Az Atya szemével

Nemrég, egy hétvége keretein belül kellett volna egy tanítást tartanom az érzelmekről. A vezérfonalul szolgáló könyv, ide vonatkozó címe így szólt: Az érzelmek helyes kezelése. Ez jól tükrözi az evangéliumi keresztények viszonyát az érzelmekhez. Kb. az jut róla az ember eszébe, hogy a nátha vagy az allergia helyes kezelése.
Érzelmek: az emberi lét sajnálatos velejárói, melyek szükségtelenül bonyolítják meg a helyes döntések meghozatalát, és kísértések hadát gördítik elénk. Mennyivel könnyebb lenne érzelmek nélkül! Hiszen a szeretet is egy döntés, tehát maradna a valódi, cselekvő szeretet, és a hit. Nem kellene valamit „kezelni”. Nincs olyan evangéliumi keresztény, aki ne ismerné a jó kis vonatot, ahol a mozdony a tény, az első kocsi a hit és ezek húzzák maguk után az érzelmeket, melyek így már „kezelt”, elfogadható érzelmek.

Ezzel kapcsolatban feltennék néhány kérdést:

Az efézusi gyülekezetnek Jézus, a Jelenések könyvében ezt írja a javára: fáradozik, állhatatos, nem viseli a gonoszt. Próbára tette a hazug apostolokat, terhet viselt Jézus nevéért, nem fáradt meg. Gyűlöli a nikolaiták cselekedeteit, ahogy Jézus. De nincs meg benne az első szeretet. Mit vár még Jézus? Nem az a szeretet, hogy mindezeket megteszik?

Pál, a szeretethimnuszban azt állítja, hogy lehetséges az, hogy valaki angyalok nyelvén szól, prófétál, minden titkot ismer, minden bölcsesség birtokában van, teljes hite van, szétosztja a vagyonát, testét tűzhalálra szánja, és mindeközben nincs benne szeretet. De akkor ezeken kívül mi a szeretet?

Lehetséges, hogy az érzelmek Isten kapcsolódásának módját tükrözik? Hogy érzelmek nélkül kapcsolódni sem lehet? Hinni lehet, jól dönteni lehet, áldozatot hozni lehet, de kapcsolódni nem. Istennél központibb helyen vannak az érzelmek, mint nálunk. Különben nem teremtett volna színeket, csodás hangokat, vagy magát a szexualitást. Isten azt mondja, hogy:

„Élvezd! Én élvezem! Ráérek élvezni, nincs mindig fontosabb dolgom. Nem azért jó, mert hasznos, hanem csak úgy jó.

Isten erőteljes érzelmeivel van tele a Biblia. A teremtés után megáll, és gyönyörködik. Azt mondja, hogy „igen jó”. Időt fordít arra, hogy nézze, amit megteremtett, hogy beteljen vele. Az özönvíz előtt megbánja, hogy embert teremtett. Mélységesen szomorkodik, hogy az emberek elfordultak tőle. Izrael ószövetségi történetében újra és újra megindul, gyönyörködik, csalódik, féltékeny. De semmi sem fejezi ki annyira az Atya érzelmeit, mint a Jézushoz való viszonya. Jézus bemerítkezése után megnyílik a Menny, és az Atya megszólal. Nem azért, hogy elítélje az embereket, nem azért, hogy Jézust megerősítse a küldetésében vagy biztassa, hogy álljon ellen a kísértésnek. Kimondja a legcsodálatosabb szavakat, melyek egy szülőtől elhangozhatnak:

Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm.”

Négy gyermekünk van, így foglalkoztat, hogy mik a nevelés sarokkövei, mit bízott rám Isten, mint anyára. Szeretném, ha a gyermekeim a legmélyebb szinteken találkoznának Istennel, ha Őt követnék életük végéig. De mi kell ehhez? Vasfegyelem, kötődő nevelés, családi áhítat? Nemrég érte el a szívemet a válasz, az Atya szavaival. Ha az Ő szemeivel látom a gyermekeimet, akkor vele együtt tudom mondani, hogy „ez az én szeretett gyermekem, akiben gyönyörködöm”. Érzem, hogy ez a tekintet átformálja a hozzájuk való viszonyomat.

Másképp reagálok a bűnre. Ha a gyönyörködés a viszony alapja, akkor a gyermekem bűne nem szégyent és haragot vált ki belőlem, hanem vágyat arra, hogy a bűnbánaton keresztül rendezzük a viszonyt, hogy ott legyen a megbocsátás édessége, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, mint előtte voltunk.

Másképp beszélek nekik arról, hogy ők kicsodák, és Isten mire teremtette őket. Egyik lányom, mióta él, énekel. Ha kiegyensúlyozott és boldog, akkor énekel. Ezt sokszor akadálynak éltem meg: „ne énekelj, hanem öltözz!”, „ne énekelj, hanem pakolj!” De hirtelen megláttam az Atya szemével! Egy madárnak sem mondjuk, hogy ne énekeljen. Isten teremtette erre, saját gyönyörűségére. Azóta nem így beszélek a lányommal. Azt mondom neki, hogy Isten látja, hallja és gyönyörködik benne.

Hogyan készítsük fel a gyermekeinket arra, hogy ellenálljanak a kísértésnek? Erre igazán csak a Szentlélek képes, Ő az, aki kijelenti, hogy mi a bűn, mi az igazság, mi az ítélet. Szülőként bemutathatjuk nekik a Szentlelket, és a vele való járás gyönyörűségét. Ezen kívül mit tehetünk? Amit az Atya, közvetlenül azelőtt, hogy Jézus a pusztában megkísértetett. Elmondhatjuk nekik, hogy

te vagy az én szeretett gyermekem, akiben gyönyörködöm”.

Nem a félelem, a szorongás, a szégyen tartanak meg a bűntől. Hanem az Istenhez való ragaszkodás, a vele való kapcsolat édessége. És ha a gyermekem mégis elbukik, van helyreállás. Bizalommal kísérhetem a kegyelem trónjához, ahol várják. Ahol naponta kémlelik a határt, hogy mikor bukkan fel az úton. Az Atya a karjaiba akarja zárni, felöltöztetni, megvendégelni. És gyönyörködik bennem, amikor szülőként vele együtt, ezt teszem.

Balogh Piroska

Szólj hozzá bátran!