Beszél hozzád?

Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. Pilátus pedig megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő így válaszolt neki: „Te mondod.” A főpapok hevesen vádolták őt. Pilátus ismét megkérdezte tőle: „Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!”Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott. Márk 15, 2-4

Vannak részek a Bibliában amiket bár ismerek, mégis valahányszor olvasom, újra meg újra ledöbbenek rajtuk. Ilyen Jézus néma csendje. Előttem van a kép, ahogy áll Pilátus, a főpapok, a nép előtt, válaszol az első kérdésükre, utána meg hallgat, közben meg zúdulnak rá az egyre hangosabb, hevesebb vádak, melyek nőnek, nőnek, annyira, hogy képesek ellepni, elnyelni, elpusztítani mindent.

Miért hallgat Jézus? Valószínű sok magyarázatot kaptunk már erre a kérdésre különböző forrásokból. Olvasva ezt a részt, bennem is ez a kérdés született meg ismét, aztán válaszként egy másik kérdés fogalmazódott meg a szívemben: ha beszélt volna, lett volna olyan aki meghallgatja? Nem a fülével, hanem a szívével. Nem, nem lett volna. Hiszen vádlói olyan rég tervezték ezt a pillanatot, amikor végre diadalmaskodhatnak felette, hogy saját elképzelésük, akaratuk, szívüknek egyre jobban zúgó bosszúja képtelenné tette őket arra, hogy meghallják az igazságot.

Magamnak is feltettem ugyanezt a kérdést: ha beszél hozzám Jézus, meghallom? Vagy az én szívemben is olyan hangos az én tombolása, hogy Jézus némaságra szorul. Természetesen, nem tartozom azok közé, akik vádolják, gúnyolják őt, de olvasva ezt az igerészt, a Lélek önvizsgálatra késztetett. Keresem Jézus szavát, érdekel, tudni akarom, hogy mit akar mondani nekem ma is, most is, az életem minden helyzetére, vagy annyira hangos a saját akaratom, elképzelésem, hogy Jézus elnémul mellettem?

hallgatas

Halottam egy házaspárról, ahol a férj belefáradt abba, hogy beszéljen, véleményt mondjon. Miért? Mert bármit mondott, döntött, felesége úgyis saját elképzeléseit követte. Belefáradt a férj ebbe a huzavonában, és elnémult.

Megváltónkról olvasottak, meg ez a hétköznapi történet is, amit megemlítettem önvizsgálatra késztet. Engedem Jézust szólni hozzám, engedem, hogy bárki más megszólaljon mellettem, vagy annyira el vagyok telve a saját nézeteimmel, véleményemmel, akaratommal, hogy senkinek nem engedek beleszólást az életembe. Félreértés ne essék, nem kell ehhez egy kolerikus természetnek lenni, egy szende ember is ugyanúgy tud hangoskodni szívében, mint bárki más, akkor is, ha ezt fülünkkel nem halljuk.

Hívlak ma benneteket arra, hogy üresítsük meg a szívünket. Engedjük el a saját igazunkat, és kérjük Krisztust, hogy töltsön be az Ő igazával. Engedjünk teret Jézus szavának, megtisztító igazságának, szerető szavának. Gyakoroljuk ezt szeretteink, házastársunk, gyermekeink felé is, hallgassuk meg őket, érdekeljen őszintén, amit mondani akarnak.

"Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra" Jakab 1, 19

Áldott Vasárnapot, áldott csendes perceket Istenünk jelenlétében!

 

Szólj hozzá bátran!