a Tetőpont előtt

Még mindig a húsvéti események körül forognak a gondolataim. Bocsássatok meg. A Húsvét, Jézus golgotai kereszthalála, feltámadása, ha elemezni kezdjük, mint egy irodalmi művet, a Biblia eseményeinek tetőpontja. Isten megmentő tervének a csúcspontja. Innen nézve más a kilátás előre és vissza az időben, innen kellene nézzek mindent.

Úgyhogy maradok a húsvéti események környékén  „ mert ha látom Őt a szenvedőt, ez ad szívemnek új erőt”. Pedig igazából nem szeretek így gondolni Jézusra, szeretném csak a feltámadás reggeli diadalfényben látni, Isten hatalmi trónjának jobbján, szeretnék csak átrohanni a Bibliának ezeken a lapjain. Jártatok már úgy, hogy valaki kisegített valami kellemetlen helyzetből, tartotta a hátát értetek?  Velem megtörtént már párszor. Nagyon hálás voltam,hogy megtette, de nem akartam tudni a részleteket, nem örültem, ha beszélt róla.

Lehet hogy így vagyok az Ő kínjaival is.  Pedig megtette, az én hatalmas tartozásom miatt is tartotta a hátát egészen addig, amíg valószínűleg nem sok ép bőr volt rajta, majd cipelte  a durva keresztet, a megmunkálatlan fa szálkái az eleven húsába téphettek minden egyes mozdulatnál. Emberi volt a szenvedése, a gyengesége ahogy összerogyott a testi és lelki kínoktól. Kényszerítem magam, hogy lássam őt így (is), mert békességem büntetése volt rajta, mert a sebei árán gyógyultam meg, rám is gondolt, amikor elvégezte a küldetést.  Nézem őt azért is, mert időnként én is szenvedek, mindannyian szenvedünk. Keresztyénüldözés van, ez tény, akkor is ha mi még köszönjük nagyon jól elvagyunk. A világ nagyobb része mint szeretnénk szenved éhségtől, betegségektől, mindenféle jellegű nélkülözéstől, háborúktól. Körülöttünk is sok a szenvedés, ha nem vagyunk elfoglalva túlságosan magunkkal észrevesszük. Te is szenvedtél, ha most éppen hegycsúcsokon szökdel a lábad, akkor is vannak mögötted és előtted völgyek.

Nekem annyira rosszul megy a szenvedés. Pedig ezekben a sötét órákban vagyunk a legközelebb Hozzá, akinek a szenvedéseiben teljesedett ki az engedelmessége. Úgyhogy még maradok, tanulok, nézem, hogy csinálta. Hogy készült fel a szenvedésre. Mert még neki is fel kellett készülni rá.

 Visszakanyarodok a kertbe, ahol imádkozott, amikor olyan harcot vívott a testével, amihez hasonlót kevés emberi lény él át, nem csoda ha a hajszálerei a szorongásban, tusakodásban elpattantak, és emiatt vért izzadt.  A Zsidók könyvének írója segít ezt még jobban látni magam előtt:  „Amikor Jézus itt élt a Földön emberi testben, hangos kiáltásokkal, sírva imádkozott és könyörgött az Atya-Istennek, aki meg tudta őt szabadítani a halál hatalmából.”   Zsidók 5:7a Olyan főpapunk van,olvashatjuk ugyancsak ebben a levélben, akit megindítanak a mi erőtlenségeink, gyengeségeink, hiszen emberként ment végig minden próbán és kísértésen. Jézus abban az órában talán mindenkinél jobban tudta mennyire törékeny és erőtlen az emberi test, még akkor is, ha a lélek kész. De mindent megtett azért, hogy a lelke készen legyen, és győztesként került ki a küzdelemből a testtel, a félelemmel, fájdalommal, az ellenség teljes erőbedobásával szemben.

