A legfőbb jóm (1)

Miközben mások boldogan vakációznak meg üdülnek, nekem pár éve minden nyaram vizsgákkal telik. Nem, nem vagyok már egyetemista. Csak egy kezdő tanár.

Minden évben csodaként, az Úr gondviseléseként éltem meg az eddigi helyettesítő – mindig csak egy évre szóló – tanári állást. Idén viszont különösen izgalmassá vált a helyzet, mert azt a helyet, ahol eddig helyettesítőként dolgoztam, meghirdették véglegesnek. Nem kicsi a tét tehát, a vizsgáktól függően végre véglegesen itt maradhatok és jövő nyártól nyugisan üdülhetek, ahogyan mások is… vagy nem.

13782255_1736271309930958_2182683931486190115_n

Szívemhez nőttek a diákjaim meg a kollégák is. Örültem a lehetőségnek, hogy megismerhettem őket, igyekeztem kapcsolatokat építeni. Most meg egy olyan fordulat előtt állok, ami egyben lehetőség, de ugyanakkor rizikó is. Nemrég egy olyan idézet került elém, ami valami hasonló vegyes érzést hozott: „Isten mindig mind a két kezével belenyúl az ember életébe. Amikor elvesz, ad, és amikor ad, elvesz.”

Néhány hónappal ezelőtt ügyesen nekifogtam előrelátóan azért imádkozni, hogy ne tegyen padlóra ez a helyzet, idegileg ne omoljak össze, ne boruljak ki, mire vizsgákra kerülne a sor. Ismerve magam, amikor huzamos ideig feszültség van bennem, sokkal ingerültebb vagyok, türelmetlenebb, néha szinte elviselhetetlenül minden zavarni tud, mindenben inkább a rosszat veszem észre, mintsem a jót, de tulajdonképpen mindennek a bennem levő feszültség a gyökere. Ezt nem akartam. Imádkoztam tehát, hogy tudjak nyugodt maradni. Aztán teltek a hetek, nehezen tudtam időt és erőt szakítani tanulásra. A feszültség hulláma mind nőtt, elnyelni próbált az aggódás is. Hol kilátástalannak tűnt a dolog, hol jó reménységgel teltem meg, de egyre inkább zavart az, hogy igen erősen akarom. Tudtam, hogy el kell engednem. Elfogadtam valahogy a gondolatot, hogy lehet, hogy majd máshová kell mennem dolgozni. Végleg…

Alig sikerült ezt letennem, máris újból kopogtatott valami. Jó, ha nem lesz enyém az állás, akkor legalább a jegyem ne legyen sokkal kisebb az előttem levő jegyénél, ne kelljen legalább a jegyem miatt szégyenkeznem. El is képzeltem a helyzetet: csak kevesen múlott!… Egy idő után azon vettem észre magam, hogy nagyon leleményesen tudok  alkudozni az Úrral: ha nem ezt, akkor azt, ha nem így, akkor úgy!

Hát ez nem gyerekes?

Eszembe jutott végre, mi is a legdrágább nekem. Elém került a 16. Zsoltár, ami kihozott a labirintusból. Hiába akarom annyira ezt vagy azt az életben, bele lehet veszni abba, hogy mindig valami után futkosunk. Csak egy számít igazán és ez az egy kiemel a megkötöző örvényből a szabadságra. Elfelejtettem, a kudarcaimon, csalódásaimon vagy éppen az ezektől való félelmeimen túl, ki az, aki örökre megmarad, ki az, akitől egyedül függ boldogságérzetem és életem teljessége. Idézem a zsoltár néhány sorát:

„Dávid miktámja. Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom. Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen. A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörűségem. Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más isten után sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra. Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat. [...]Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.”

Végre sikerült visszakanyarodnom: az Úr az én legfőbb jóm. Ó, mennyire gyerekesen belegabalyodtam a játékaimba, észre sem vettem ahogyan az Úr kikerült a fókuszból. Tanulság ez nekem. Bárhol is lennék, attól lesz az a hely gyönyörűséges, hogy az Úrral vagyok.

13754123_1736273056597450_6057010357926687394_n

Bár az egyik vizsga megvolt, az eredményt még nem tudom és még egy vizsga hátra van. Mire minden eredmény meglesz és eldől a rövid- vagy a hosszútávú jövő, lejár a nyár. De szabad vagyok, mert egy másik vizsga, ami a legfontosabb, sikerült, a „ki a legfőbb jóm” vizsga. Ebben teljesítménytől és minden ügyességtől függetlenül sikerrel járhatok, mert Valaki az életéről is lemondott, hogy nekem ezt a győzelmet megszerezze. Győzelem reggel úgy kelni fel, hogy a napot, ami előttem áll Vele tölthetem, imában és engedelmességben. Győzelem ugyancsak Belőle erőt meríteni ahhoz a feladathoz, munkához, amit Ő ad, ott, ahol éppen Ő akarja. És győzelem örömöt lelni benne, mert Vele tehetem. Győzelem megelégedettségre buzdítani másokat mindezek közepette. Győzelem úgy fogadni az életet, ahogyan Ő tervezi, mert az Ő szeretete még az életnél is jobb. (Zsolt 63,4)

Szólj hozzá bátran!