A “meribai zsidó”

Anyukám hív így, teljes joggal. El kell mondjam nektek, rettenetes vívódásaim és harcaim vannak, ezért, amikor neki akartam kezdeni ennek az írásnak, rögtön jött egy kósza gondolat, hogy talán Isten nem annyira jó, vagy nem mindenkihez jó. Öt perc múlva rávettem magam, hogy talán mégis ki kellene tartani Mellette, tíz perc múlva ugyanaz a kétely ütötte fel a fejét.

Visszatérve ahhoz, hogy miért vagyok én a „meribai zsidó”:

„Izráel fiai, az egész közösség megérkezett a Cin-pusztába az első hónapban, és letelepedett a nép Kádésban. Ott halt meg Mirjám, és ott temették el. De nem volt vize a közösségnek, ezért összegyülekeztek Mózes és Áron ellen. A nép perelni kezdett Mózessel és ezt mondták: Bárcsak elpusztultunk volna, amikor testvéreink elpusztultak az ÚR színe előtt! Miért hoztátok el az ÚR gyülekezetét ebbe a pusztába? Azért, hogy itt haljunk meg állatainkkal együtt?! Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre, ahol nincs hely vetésre, és nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, még ivóvíz sincs?

Mózes és Áron pedig elment a gyülekezet elől a kijelentés sátrának a bejáratához, és arcra borultak. Ekkor megjelent nekik az ÚR dicsősége. És az ÚR így beszélt Mózeshez:

Vedd a botodat, és gyűjtsd össze a közösséget testvéreddel, Áronnal együtt, és szemük láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet. Fakassz nekik vizet a sziklából, és adj inni a közösségnek és állataiknak. Mózes tehát elvette a botját az ÚR színe elől a kapott parancs szerint. Azután összegyűjtötte Mózes és Áron a gyülekezetet a szikla elé, és ezt mondta nekik: Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából? Azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára. Erre sok víz fakadt, és ivott a közösség meg az állatok. Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek bennem, és nem tartottatok szentnek Izráel fiai előtt, nem vezethetitek be ezt a gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok. Ezek Meríbá vizei, ahol perbe szálltak Izráel fiai az ÚRral, de ő megmutatta nekik, hogy szent.” 4Mózes 20,1-13

Az elmúlt egy hónapom eseménydús volt. Nem elég, hogy a magánéletemben nem leltem és lelem örömömet, de fél éve folyamatosan romlott a helyzet a munkahelyemen. Egyre bosszúsabb, negatívabb lettem ezzel kapcsolatban és minden reggel vagy gyomorgörccsel, vagy kisebb undorral mentem be dolgozni. Egyre keserűbb lettem, és eljött a pillanat, amikor elkezdtem aktívabban munkát keresni. Persze a gyomorgörcs megduplázódott, mert én az a típus vagyok, akinek ha nincs elég baja, még saját magának rárak egy lapáttal, mert ha fáj, fájjon még jobban. Rendkívül lassan teltek a napok és az az érzés erősödött bennem, hogy nem fog sikerülni, itt ragadok a mostani helyemen és másfél év után egy kiégett, kiüresedett ember leszek.

Amikor nagyon feszül a húr, nem könnyű azt kimondani, hogy „Uram bármi is lesz én, követlek és legyen meg a Te akaratod.” Azután anyukám rám szólt, hogy megint „meribai” vagyok. Az ember annyira gyorsan elfelejti, hogy Isten hogyan segít, és hogyan old meg helyzetek, vagy mutatja meg az Ő hatalmát. A választott nép is zúgolódni kezdett: „Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre, ahol nincs hely vetésre, és nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, még ivóvíz sincs?”

Amikor aztán rájöttem én is, hogy ez így nem mehet tovább, elengedtem és odaadtam Istennek, legyen úgy, ahogy akarja. Másnap csörgött a telefonom és felkínáltak egy állást, amit repesve az örömtől, el is fogadtam. Ismét megtapasztaltam Isten nagy tetteit.

…Ohh, milyen szép lenne, ha itt vége lenne a történetnek… Három nap sem kellett hozzá, hogy megkérdőjelezzem Isten jóságát. Egy hónap múlva pedig már az új munkahelyem első napján az első felmerült probléma után tettem fel a kérdést, hogy ha Isten itt akar látni, akkor miért alakult úgy a helyzet, ahogy alakult? Mégsem ide kellett volna jönnöm?

 

Itt most álljunk meg egy kicsit. Bolyki László prédikált egyszer arról, hogy mit jelent az számunkra, hogy Isten kegyelmes (youtube-on megtalálhatóak prédikációi). Csak akkor kegyelmes Isten, ha csodát visz véghez? Ha valakiről már lemondtak és Isten csodájának köszönhetően mégis életben marad? Csak akkor kegyelmes Isten, ha leteszek elé mindent és egy nap múlva csörög a telefon az új állásajánlattal? Akkor nem az, ha nem csörög a telefon hetekig vagy hónapokig?

Nekem nagyon nehéz azt mondani, hogy de Igen, Isten akkor is kegyelmes, sőt… Az esetek legnagyobb százalékában nem tudom azt őszintén megvallani, hogy Istenem bármit teszel, szeretlek Magadért, nem csak és kizárólag a csodáidért!

De kérdezem én magamtól, és ez a kérdés az, ami ezen az úton tart, még annak ellenére is, hogy rengeteg csodát tapasztaltam meg: választhatom a másik utat, de mi lenne velem Isten nélkül? Van bármilyen más ész érvem arra, hogy jobb az élet a másik úton???

Nincs.

Kapitány Anna

Szólj hozzá bátran!