mondattal is kezdődően. Arról nem is beszélve, hogy férjem azt fogja érezni vagy talán már érezte, hogy visszautasítom, nem tisztelem, nem szeretem. Pedig igazából nem is erről van szó, úgy-e? Ha nem nézek a dolog mögé, mást is félrevezetek, illetve, ha nem tiszta mi az igazi ok, amin mozdítani kellene, sok félreértést, talán még sebeket és fölösleges vihart is okozhatok.

Szerezz igazságot, és el ne adj; bölcsességet és erkölcsöt és eszességet.” Péld. 23:23

12985452_1693465944211495_1038603174045672343_n

Figyelmeztet ez az ige arra, hogy ha valamivel szembetalálom magam, azon legyek, hogy  igazsággal, bölcsességgel, erkölccsel és eszességgel közelítsem meg. Ne kibúvókat, pillanatnyi látszatmegoldásokat keressek. „Szerezz”…nem „szerezz MAJD…”, hanem „szerezz” – jelen időben, vagyis MOST. Ebből nekem az a tanulság, hogy keressek olyan megoldást, ami tényleg megoldás, és ezt halogatás nélkül. Azért tehetek, hogy odafigyelek a táplálkozásomra, azért is tehetek, hogy többet mozogjak, azért is tehetek, hogy tudatosan is igyekezzek elfogadni azt, amilyennek Isten teremtett, de ugyanakkor lássam meg és fogadjam el azt is, hogy felelős vagyok testemért, felelős vagyok azért, hogy kiiktassak olyan dolgokat, amiket kiiktathatok, hogy Isten terveinek megvalósulása elé ne gördítsek akadályt a hozzáállásommal vagy „esztelen” gondolkodásommal. Ez a nehezebbik út. De csak ezen van az áldás, a jó előmenetel, az, amikor a dolgok előre haladnak és nem hanyatlanak. A könnyű út, az „esztelen” gondolkodás a negatív értelemben vett beletörődés, a kifogások, az önsajnálat, a lustaság, mások hibáztatása, kényelem, halogatás és még sorolhatnám. Sokféleképpen próbál majd az ördög megfosztani a jóra való igyekezettől, a jóakarat cselekvő, valóságos megnyilvánulásától. De ne engedd, hogy elrabolja motivációd, ne elégedj meg a halogatással sem. Lehet, hogy túl nagy lesz az ár, amit nemcsak te, hanem környezeted vagy munkád vagy terved is fizetni fog. Bármi is okozná visszatérően elégedetlenséged, kedvtelenséged, érdemes szembenézni vele és érdemes megkeresni mi áll a dolgok mögött, ha már következményei, gyümölcsei is vannak, ha már sikerült valamilyen síkon zavart keltenie az életedben, hogy az ne az isteni rendeltetés szerint működjön. Vedd fel a harcot tudatosan, imádkozz tisztánlátásért, őszinte önvizsgálatért, keresd az igében a megoldást, írj tervet, írj teendő listát, gondoskodj rendszeres emlékeztetőről, ha szükséges, kérj támogató segítséget és lépj! Nem mindegy, hogy idejében megelőzöm a romlást, hanyatlást, vagy utólag – talán megsebzetten, talán kárt szenvedve – sajnálkozom. Bármiről is lenne szó, akár barátságról, akár házasságról, akár munkahely, akár pénzügyek, akár tervek, álmok, amikben sehogy se sikerül egyről a kettőre jutni, mindenikhez kell az őszinteség és bátorság a tükörbenézéshez, az ismétlődő elégedetlenség és vadhajtások ellen, amiről talán mit sem sejtünk előbb, hogy kinőhetnek. Aztán kell a kitartó cselekvő hozzáállás, mely konkrét lépéseket tesz, nem adja fel, nem enged a halogatásnak, nem enged a kifogásoknak, a látszatmegoldásoknak, a sablonos beletörődöttségnek, a kényelemnek.

„A rest embernek mezejénél elmenék, és az esztelennek szőleje mellett. És ímé, mindenütt felverte a tövis,és színét elfedte a gyom; és kőgyepüje elromlott vala. Melyet én látván gondolkodám, és nézvén, ezt a tanulságot vevém abból: Egy kis álom, egy kis szunnyadás, egy kis kézösszetevés az alvásra, És így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szükséged, mint a paizsos férfiú.” Péld. 24:30-34

Tanuld meg motivációnak és jusson eszedbe, ha valamelyik ponton feladnád:

Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait.” Péld. 31:17

Szólj hozzá bátran!