Amit az élsportolóktól tanulhatok

Érdekes, ahogy a sportolókhoz viszonyul a társadalom, főleg így a legjelentősebb versenyek idején. Szembejönnek a különféle kevésbé fontos és fontos információkat tartalmazó cikkek velem is. Néha még a hozzászólásokba is belekukkantok. ( Kár az időért, amúgy.)

Lehet őket csodálni, szeretni, de szokták őket keményen kritizálni, főleg ha nem bírják felülmúlni mások önmagukat felülmúlt változatait. Vagy csak egyszerűen nem az történik, amit a kényelmes kanapéjáról nassolgatás és sörözés közben elvár tőlük a kedves állampolgár.

A csodálók táborát gyarapítom. Engem lenyűgöznek azok a teljesítmények, amit minden energiájukat, lelki, testi erejüket összpontosítva elérnek, vagy majdnem elérnek ezek a sportolók.  Mert az én szemszögemből mindkettő elérhetetlen és csodálatra méltó. Úgy gondolom, hogy azok, akik irigykednek rájuk, vagy bármilyen okból kritizálnak, bele sem gondolnak, hogy mi áll egy olimpiára kijutott élsportoló teljesítménye mögött. Hogy mennyi önfegyelem, mennyi megfeszített munka. Mennyi, lemondás, összpontosítás, céltudatosság. Amit a pillanatnyi ötlettől vezérelt kommentelők nagyon messziről ismernek csupán.

Tulajdonképpen nagyon sokat tanulhatunk ezektől a versenyzőktől, mi akik Isten Igéje szerint hasonlóan versenyben vagyunk. Csakhogy ez a verseny még ezeknél a világversenyeknél is jelentőségteljesebb. Nem aranyért, ezüstért és bronzérmekért küzdünk, hanem örökkévaló jutalomért. Mindenért, amit elveszítettünk az Édenben, s amit mennyei Atyánkhoz hazafutva, célba érve teljes mértékben visszakaphatunk.  És győznünk kell, nincsen más elfogadható opciónk.

Ugye, tudjátok, hogy a versenypályán sok versenyző fut, de csak egyikük lesz a győztes, és ő kapja a díjat? Úgy fussatok, hogy győztesek legyetek!
Minden sportoló, aki a versenyre készül, nagy önuralommal végzi az edzéseket, és minden tekintetben fegyelmezetten él. Azért teszi ezt, hogy megnyerje a versenyt, és megkapja a győztesnek járó babérkoszorút. Ez azonban egy idő múlva elszárad és elpusztul. Mi olyan jutalmat fogunk kapni, amely örökké megmarad.
Én tehát nem céltalanul futok, hanem egy határozott cél felé. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki eltalálja az ellenfelét, és nem a levegőbe csapkod.
Keményen megfegyelmezem tehát a testemet, mint egy sportoló, és szolgámmá teszem. Mert nem akarom, hogy miközben másokat erre tanítok, engem meg kizárjanak a versenyből.  1. Kor. 9:24-27 (EFO)

PicMonkey Image

Összeírtam (elsősorban) magamnak, hogy mit tanulhatok az élsportolóktól.

  • Fegyelmezett élet

Annyiszor nyafogunk, hogy nincs elég időnk imádkozni, az Igével foglalkozni, izmosodni, edzeni lelkileg.  Látom a célt? Hát legyek elszánt.  Az időm, a testem, a gondolataim megfegyelmezésében. Isten sokszor segít ebben, ha nem szánjuk rá a változásra magunkat jó dolgunkban. Engem például betegségek tanítanak az önfegyelem útjaira, táplálkozásban, pihenésben, rákényszerítenek a mozgásra. És az önfegyelem, ha néhány területen dolgozunk vele, jótékony hatását érezteti más területeken is. Indulataink, érzéseink higgadt kezelésében, beszédben. S az Istennel rendszeresen eltöltött idő az életünk minden területén áldást, útmutatást, bölcsességet ad.

