A kereszt bolondsága

Hadd meséljem el, hogyan szólt hozzám Isten egy egy évvel ezelőtti igehirdetésen keresztül. Tudjátok, hogy milyen felszabadultságot tud adni, amikor egy tapasztalatunkról kiderül, hogy annak van neve, diagnózisa és mások is szenvednek ugyanettől. Fél gyógyulással felér, amikor kiderül, mivel állunk szemben. Tinédzser koromban egyszer, a legjobb barátnőmmel, egy idegen lakásban aludtunk, mert vigyáztunk rá a tulajok távollétében. Éjszaka olyan fejfájás tört rám, amiről nem is tudtam, hogy létezhet. Minden hang és fény szenvedést okozott. Nem tudtuk, hogy a tulaj hol tart gyógyszert, a barátnőm nem talált, és nem akartuk őket éjszaka felhívni. Több órás kín után hánytam, és 30 perccel később, megszűnt a fájdalom. Utána tudtam meg, hogy ez a megmagyarázhatatlan élmény a migrén, nem halálos 🙂 és sokaknál gyakori vendég. Legközelebbi migrénem már könnyebb volt, tudtam, hogy mire számíthatok.

Nos, amikor a hitünkről beszélünk valakinek, szintén megjelenik egy kellemetlen érzés, amin próbálunk úrrá lenni, igyekszünk, hogy ne határozza meg a viselkedésünket, sőt még szégyenkezünk is miatta. Minden igehirdetés, amelyben arra biztatnak, hogy valljuk meg a hitünket mások előtt, kb. úgy néz ki, hogy 1. ezért vagyunk itt a világon, 2. aki nem hallja, nem kap lehetőséget az üdvösségre, 3. ha mi nem vállaljuk fel Krisztust, ő sem vállal fel az Atya előtt, 4. és különben is, mit kell annyit nyavajogni, hiszen az igehirdető olyan bátran felvállalja a hitét, valamit igazán mi is tehetnénk. Ez az az igehirdetés, ami egyik fülemen be, másikon ki. Lehet, hogy egy pillanatig lelkiismeret-furdalásom van, de ettől nem változik semmi. Egy évvel ezelőtt viszont elhangzott nálunk egy radikálisan más igehirdetés, ami arról szólt, hogy a kereszt ciki! Végre megkaptam a diagnózist, nevén neveztük a dolgot, és kiderült, hogy ez teljesen normális! Isten így találta ki!

Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. 1. Kor 1.18

Bolondságot hirdetünk! Mit gondoltunk? Hogy lehet bolondságot hirdetni anélkül, hogy bolondnak néznének? Nem lehet! Így lett kitalálva! Az a normális, ha bolondnak néznek! Semmi mást nem jelent, mint hogy a keresztet hirdettük. Sok mindent lehet Istenről mondani anélkül, hogy bolondnak néznének. Hogy hiszünk egy jó Istenben, egy Mindenhatóban, aki gondoskodik, szeret, megbocsát, elfogad, meggyógyít, stb. Én ezt hívtam korábban bizonyságtevésnek. Amikor ültem a fodrásznál, vagy beszélgettem a játszón, és valahogy belecsempésztem a beszélgetésbe, hogy gyülekezetbe járunk, hogy fontos a közösség, hogy hívő család vagyunk, blablabla. Ezzel nincs is gond, csak semmi, de semmi köze nincs a kereszthez. A kereszt ciki! Mert bűnösnek kell lenni hozzá. Mert el kell hinni, hogy Jézus az EGYETLEN út. Mert kell hinni hozzá a Mennyben és a Pokolban. Mert kell hinni hozzá a Sátánban, aki öl, rombol, pusztít. Szerintetek ezek politikailag korrekt dolgok? Egyáltalán nem! Ha van olyan ember, aki erről anélkül tud beszélni, hogy közben cikinek érezné, akkor vagy szerencsésen alacsony a „ciki érzékelője”, vagy nem tudom. Az a normális, hogy kellemetlen. Az a normális, hogy inkább beszélnénk valamiről, ami elfogadható, ami jó színben tüntet fel. Ezekkel az érzésekkel nincs semmi baj. Nem kell szégyenkezni, vagy azt gondolni, hogy egy jó keresztény másképp érezne.

