A lélek látása

Így adventben sokszor elhangzik különféle szövegkörnyezetben a „hiszek”, a „hit” fogalma.

Gyerekekkel kapcsolatban, akiknek hitük van rá, hogy az ajándékot az “angyalka”, “Jézuska” hozza, és ehhez sokszor akkor is ragaszkodnak, amikor kezd gyanússá válni a dolog. Aztán annyi mindenben lehet még hinni, akkor is ha felnövünk: a szeretetben, az emberi jóságban, a csillagok üzenetében, a szerencsében, a babonákban, a félelmeinkben…

Mert jó nekünk hinni valamiben, ami túlmutat ezen a kézzelfogható valóságon. Mert az emberi lélek ilyen, így van kitalálva, hogy hitével kapcsolatot tudjon teremteni az Alkotójával.

A Bibliában olyan emberek és olyan élettörténetek vannak, amelyek bemutatják, hogy milyen a valóságos hit.  A napokban róluk gondolkodtam. Jöttek sorba Nóé, Ábrahám, Mózes, Dániel, Eszter, Illés, Ruth, Dávid, Mária, József, Péter, János és  a többiek, akikről volt lehetőségem már gyerekkoromban erős empátiával képzelődni. Ezeknek az embereknek az életük megmutatja, hogy milyen az igazi hit a láthatatlan, de valóságosan tapasztalható Istenben.

Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk.
Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja.
Hitük miatt voltak olyan kedvesek Isten számára azok a régi emberek.
Hitünk által értjük meg, hogy a Világmindenséget Isten a kimondott szava által teremtette, és hogy a láthatókat a láthatatlan dolgokból hozta elő.                                                            Zsidók 11: 1-3 

A hit nem egy érzés, nem pusztán a remény. A hit nem egy szépen becsomagolt dolog, amit leporolhatunk ünnepekkor, és áhítatosan a díszletek közé tehetünk, vagy előkapkodhatunk a tragédiák, problémák között.

Az élő Istenbe vetett hit egy működő dolog, ami erőteljes hatással van az életünkre, tulajdonképpen teljesen meghatározza azt.

Ahogy Isten a szavaival életre hívta a világot, és a láthatatlanból látható lett, a hitünk által a mennyei, Istennél lévő dolgok valóságossá lehetnek az életünkben.

A hit egy bátor lépés, elindulás a ködben, ugrás a bizonytalanba, a hit a kockázat vállalása.

A hit bárkaépítés hosszú évtizedekig a vízre szállás minden lehetősége nélkül, elindulás a pusztába, a biztonságból a bizonytalanba, mert Valaki szólt, lépés lépés után a Vörös tenger vízfalai között, csaták sora óriási túlerővel szemben, a hit kitartás a homályban. Hitük által vállalták az üldöztetést, vagy áldozták fel az életüket az apostolok, az őskeresztyének és mindazok, akik Jézusba vetett hitükért mártírhalált haltak egészen napjainkig.

Hitük miatt kedvesek voltak Isten számára ezek az emberek. Mert Isten gyönyörködik az igazi hitben. Ő azokkal az emberekkel tud kezdeni valamit, akikben ezt látja. Ilyen hitre van szükség ahhoz, hogy Istent és az ő dolgait egyre jobban és jobban megismerjük, s ne csak a felszínt kapargassuk.  Az ugrásra kész, a körülmények dacára is cselekedni kész embereket tudja bevonni Az Úr a terveibe. Azokat akik vállalják, hogy bolondnak nézzék kiközösítsék Krisztusért. Egy ilyen élet nem unalmas, a legnagyobb és legcsodálatosabb kaland, amire valaha meghívást kaphatsz. De ára is van. El kell engednünk a kapaszkodást a látszat biztonságunktól és hitben lépegetni.

 „Mert hitben járunk, nem látásban. Ezért annak alapján élünk, amit hiszünk, és nem aszerint, amit látunk.” (EFO) 2. Korintus 5:7

Olyan kellemes, ha minden átlátható, biztonságos, kockázatmentes, a bankszámlánkon sok pénz van, a kapcsolataink szépen rendben vannak, nincsenek ellenségeink. Ez a „látás” nyugalma. Isten Igéje szerint ez a legbizonytalanabb. A láthatók csak egy ideig vannak, átmenetileg, s eljön az amikor már csak a láthatatlan fog számítani, s mindaz amit arra nézve tettünk.

Spurgeontól olvastam, valamikor nagyon régen, hogy van olyan hit, ami nem csak a mennybe visz, majd halálunk után, hanem míg élünk lehozza a mennyet a földre. Legalábbis egy részét, a kóstolóját: Istennek a jelenlétét, közösséget Vele, igazi békességet, hamisítatlan örömöt, isteni bölcsességet, világosságot, vezetést, csodákat, áldásokat, győzelmeket, hitünket erősítő próbákkal, nehézségekkel együtt…

Vágyok az ilyen életre s kérem a bátorságot, hogy merjek kockáztatni, amikor döntenem kell a láthatatlan és a látható között. Hitem által csatornája és eszköze szeretnék lenni a mennynek.

Isten országa bennünk van, bennünk növekszik, Jézus ezt tanította. Hogy hogyan, mennyire az a mi hitünk meglététől, valóságosságától függ. Egy mustármagnyi is elég belőle, ha ilyen.

 „A hit a lélek látása. Ahogyan nézel, meghatározza azt, hogy hogyan élsz, hogy élsz-e.” Ann Voskamp

Szólj hozzá bátran!