…aki másokat felüdít, maga is felüdül

Szeretem a bibliai történetek filmesített változatát,  mert, bár gyakran nem teljesen szöveghűek, de segítenek jobban megismerni azt a környezetet amiben lezajlottak az események. Így, amikor az igét olvasom, gyakran filmvászonként vetülnek elém a képek, és jobban megértem azt, amit olvasok. Egyik kedvenc megfilmesített bibliai jelenetem a Dávid tánca.

„Dávid teljes erővel táncolt az Úr színe előtt”  2 Sámuel 6, 14

Egy Dávid királyról szóló film segített jobban magam elé képzelni ezt a táncot. Meglátni, hogy mennyire mélyen a hála, az imádat, a tisztelet, az alázat kifejezése volt ez Isten előtt. Csak egy olyan ember lehet erre képes, akit Isten valóan szívéhez közel emel, megtisztít, csakis, egy szíve szerint való férfi. Akkor fogalmazódott meg bennem az a vágy, hogy ha lesz egy fiam, akkor szeretném Dávinak nevezni, és azt kérni Istentől, hogy emelje őt is közel a szívéhez, hadd lehessen szíve szerint való.

Egy pár éve már ennek, és Isten azóta válaszolt a kérésemre, van egy Dávid nevű két éves fiúnk. Imádkozom érte, hogy nőjön nevéhez méltó férfivá.

Egy másik kedves kép Dávid életéből az, amikor ő rejtőzködik Saul elől, és hozzágyülnek mindenféle csonka – bonka, hátrányos helyzetű emberek.

„Hozzá gyülkezett mindenféle elnyomott, eladósodott és elkeseredett ember” 1 Sámuel 22, 2

Micsoda Krisztusra mutató jellemvonás. Épp a tegnap imádkoztunk az anyukákkal gyermekeinkért azt kérve, hogy adjon nekünk az Úr másokhoz lehajló, másokat felemelő szívet. Egyik anyuka azt kérte, hadd lehessen olyan példa, akitől a gyermeke az irgalmasságot tanulhatja. Hazavittem szívemben ezt a gondolatot, és most is forgatom a szívemben. Vajon, mit lát tőlem a gyermekem?  Szeretem én a gyengébbeket, vannak barátaim olyanok közül akik hátrányosabb helyzetűek valamilyen szempontból? Milyen emberekkel veszem körbe magam, olyanokkal csak, akik engem emelnek fel, vagy olyanokkal is, akiket nekem kell felemelni? Társadalmunk nem tanítja nekünk a másokhoz való lehajlást. Aki nem eléggé erős, szép, okos az valamilyen módon kitaszítottá válik. Szomorúan tapasztalom, hogy sokszor keresztyén köreinkben is kevesebb figyelmet szánunk az olyan emberekre, akik nem olyan felpezsdítőek, nem annyira kellemes, magával ragadó a társaságuk. Önmagunk körül forgunk, nem figyelünk egymásra, nem vesszük észre, ha valakinek netán van valami problémája, nem vagyunk elérhetőek. Azt várjuk, hogy minket vidítsanak, emeljenek fel, pedig az ige épp másról beszél :

„...aki másokat felüdít, maga is felüdül”  Példabeszédek 11, 25 b

Az az imám ma, hogy legyek olyan személy, akitől gyermekeim megtanulhatják ezt a dávidi, krisztusi lelkületet. Bátorítalak titeket is arra: vegyétek észre a nálatoknál gyengébbeket. Ha pedig úgy érzed, te vagy az,  akit észre kellene venni, akiknek felüdülésre van szüksége, ne feledd, mindig van olyan személy, akinek épp a te segítségedre, odafigyelésedre lenne szüksége.

One thought on “…aki másokat felüdít, maga is felüdül”

  1. Köszönöm! ♥ Ez az Ige nagyon igaz, amikor a leggyengébbnek éreztem magam és elkezdtem másokat bátorítani – nem foglalkozva önmagammal – teljesen megerősödtem! Mindenkinek ajánlom alkalmazni ezt az Igét!

Szólj hozzá bátran!