És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége. 1. Kor. 1. 22-23.

Úgy tűnhet, hogy van egy „cikiség elkerülési út”, mert az Ige szerint a kereszt, az „elhívottaknak Isten ereje és bölcsessége”. Tehát semmi más dolgunk nincs, mint hogy az elhívottaknak tegyünk bizonyságot, a többiek meg magukra vessenek. Haha! De, nem lehet tudni, kik az elhívottak! Csak azután derül ki, miután egyesek megtérnek, mások pedig nem. Ráadásul, keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják. Tehát, a legtöbben, akiknek bizonyságot teszünk, nem fognak megtérni. És ők mit fognak rólunk gondolni? Hogy bolondok vagyunk! Hát normális az, aki ezt bevállalja? Nem. De szabad. Szabad az emberek megítélésétől. Ez csak úgy lehetséges, ha az emberek véleményénél jobban elhisszük azt, ahogyan Isten lát. Ez pedig nem egy egyszeri információ. Nem elég, hogy egyszer hallottad egy amerikai igehirdetőtől (mert a magyarok erről nem beszélnek), hogy különleges vagy, Isten szeretett gyermeke, akiben gyönyörűsége van, akit gyengéden körülvesz. Nem elég, ahogy a férjemtől sem elég, hogy egyszer hallom, hogy szeret. Semmi nem tudja ezt a tudatot táplálni úgy, mint amikor napról napra megszólítjuk Istent, és azt mondjuk, hogy „Apa, mondd el, MOST milyennek látsz”. Olyanok leszünk, mint a folyóvíz mellé ültetett fa. Minden nap, amikor engedjük Istent beszélni, mélyebbre és mélyebbre nő a gyökerünk. Mindig lesz friss víz. Mindig lesz gyümölcs. Évről-évre új színek, új ízek. Annyira mély lesz a gyökerünk, hogy nevetve nézünk a holnap elé. Nincs semmi, ami elválaszthatna a szeretetétől. Igen, jó érzés, amikor mások elismernek, amikor jó anyának tartanak, vagy dicsérik a főztöm, vagy bármi. De ez csak tükörképe annak, amilyennek Isten lát! Ha hallom annak a hangját, aki azt mondja rólam, hogy „Ez az én szeretett lányom”, akkor nem tud elcsábítani mások elismerése. Bolond leszek!

Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél. Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. 1. Kor. 1. 25-29.

Ha most ezeket elolvastad, de tudod, hogy nem fogsz tudni a keresztről beszélni hitetleneknek, mert még ha egyet is értesz mindennel, amit írtam, egyszerűen nem vagy olyan, nem akarod, nem tudod, akkor hadd mondjak neked valamit. Nincsen semmi baj! Teljesen rendben van az, ha nem fogsz holnaptól a keresztről beszélni idegeneknek (vagy még kevésbé ismerősöknek…). Ember nem fog tudni meggyőzni, sem változást hozni. Engem sem ember győz meg, hanem a Szentlélek Isten. Téged is ő fog. Csak várd ki a végét! Meg fogsz döbbenni azon, amit teszel! Nem fogsz magadra ismerni. Nem is te leszel, úgyhogy nem csoda. Nem kell eldöntened, hogy megerőszakolod magad és bizonyságot teszel. Csak gyönyörködj az Úrban, és engedd, hogy Ő gyönyörködjön benned! Halld meg, hogy gyönyörködik. Most, amikor nem teszel bizonyságot. Most szeret, most fogad el, most akar. Kettesben akar veled lenni, hogy megmutassa, mennyire fontos vagy neki. Érezni fogod, ahogy nőnek a gyökereid. Ahogy húzódnak, vágyakoznak a víz felé. És majd jön a Szentlélek, nem tudod honnan jön és hová megy, csak azt hogy átfúj rajtad, és hogy bolondságok jönnek ki a szádon. A kereszt bolondsága.

Balogh Piroska

Szólj hozzá bátran!