Amikor erőtlen vagyok…

Amikor erőtlen vagyok, akkor én nem vagyok erős.

Apróság, de hetek óta küszködöm egy makacs megfázással. Hol jobban vagyok, hol rosszabbul, szédülök, köhögök, s inkább csak vonszolom magam át a napokon, megpróbálva legalább minimális szinten helyt állni a munkahelyemen és itthon is. Úgy élek, mintha nekem nem lenne szabad betegnek lennem, megpihennem, mintha nélkülem meg is állna a világ, összeomlana az iroda működése, s ha én nem főzök, minimum, hogy éhen halnak itthon a gyerekek.

Sick woman

Egyik reggel aztán arra ébredtem, hogy tényleg nem tudok felkelni az ágyból. Aznap muszáj volt végre kimondanom azt a szót, amit annyira nem szeretek: Segítsetek.

Az iroda persze továbbra is működik, nem omlott össze csupán csak attól, hogy néhány nap betegszabadságot kértem. Ebédet főztek maguknak a gyerekek, vagy rendeltünk pizzát, vagy ettünk egyszerűen csak szendvicset. A világ továbbra is forog, s benne pedig én egyszerűen csak vagyok. Saját erőm, melyben annyira bízok amúgy, s amit időnként a végletekig kihasználok, cserben hagyott. Pedig én nagyon szeretek önálló lenni. Nem szívesen kérek segítséget. Ha meg kell valamit oldani, magányos harcosként próbálkozom inkább akár százszor is, s csak akkor fordulok máshoz, ha már tényleg feltétlenül muszáj. Szívesen segítek másoknak, de nekem, köszönöm szépen, ne segítsen senki.

Konyhám falát egy ajándékba kapott, kézzel festett mondat díszíti: Elég neked az én kegyelmem…

Mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakjék bennem…Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. 2.Kor 12:9-10

Úgy szeretem ezeket a gondolatokat. Olyan szépek. Olyan mélyek. Olyan csodálatosak.

Csak éppen hogy…mintha semmi közük nem lenne az én egészen hétköznapi, mindennapi életemhez.

Mert amikor erőtlen vagyok, akkor én egyszerűen csak erőtlen vagyok.

S ebben a erőtlenségben derengeni kezd bennem egy egészen apró gondolat.

Nem ahhoz kell sok erő, hogy megoldjam a mindennapi életemet, hanem ahhoz, hogy merjek segítséget is kérni, ha kell. Olvastam valahol, hogy minden kapcsolatunk csak annyira erős, amennyire merünk benne gyengének lenni.

Nem az a cél, hogy okos, erős és egészséges legyek. Nem az, hogy csodálatra méltóan végezzem a munkámat, hogy csillogjon a tisztaságtól a házam, s hogy pont délben kerüljön asztalra az ebéd. Amúgy nem végzem csodálatra méltóan, nem csillog, s az ebéd pedig legjobb esetben is késő délutánra ha elkészül.

Ebben a gyengeségben meg tudom nyitni a szívem. Megértem, valami egészen hétköznapi, kézzelfogható, számomra is érthető módon, hogy az erő forrása nem bennem van. Nem tudom magamat megváltani. Nem tudok segítség nélkül boldogulni.

És azt hiszem, pont ez a cél, minden erőtlenségem  kegyelemmel teljes célja, hogy ezt végre elfogadjam, hogy ebben végre megpihenjek.

Elég nekem az Ő kegyelme. Mert amikor erőtlen vagyok, valóban, akkor vagyok erős.

Prodán Márta

Szólj hozzá bátran!