  • Felelősség

Ha győznek, ha veszítenek, bármelyik lehetőséget, s a vele járó feszültséget személyesen ők kell elhordozzák. Nem mutogathatnak másra: az anyjukra, apjukra, edzőjükre, házastársukra, gyermekeikre…

Annyi nehézséget okoz a kapcsolatainkban, ha nem tudjuk vállalni a felelősséget, a szánkat elhagyó szavakért, a döntéseinkért, lelkiállapotunkért. Régi trükkje ez az ellenségnek. Ismeritek ezeket a hárító mondatokat: „Az asszony adta a gyümölcsöt”, „A kígyó mondta”.

Az utóbbi éveim nagy leckéje, hogy többé ne mentegetőzzek, magyarázkodjak, mutogassak férjre, lelkipásztorra, gyülekezetre, szülőkre, gondolkodásomban sem.  Mert nem visz előre.

  • Összpontosítás

A Riói Olimpián eddig három aranyat és egy ezüstérmet szerző Hosszú Katinka édesanyjáról készült cikkben olvastam, hogy bár ott van rajongóként az olimpián tulajdonképpen nem igazán tölt ott időt a lányával. Egy megfeszített, fegyelmezett tervet kell összpontosítva követniük a versenyzőknek. Ki kell, zárjanak minden zavaró tényezőt, minden üresjáratot a versenyek ideje alatt. Még akkor is, ha ezek abszolút pozitívnak tűnnek, és szinte botránkoztató egy kívülállónak.

Jézus szavai jutnak eszembe:

"Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.- Lukács 9,62
„Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. " Máté 8,35

Én hajlamos vagyok sok mindenbe belefogni. Ahogy telik az idő, látom, hogy ez nem jó így. Szétszórni magam, az energiám, az időm figyelmem nagyobb veszteség, mint lemondani, akár jó dolgokról is, valami sokkal jobbért. Hogy meg kell találni azt, ami igazán fontos.

Fél szívvel követni az Urat: keresni az elfogadást, megfelelést a világban, torz értékrendjét követve és valahogy tetszelegni Istennek is értelmetlen, eltékozolt élet.

Azok, akik a világversenyeken játszanak, életük legszebb éveit erre az egy lapra teszik fel, és háttérbe szorítanak mindent, ami ezt akadályozhatja.

Isten bölcsességet tud adni, nekem is, abban, hogy miket kell kizárnom az életemből, mint zavaró, akadályozó tényezőt hitbeli futásomban. Egyet már beazonosítottam: a másoknak való megfelelés nyomasztó kényszerét.

  • Céltudatosság

Nem tudom mi van a sportolók fejében a felkészülés kemény évei, hónapjai alatt, a versenyek frusztráló időszakaiban. De biztos egyik legerősebb motivációjuk, mindamellett, hogy szeretik, élvezik azt a mozgást, sportot, amiben jók, az az, hogy látják a célt. Elképzelik magukat a pódiumon. Hallják képzeletben a nevüket, kívánják egy egy ország miattuk való örömét, büszkeségét.

Időnként elfelejtek gondolni a mennyre. A célra. Arra, hogy egy valóságos hely. Jó lenne többet beszélni, álmodozni róla, elképzelni a találkozást előrement testvéreimmel.  A célra emelni tekintetemet, s ennek fényében látni az életem fényét, árnyát. Homályos még tükör által az, ami ott vár ránk, de kell a hit szemeivel tapogatózni, s közben tágra nyitni a szívem a rám váró végtelen szabadság, békesség, beteljesedés, felhőtlen öröm előtt.  Ez egy olyan cél, amire érdemes feltenni mindent.

Tudom, felsorolásom hiányos, másnak másképp üzenhet a sportolók életmódja, eredményeik, a velük kapcsolatos jelenségek. Írjátok le hozzászólásként, vagy más formában, hogy mi az, amiben benneteket inspirálnak ezek az emberek.

One thought on “Amit az élsportolóktól tanulhatok”

  1. Ha látjuk a célunk,és ezt hittel elfogadjuk,könnyebbé válik az odaszánásunk,kitartásunk,Isten megsokasitja erőnket,megáld,ha elesünk áljunk fel újra és újra,csak ne adjuk fel!Istentől megkapjuk útközben a szükséges hozzávalót!😊Tartsunk ki!!!

Szólj hozzá bátran!