A szőnyeg visszája

Amikor gyermek voltam, a kommunizmus ideje alatt, többször is szembesültem lemondásokkal, volt, hogy ez édesség vagy éppen egy lehetőség volt, ami az egészséges gyermekkor feltételeihez tartozott volna. Később, amikor férjhez mentem az akkori körülmények miatt hittel mondtam le a kitűzött továbbtanulási célomról, mert azt olvastam az igében, hogy Isten jobbról gondoskodik. Két kicsi gyermekkel jártam ki a főiskolát és örültem, hogy az Úr olyan intézményről gondoskodott pontosan a férjem oldalán a gyülekezet óvodájában, ahol tanulmányaimat gyakorlatba ültethetem. De az következett, hogy erről is hittel mondtam le, hisz az Úr megajándékozott még 3 gyermekkel, akik mellett nem tudtam a pedagógusi hivatást teljes idejű munkarenddel végezni. Majd az Úr egy alapítványhoz vezetett, amely olyan munkaerőt keresett éppen, mint amit én önkéntesen végeztem jó ideje. Rugalmas munkaköri beosztás, igazi gondviselés. Erről a rám szabott munkahelyről is lemondást kért Isten, amikor férjem azt mondta, hogy elköltözünk más vidékre. Újból új látás… ekkor a Jó Isten az addig szüleim által vezetett fogyatékkal élők táboroztatásával foglalkozó alapítvány terhét átruházta rám. Ezt még mindig hordozom, de a legújabb Isteni hívás egy új missziós mezőre ismét teljes lelki leltárra késztetett. Miért ennyi lemondás, ennyi hely és szerepcsere?! Kezdem kissé tisztábban látni életem szövődményeit. Igazából soha nem váltottam. Mikor 5 éves koromban döntöttem az Úr mellett, majd később ezt a döntést megerősítettem a bemerítéssel, illetve édesapám áldását fogadtam a szolgálatra azt a küldetést kaptam, hogy végezzem a lélekmentés szolgálatát. A fenti váltakozások, még a családi állapotom is, abban eszközök, hogy ezt a nagyobb képet egyre színesebbé, tehessem az Úrért végzett szolgálat oltárán.

„…még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem… azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” ApCsel. 20:24
  1. “Még az életem sem drága…” Az Úrtól kapott küldetésem az életem fókusza! Mindent fölülír ez a cél. Olyan feleség, olyan édesanya, olyan lelkipásztor-feleség, olyan alkalmazott akarok lenni, akinek az élete sem drága, nemhogy az ideje, energiája, pénze, csak másokat az Úr Jézushoz vezethessek közelebb…
  2. “csakhogy elvégezhessem”. Nem csak jól kell elkezdeni valamit, hanem be is kell fejezni. Életem végéig szem előtt tartani azt, hogy miért születtem, mire hívott Isten. Ne homályosítsa el ezt az egészségügyi állapotom, az elismerés, magányos életszakasz, a pozíció, a siker vagy kudarc, vélemények és emberi megállapítások. Makacs hűség. Életemmel és életem fizetésével.
  3. “hogy bizonyságot tegyek” az evangéliumról, a kegyelemről. Bizonyságot tegyek a kegyelemről: amikor mosollyal válaszolok, bár türelmetlen és felháborodott lehetnék, amikor inkább meghallgatok, amikor érdekel mások sorsa, ahogy élek, megjelenek és szeretek a környezetemben. Legyen az KEGYELEM.

“Célom az életben, hogy egyesítsem
A foglalkozásomat és a hivatásomat,
Hogy a két szememmel ugyanazt a képet lássam.
Csak ahol a szeretet és a szükség összetalálkozik,
És a munka életre szóló hivatás,
Csak ott születnek igazi tettek.”
Robert Frost

Ahogyan az évek telnek, látom a “szőnyeg életem” szép oldalát is egy-egy keveset, nem csak a hátoldalán levő kusza fonalakat. Lélekmentésre hívattam. Amíg a szívem egyet is dobban. A többi csak eszköz Isten kezében. Még én is. Bárcsak hűnek találtatnék azon a napon…

Te látod a nagyobb képet az életedben?

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága testvér halk szava,
Ki, míg itt járt, föld angyala volt
S most már a mennynek angyala.

A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha, legszebb perceinkben,
A színéből is valamit.

Szólj hozzá bátran!