Ahol a szív…

Jónás… Menj el Ninivébe! És prédikálj nekik…
Erre Jónás elhúz. Fél. Nem akar. Mély álomba merül.
Minden erejével megpróbálja figyelmét elvonni arról, amit tudja, hogy tennie kéne.
Hogy tudott Jónás aludni a hajó gyomrában? És a halban miért virrasztott?! Jónás szívében levő vihar nagyobb volt, mint amit tenger, szél, villámok, eső  tudott össze barkácsolni. Jónás körül az emberek Istenhez fordultak. Ez csak neki nem ment valahogy. Egészen addig, míg el nem sötétült minden, és míg az egyetlen személy, akihez fordulhatott volna Isten lett. A hideg vízben már teljesen megadta magát annak, hogy ő a próféta, aki hátat fordított a küldetésének.

Átadta magát a megsemmisülésnek. Ekkor jött a három napos sötétség, ahol Isten lelke hozta magával az életet, a világosságot. Adott teret és az időt, míg az elerőtlenedett küldött megtalálhatta Isten szívében a bátorítást. Talán így hangzott Jónás imája:
„Nyomorúságomban hozzád kiáltottam, és te meghallgattál engem. A halál torkából menekítetted meg a lelkem. A víz elnyelte hangomat, te mégis megértetted. Úgy éreztem minden ellenem van, hullámaid átcsaptak felettem. Azt gondoltam eltaszítottál magadtól, azt hittem nem kellek többé neked. Bárcsak újra Veled lehetnék!
Mikor már a szemem is lehunytam, mikor kész voltam meghalni, te közbeszóltál és síromba helyezted bölcsőmet. Csüggedt lelkem panasza Rád talált, ezért mától hálával áldozom neked.
Amit megfogadtam, teljesítem.
Egyedül Te vagy a szabadulás!”

Micsoda bizonyság! Micsoda mozzanatok! Jónást megmentette Isten a haláltól, az engedetlenségtől, megmentette Ninive lakosait, állatait a pusztulástól. Istent nem szégyenítette meg az engedetlen Jónás, a hallgatását, az elmerülését is életre fakadások követték.

Jónás elszalasztotta annak az örömét és áldását, hogy élvezze milyen jó Istennel együttműködni. Nem tudott rácsodálkozni a megtérők első szeretetére, nem dicsőített velük együtt a porba hullás utáni kegyelemben. Mert elfelejtette azt a szent arcot vinni magával, akit a sötétség óráiban ismert meg. Pedig akkor, ott a mélyben tapintható volt a jelenléte Jónás szavaiban is. Értette ki ez az Isten, aki a büszke után is utána megy, aki az egyetlenért kockára teszi a hajósok biztonságát, aki miatt teremtményei békéjét viharrá kovácsolja, csak hogy az az egy megmeneküljön, és végre megálljon meghallani:
– Utánad megyek, hogy te is menj utánuk!

Tanuljuk meg hordozni azt az arcot, ami gyötrődésünkben felragyog. Mert ezzel a szeretett, féltve őrzött fénnyel vagyunk út az Atyához, aki szeretne minden arcban visszatükröződni. Ha most nehéz neked, mert úgy érzed, akár merre fordulsz is, csak vihar és kétség van. Emlékezz! Istennél van az a hely, ahol a szív békére lel.

Nyúl Sára

 

 

 

Szólj hozzá bátran!