A siker vonzásában

A mai korszellem különösen hajlamossá tesz bennünket arra, hogy istenpótlékot gyártsunk a sikerből, hiszen kénytelenek vagyunk sikereinkkel és eredményeinkkel igazolni értékességünket.

Ez a fajta kaméleonként viselkedő bálvány olyannyira belesimul az életünkbe, gondolkodásmódunkba, hétköznapjainkba, hogy többnyire nem is vagyunk a veszély tudatában. Az egyéni siker, és eredményesség minden más bálványnál inkább elhiteti velünk, hogy mi magunk vagyunk az isten, s hogy biztonságunk és értékességünk a saját bölcsességünkben, erőnkben és teljesítményünkben gyökerezik. Ha mi vagyunk a legjobbak abban, amit csinálunk, és ott vagyunk „a mezőny élén” az azt jelenti, hogy senki sincs hozzánk fogható, és mindenki másnál feljebbvalók vagyunk.

Nem véletlenül írok erről a témáról, hiszen nagyon sokáig én magam sem realizáltam, de pontosan így gondolkodtam, lassan elismerés függő lettem. Ha fellapozzuk, a Bibliát láthatjuk, hogy Isten nem ezt az értékrendet, gondolkodásmódot képviseli. Ezért, engem is megtisztított … belevezetett egy ösztöndíjas tanulmányba, ahol nagy elvárásokat támasztottak felém, majd megengedte, hogy végignézzem ennek kudarcát, sikertelenségét. Közben azt kérdezte: Mit gondolsz? Mennyit érsz Nekem?

A teljesítmény, és a siker bálványozása eltorzítja az ember önmagáról alkotott képét is. Aki az elért eredményeire alapozza önbecsülését, az a valósnál többre becsülheti a képességeit. A siker bálványozásának legfőbb jele, hogy valakinek nyomban elszáll az önbizalma, ha nem sikerül a csúcson maradni. Úgy gondolom, hogy a siker és az eredmények végső soron nem adnak választ az élet nagy kérdéseire, hogy kik vagyunk, és mennyit értünk valójában, és miként nézhetnénk szembe a halállal.

„Naámán Arám királyának hadvezére volt. A király nagyra becsülte és kedvelte, mert az Örökkévaló sokszor adott Naámán által győzelmet Arám seregének. Ez a férfi maga is híres harcos volt, de egyszer leprás lett.” 2.Királyok 5:1

Naámán sikeres volt, gazdag és befolyásos, de ezzel együtt leprás is. A sikernek, hatalomnak, vagyonnak meg kellett volna nyitnia előtte az utat a legexkluzívabb és legbelsőbb társadalmi körökbe, de Naámán a fertőző bőrbetegsége miatt mégis kívül rekedt. Hiába volt sikeres, ez nem segített elszigeteltségén és telhetetlenségén.

Azzal nem szabadulhatunk meg a siker imádatától, hogy megpróbáljuk „lebeszélni” magunkat róla. A siker bálványát nem lehet ledönteni, hanem csak lecserélni (kérlek, értsétek jól). Vajon hogyan szabadulhatnánk meg attól a kényszerképzettől, hogy „valami nagy dolgot” kell cselekednünk, ha szeretnénk meggyógyulni az alkalmatlanság érzéséből, és arra vágyunk, hogy értelmet nyerjen az életünk?

„Naámán hallgatott rájuk, és elment a Jordánhoz. Belegázolt a vízbe, és hétszer egymás után megmerítkezett benne, ahogy az Isten embere mondta. A bőre azonnal teljesen egészséges lett, mint egy kisgyermeké. Megtisztult a leprából. Ezután Naámán, kíséretével együtt visszatért Elizeushoz, Isten emberéhez, megállt előtte, és ezt mondta: „Nézd, most már tudom, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten sehol a világon! Kérlek, fogadj el tőlem, a szolgádtól egy kis ajándékot!” De Elizeus ezt válaszolta: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, akit szolgálok, olyan biztos, hogy nem fogadok el tőled semmiféle ajándékot.” 2.Királyok 5:14-16

Naámán végül megalázta magát, és elment a Jordánhoz, ahol igazi csoda várta. Úgy gondolom, hogy nekünk is ezt az utat kell bejárni, megalázva magunkat elmenni a kereszthez, ahol igazi csoda vár. Igaz ugyan, hogy lélekbevágóan fájó az, amikor Isten lecsupaszít, összetöri a dédelgetett bálványunkat, de “ha végig csinálod, akkor a végén gyémánt leszel”! (mondat töredék Révész Szilvia könyvéből)

Lombos Andrea

Szólj hozzá bátran!