 Az életem szenvedésekkel teli időszakai előtt sajnos legtöbbször sokkal jobban hasonlítottam  a tanítványokhoz. Ők is szenvedés előtt álltak. Sejtették, érezték, el voltak szomorodva.  „Imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek.” Jn 20: 21 –mondta Jézus .Tudta, hogy nekik is csak az Istennel való kapcsolat, az Atyától való függés, Isten tervének megsejtése tudna erőt adni az előttük álló sötétségre. „Elaludtak a szomorúság miatt”, írja az evangélium.. Pedig látták, hogy jelentős dolgokról van szó, Jézus imádságát, tusakodását szóról szóra hallották, s mégis elnyomta őket a szomorúság, az álom. Jézus újra felébresztette őket, de nem tudtak erőt venni magukon. Aztán elmúlt a lehetőség az imádságban való felkészülésre. A kijelölt idő a kertben volt, virrasztva és imádkozva Jézus mellett.  Ők ezt végigszundikálták, elmulasztották,  és kellett menni tovább, az események felpörögtek, és onnantól kezdve a tanítványok csak sodródtak…

Nem is olyan  régen egy számomra nagyon nehéz támadás, próba ért. Nagyon beteg lettem, legyengültem, napokig nem tudtam enni. Bár erős késztetést éreztem rá, hogy imádkozzak, harcoljak, olvassam az Igét, a gyengeségnek, betegségnek engedve hagytam magam sodródni.  Aztán ebben az állapotban kellett az egyik gyerekemmel kórházba mennem. Összeomlottam testileg, lelkileg. Döbbenetes volt azt tapasztalnom, hogy nem tudok imádkozni. Sóhajtoztam Istenhez, kértem hogy vigyen ki ebből az állapotból minket, de nem nevezném ezt imádságnak. Csak tettem, amit kellett a kicsivel, szoptattam, ápoltam, próbáltam túlélni az egészet, tartani magam, hogy ne lássák, hogy beteg vagyok, hogy ott lehessek mellette. Nem vagyok büszke erre az időszakra, szégyen tölt el, mert rettenetes dolgokat mondtam és gondoltam. Feküdtem az ágyban éjjel, motyorogtam néhány igeverset, de még csak nem is jutott eszembe igazán helyzetemhez illő, többre nem volt erőm.

Én úgy gondolom, és tapasztalom is, hogy ahogyan a tanítványokat figyelmeztette az Úr,  a Lélek által minket is szólongat, ébresztget. Nem csak a nehéz idők előtt, de olyankor különösen. Ilyenkor valahogy mindig nagyon nehéz engedni ennek a  belső ösztönzésnek az elvonulásra,   a közösségre az Atyával, kihasználni az alkalmas időt , készen lenni, hogy ha jön az ár, akkor ne dobáljon ide oda, hanem tudjunk úszni, sőt megerősödni közben.

Atyám dicsőítelek Téged  a kegyelemért, ami megtartja a nehéz időkben pislákoló mécsesünk tüzét. Köszönöm gyengéd szereteted, hogy nem törsz pálcát felettem.Köszönöm, hogy könyörögtél értünk is, ahogy a tanítványokért, hogy ne fogyatkozzék el a hitünk, amikor a Sátán kikér, hogy megrostáljon mint a búzát (Lk. 22: 31). Köszönöm a kegyelmet, ami arra is elég, hogy  megtérve,  megerősödve  másokat is tudjunk hordozni, bátorítani. Kérlek taníts felkészülni a nehéz időkre, s teljes szívvel keresni téged a ragyogó napokban is, hogy az élet eseményei ne érjenek felkészületlenül.

„Ha belegondolsz, lényegében minden kudarc azt jelzi, hogy az imádság terén kudarcot vallottál. Ha nem imádkozol, a legjobb ami történhet, hogy nem történik semmi. Hiszen az imádsággal tesszük Isten kezébe a helyzetet – imádság nélkül vajon kinek a kezében van?”  Bob Gass

Szólj hozzá bátran!