A szavak ereje

Az Úr szava erős; az Úr szava fenséges. Zsoltárok 29,4
Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.  Zsidók 4,12

Már a Biblia első oldalán szembeötlik, hogy Isten szavának teremtő ereje van. S mint embernek, aki Isten képmására teremtetett, az én szavamnak is ereje van. Azt gondolnám, hogy hát azért mégiscsak másabb ez, s nem éppen úgy van az, az én szavam nem ér annyit. De ha megnézem Krisztust, aki emberré lett, s akinek szavára még a halott is feltámadt, igencsak el kell gondolkozzak.

A szavaimnak igenis mérhetetlen ereje van, épp ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan bánok velük. Mikor hogyan szólalok fel. Egy-egy kimondott szó ugyanúgy lehet romboló, mint építő jellegű.

“Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt. Egyetlen szó, amit nem kellett volna kimondani.” (Wass Albert) Ugyanígy igaz ennek ellenkezője is, életet, bátorít, felemel. Egyetlen szó, amit ki kellett volna mondani.

Jakab apostol azt írja:

...ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. Jakab 3,2

Gondolataim csak úgy cikáznak, nehéz megfékezni őket, de ahhoz, hogy megszólaljak idő kell, s ez az idő bőven elég is arra, hogy tudatosan szóljak. Nem mondhatom, hogy véletlenül “kicsúszott a számon”, mert olyan nincs. Be kell ismernem, hogy egyszerűen csak nem akartam megfékezni azt az áramlatot, ami végül ki is tört belőlem. Mert az energiát igényelt volna, erőfeszítést, türelmet, több szeretetet.

Aki megőrzi száját és nyelvét, megtartja életét a nyomorúságtól. Példabeszédek 21,23

Megőrizni a jóra, nem pedig a hallgatásra, ez a feladat. Nem elég, ha nem mondom ki azt, ami romboló, a hangomat és szavaimat azért kaptam, hogy kimondjam mindazt, amivel építhetek. Isten evangéliumát .szavaimmal és cselekedeteimmel tudom a leghatékonyabban hirdetni, továbbadni. S ha én nem szólok, akkor szól más, beszélnek a kövek, ám az nekem már fájni fog.

mouth111

Személy szerint nekem ez a beszéd dolog nagy kihívás, olyan sokszor hangzik el a számból sértő, bántó szó, melyeket már abban a pillanatban vissza is szívnék, ha lehetne… de nem lehet. Legutóbb a férjemet bántottam meg csupán a szavaimmal, melyek láthatóan fájdalmat okoztak neki. S melyek után a sebet gyógyítani kellet. A gyógyítás pedig időt, energiát s legfőképp szeretetet igényelt, valamint szeretettel teli szavakat.

Sokszor bele sem gondolok mekkora erő is rejlik a szavaimban, ha belegondolnék talán nem szórnám csak úgy őket szerteszét. Kimondok valamit, s a gyermek rögtön mondja is utánam. Mit hall tőlem? Panaszt, sértést, szitkozódást? Vagy áldást, hálát és bátorítást? Hogyan szólok a férjemhez, gyermekemhez? Örül-e ha velem beszélhet? Bátorítom őt, felemelem, szárnyalhat mellettem?  Hogyan beszélek a környezetemmel, éltető víz vagy tikkasztó meleg az, mi belőlem árad?

Úgy szeretném ma, s ezentúl minden nap, a bennem rejlő erőt, a szavaimat úgy használni, hogy az másokat felüdítsen. Bátorítani, építeni, gyógyítani akarok. Add Uram, hogy ez így legyen!

 

Szólj hozzá bátran!