Arra van időm, amire szakítok időt?

Mihez hasonló az élet? Talán egy rendkívül kiszámíthatatlan autópályához. Gyorsan végig szaladunk rajta, sokszor még mi magunk is taposnánk a gázpedált, hogy hamarabb oda érjünk egy-egy állomásra. Máskor váratlan kanyarok tárulnak a szemünk elé, és így abszurd helyzetekben találjuk magunkat. Miközben vágtatunk egyik állomásról a másikra, úgy tűnik, hogy mindenre van időnk.

time

Arra van időm, amire szakítok időt” – hallottad már ezt a bölcsességet? Nekem sokszor eszembe jut ez a mondás. Első hallásra talán igaznak tűnik, de a gyakorlatban nem mindig így van ez.

Ezek szerint elroboghatnak mellettünk értékek úgy, hogy nem tehetünk róla?

A mai túl modernizált világban Csitáry-Hock Tamás szavai újra értelmet kapnak: A levél nem elég… a telefon sem. Csak a találkozás. Mert kell a közelség, az érintés, a mosoly, kellenek a szemek. Kellenek ezek a pillanatok, a találkozások. Hogy a lélekben megrajzolt képet a valóságban tudjuk kiszínezni, hogy az álomba beköltözzön a valóság, hogy az ünnepnapok mellett meglássuk a hétköznapokat is. A Másikat.

Most mennem kell, de az alkalom után találkozunk” – ismerős ez a mondat? Mindketten tudjátok, hogy az alkalom végén elsodródtok, valójában nem fogtok igazán találkozni, pedig annyira szeretnétek végre egy igazit beszélgetni.

Esetleg már hónapok óta várjátok a találkozást, és amikor megadatna, vendégeid toppannak be. És még sok ilyen helyzetet, mondatot írhatnék, Nektek is biztos ismerős. Pedig mennyire értékes a Másikkal töltött közös idő, a meghallgatás, az együtt nevetés, közös imádkozás. Ezt nem pótolja az internet, vagy egyéb technikai vívmány. Az emberi lélek a közelségre vágyik! Tudja ezt a gonosz is, ezért szórja szét a figyelmünket, terhel le minden feladattal, hogy a sürgős dolgoktól ne lássuk a fontosakat.

Így van ez Istennel is? Mert, ahogy emberi közelségre vágyunk, Isteni közelségre is szükségünk van. Sokáig annyira természetes volt, hogy a szeretteimmel imádkozhatok, beszélgethetek, most viszont két percnek is örvendek. Miért? Egyszerűen ez egy élethelyzet.

De hasonlóan járhatunk szellemi síkon is!

Természetes, hogy naponta beszélgethetsz Istennel?

Érték maradt? Esetleg itt is szétszóródik a figyelmed? Mindig akkor szólal meg a mobiltelefonod, amikor imádkozni akarsz? Vagy csendesség közben jelez a mosógép, hogy lejárt a mosás? Azonnal érzel egy belső nyomást, hogy felvedd a telefont, kivedd a tiszta ruhát és teregess.

Nem véletlen ez, a Biblia még figyelmeztet is erre:

Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.” (Ef 6,12-13)

Bárcsak újra és újra értékké tudna válni az, ami többnyire természetes!

Bárcsak hűségesen vállalnánk családtagjaink előtt is, hogy naponta, örömmel olvassuk az Igét. Hiszen a Bibliából tudhatom meg, hogy mi a terve velem. Bár csak vállalnánk mások előtt, hogy imádkozó emberek vagyunk, és vállalnánk önmagunk előtt, hogy ügyetlenül imádkozunk. Sehol nem mondja az ige, hogy szépen, vagy ügyesen imádkozzatok. Azt mondja, hogy a Lélek által imádkozzunk, őszintén, egyszerűen. Álljunk résen, és vigyázzunk, hogy drága kincsként őrizzük a szívünkben az Istennel való találkozás lehetőségét.

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Szólj hozzá bátran!