A hűtőszekrény tanító meséje

Nekünk is van hűtőszekrényünk. 🙂 Néhány éve vásároltuk, így volt idő közös „emléket” is szerezni vele. A napokban viszont valami olyat juttatott eszembe, ami nekem még most is frissen tartott eledel.

Visszatérő jelenet nálunk, hogy mindenfélével megpakoljuk, frissen vásárolt dolgokkal vagy éppen a napi maradékkal, ami aztán másnapi, harmadnapi, heti életkort is elér ott bent. Ha minden nap jobban szemügyre venném és belenéznék, nemcsak éhes, hanem ellenőrző-vizsgálódó szemekkel, akkor elkerülhetném azt, hogy egy idő után már semmit ne lehessen belenyomni. Aztán van, hogy áramszünet meg más egyéb miatt is megolvad és jó nagy pocsolya lesz az aljában. A még ettől is sokkal elhanyagoltabb állapot, amikor már különféle ízekben meg szagokban „gazdagodik”. Olyankor van, hogy aki kinyitja, gyorsan vissza is csukja, rekordidőben elintézve a kis betevő vagy kivevő mozdulatát.

13913886_1741519516072804_183683995568917925_o

Igen, így van ez néha. Sietünk, futunk, ugyan már, kinek van ereje, ideje, türelme még a hűtő állapotára is rendszeresen odafigyelni? És miután egyszer-kétszer, tízszer szembesülök ugyanazzal a túlzsúfolt, bűzölgő hűtővalósággal, végre eszembe jut, hogy hát igazából hanyag vagyok. Mert, ha szeretem a rendet és a rendszerességet – márpedig úgy érzem, hogy egyre jobban szeretem – akkor nem hagyom, hogy így elfajuljon a dolog. Az utolsó stádiumból való helyrehozás már nagy felhajtást igényel, sokkal több időt, sokkal több helyet (mert olyankor a rámolás is nagyobb helyre terjeszkedik), energiabefektetést.

Így vagyok a bűnnel is. Nem könnyű ezt meglátni, észrevenni magamon, de van, hogy az Úr hagyja, hogy már bűzölögjön, undort okozzon, talán akkor már szembenézek vele és veszem a fáradságot, hogy rendbe hozzam. Mert a szívem is bizonyos értelemben olyan, mint egy hűtőszekrény. Mindenféle eledel, táplálék belekerül, van, ami hosszabb, van, ami rövidebb ideig. Ami már romlott, azt ki kellene vetni, ami csak bomlaszt, hígít, ugyancsak ki kéne belőle önteni, ha elveszik az áramot – lelki értelemben, zötyörög az Úrral való kapcsolatom – nem tud működni és még sorolhatnám, mennyi minden eszembe jut a hűtőszekrényről. Azt vettem észre magamon, hogy amilyen szokásokat veszek fel a mindennapi, látszólag jelentéktelen, rutinos dolgokban, az a szokás belém vésődhet más területen is, vagy éppen kihozza belőlem azt, ami amúgy is ott van, csak addig nem voltak annyira nyilvánvaló következményei. Az Úr nem mindig lép közbe rögtön, amikor bűnt követek el, van, hogy  türelmesen és kegyelmesen várja, hogy vegyem észre magam. Aztán, amikor rontani kezd az élet ízén vagy illatán, végre ráeszmélek a következmény(ek)re. Pedig, ha félreteszem a kényelmes hanyagságot, a rendszeres, mindennapi önvizsgálat, amikor feltárom szívem tartalmát az Úr előtt, megmutatná, mit kell ott hagyni, mit kell kidobni.

"A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója." Péld. 21,2
"Hogyha azt mondod: „Hisz nem tudtunk róla!”, aki a szíveket vizsgálja, az látja. Aki a lelked fölött őrködik, az tudja, és a tette szerint fizet az embernek." Péld. 24,12

Mi az, amit hűtő- vagy más ajtó mögé csuksz, mintha „nem tudnál róla”? Mi az, amit áram nélkül próbálsz működtetni, azt gondolva, hogy menni fog az Úr nélkül is? Látod, hogy nem működik, lehet, hogy néha megérzed a bűzét, de inkább hamar visszacsukod? Szemet hunysz, halogatsz, nem veszel tudomást róla. Egy darabig így a kényelmes. De mennyivel egészségesebb, idő- és energia gazdálkodás szempontjából kifizetődőbb, szemnek, orrnak kedvezőbb a rendszeres odafigyelés, a hanyagság leküzdése!

„Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent  meglátják.” Máté 5,8

 

Szólj hozzá bátran!