A belső kamra

Egy számomra ismeretlen nagyváros kicsi szállodájának még kisebb szobájában ülök és írok egy íróasztalnál, mi csupán egy estényi időre az enyém. Hálás vagyok az ideiglenes szállásért, a lámpa barátságos fényéért, a biztonságért, tiszta ágyneműért, meleg vízért.

Eszembe juttatják a gyönyörű, jól ismert szavakat:

"Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és az ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban…" Máté 6:6

Mint idegenben átmeneti otthonra találni, mint forgalmas város közepén templomba betérni, tomboló viharból egy békés, száraz kunyhóba, sötétségből a világosságba, szétszórtságból a rendbe, zajból a csendbe – olyan nekem az imádság.

A belső kamra idebent van. Hordozom magammal, bárhova megyek. Túl szép és fontos ahhoz, hogy csak úgy beszélni lehessen róla. Nem léphet be ide más, csak én. Ha kézzelfoghatóan létezne, talán ahhoz a helyhez hasonlítana leginkább, ahol ténylegesen is élek: magas domb tetején, egy csendes házban, lenne benne sok könyv, régi zongora, egy fehér macska, s délre néző, nagy ablakok, hogy beragyoghasson a napfény. Szeretem nézni reggelenként a völgyet elárasztó végtelen, békés ködtakarót, s a rajta átszűrődő utcalámpák fényét. Szeretek messze ellátni, szeretem, ha tág tere nyílik képzeletnek, valóságnak.

Kegyelemmel teljes hely ez itt, hova újból és újból betérek, hogy eszembe jusson, mire épül az identitásom, ki vagyok valójában. Ha odakint el is rontok valamit, összetörök vagy elfelejtek, bántok és bántanak, s némely ember szemének, szavainak tükrébe tekintve nehéz is elhinnem, hogy mindennek ellenére is szerethető vagyok és értékes – itt bent elnémul minden vád. Itt lehull minden álarc, szívből elhiszem: bűneimet megbocsátották, hibáimat elfelejtették, s oly nagy szeretettel szeretnek, amit én elképzelni sem tudok.

Egy-egy nehéz munkanap kezdetén, félelemmel elárasztó helyzet közepén, este vagy reggel, s éjjel is, ha elkerül az álom, jóban, rosszban, örömben, bánatban, s ha jót kívánok valakinek, vagy aggódom érte, esetleg haragszom rá – nyitva van akkor is, beléphetek bármikor.

Ott van minden egyes ember szíve legmélyén: belső kamra, biztos menedék. Szabad belépni, és szabad elkerülni. Szabad elfogadni, és szabad visszautasítani. Ajándék.

Szólj hozzá bátran!