A csend hálójában

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: "Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” János 1:14-16

Az isteni terv tökéletes volt, valósággá is vált, de mégis szükség volt egy tanúra, aki személyes felismerésével megerősítette, közelebb vitte az emberekhez azt a valóságot, ami túlmutat a földi léten. Napjainkban is szükség van tanúkra, akiket Isten kiküldhet a hétköznapok harcterére, vagy a gyülekezeti élet körforgásába.
Mert:

Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” János 1: 4-5

Tudjuk ezt, és többnyire megpróbáljuk ezt az utat körbejárni. Ezért megyünk előre egy-két gondolatot megosztani a gyülekezetben, vagy ezért vállaljuk munkatársaink előtt, hogy étkezés előtt imádkozunk, esetleg házasságunkon keresztül igyekszünk beszélni Jézusról. De, ismerjük be: lassan-lassan a kezdeti nyíltság, őszinteség elfakul. Szótlan, néma tanúk leszünk. Miért?
Talán azért, mert nagyon félünk attól, hogy más véleményt mond. Például – mi lesz, ha látják, hogy elbukok? Hiszen én is kísérthető vagyok! Hamar eljutunk erre a következtetésre – Inkább nem hangoskodom, inkább így-úgy öltözködöm, hogy ne szóljanak meg (első sorban zárt közösségben üti fel a fejét ez a gondolat). És már nem megyünk előre a sorok között elmondani, hogy mit üzent az Úr, vagy miben hogyan vezetett. Pedig lehet, hogy el kellene mondani, mert valakinek szüksége lenne rá! Magyarul – Jó szürkének lenni, mert akkor nem kapunk kritikát.


Miért némultam el? Mert a szorongásomat, feszengésemet nem tudtam az Úrnak átadni.
De, mi történik, ha valaki túl klassz? Mondjuk, egy Istentől megáldott szép házasságban él. Látják ezt a munkatársai, ami jó, mert a házasság Istent kell, hogy bemutassa. Pillanatok alatt megszületik az irigység. Mi, emberek túl gyakran kezdjük el egymást lehúzni. Nem én emelkedek fel hozzá, hanem megpróbálom lehúzni az én szintemre. Hamar eljutunk erre a következtetésre – Túl jó sem akarok lenni!
Miért némultam el? Mert a szorongásomat, feszengésemet nem tudtam az Úrnak átadni.
Mi mond erről Jézus?

"Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." Lukács 19: 40

Istennek mindig lesznek tanúi, de az az én veszteségem, ha ebből kimaradok, pedig részese is lehettem volna. Tehát, mi hat a szorongás ellen? A kontroll!
Az a kontroll, amit én próbálok magamra erőltetni? Nem, amit Isten adhat nekem, ha kérem Tőle.

És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Filippi 4: 7

Szorongásaink elleni harcunkban tűzzünk ki célokat, de vigyázzunk, mert ha túl messze van a cél, akkor azt irreálisnak érezzük, és ez rontja az énképünket, és végül szorongást okoz. Az az ember fejlődik jól, aki jól fogalmazza meg a céljait. Tűzzünk ki közeli célokat és így többnyire apró sikerélmények sorakozhatnak fel.
Úr Jézus látod, hogy annyi mindenkinek készítek ajándékot ezekben a napokban, de Neked mit hozhatnék karácsonyra? Újra beállok a tanúid közé, és lépésről lépésre kitörök a némaságból. Ezt szeretném adni Neked, de ehhez is kérem a segítséged.

Szólj hozzá bátran!