Törékeny munkaerő

Nem látunk bele teljesen egymás életébe, más sem a miénkbe, mi sem a máséba – úgy teljesen és igazán. Néha feledékenyek is vagyunk, vagy számba se vesszük, ha valaki áldozatot hoz, ha valaki elvégez egy munkát, vagy megtesz valamit. Skatulyázunk, fiókolunk pillanatnyi, feledékeny vagy felületes benyomások alapján. Szelektív a figyelmünk, de ha a miénkre nem figyel valaki, azt észre vesszük.

Pedig (!), az ige arra emlékeztet, hogy egyes dolgokról – amikben gyarló módon elismerést várnánk – még mi magunk se vegyünk tudomást: ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb (Mt6,3).

Miért tűnik úgy néha, hogy értelmetlen valamit folytatni, valamit továbbvinni, tovább tenni, amit más észre se vesz, meg se becsül vagy éppen háládatlankodik? Nem látja, hogy nekem áldozatba, lemondásba kerül, időbe és energiába?

Van, hogy felgyűl bennem s magamban morgolódom, eltervezem szigorú szavaim, amit ide-odamondanék, aztán leültet az Úr:

mert Ő jóságos a háládatlanokhoz és a gonoszokhoz is.Lk 6: 35b

Ez az ige törte meg bennem legutóbb a keménységet, széthulltak tőle még a szigorú mondatfoszlányok is a fejemből.

13445710_1719141828310573_6252500253269286993_n

Aki otthon vagy bárhol végzi mindennapi feladatait, csendben dolgozik, talán anélkül, hogy valaki látná, vagy számba venné, egy nap hányszor fárad el, időnként a megbecsülés hiányában megkísértetik. Talán eltűnik szem elől a Megbízó, az, Aki a feladatot adta, s Akiért a feladatot tennem kell, megjelenik a zúgolódó, kesergő lelkület. Talán, mert senki nem veszi észre, talán mert az, amivel fáradozik természetesnek van elkönyvelve. S így nem könnyű ismét jó szívvel, jóságosan tovább tenni, amit addig is.

Tanulság egyik oldalon számomra, hogy ne legyek felületes és ne sajnáljam másoktól a megbecsülést, másik oldalon pedig ne fogyjon el az erőm egy feladattól sem, amire maga az Úr hívott el, amivel Ő bízott meg, más emberek hozzáállása miatt.

Nem olyan rég, megpróbáltak kitúrni az új munkahelyemről 8 hónap után, „nem ismerlek” indokkal, mert valaki, akit viszont ismert az igazgató, szerette volna megkapni az én helyem, frissen egyetemet végzettként. Nem számított az én munkám, se a tudásom, se a szakmai hozzáértésem. Nulla elismerés, nulla jóindulat, annál több személyválogató, aljas könyökölő módszer, amivel szembe találtam magam.

Mint, aki sose gondoltam volna, hogy ILYEN NEMCSAK A FILMEKBEN LÉTEZIK, megdöbbenve próbáltam lenyelni az igazságtalan „felbecsülést”. Nehéz volt a jövevénységet megélni, hiszen valóban ismeretlenként bukkantunk fel pár évvel ezelőtt, amikor férjemmel mostani lakhelyünkre költöztünk úgy, hogy mindketten teljesen máshonnan származunk, se rokonság, se barátok, se ismerősök a közelben. De az Úr csendben tartott, valamiféle biztos tudatban, hogy Ő hadakozó Úr, nem nekem kell magamért harcolni, még, ha az „ismerősökkel” szemben nem sok esély adatott. De még jövevényként is az Úr kezében vagyunk. 3 hónapra rá, leváltották az akkori felettesem, felső nyomásra be kellett adnia a felmondását, én pedig már két éve ezen a munkahelyen vagyok. Bár a holnap nem az enyém, de egy életre a fejembe s a szívembe véstem, hogy az Úr akkor is Úr, ha az életviszonyok meginognak, vagy ha a szép dolgok helyett vadhajtások kelnek ki s várni kell még a szabadításra vagy a kibontakozó áldásra. Ő dönti el, mikor-mit tesz a helyére és hogyan. Ezért ne siessek bosszúskodó vagy szókimondó szigorommal. Ne siessek az Úr dolgát helyette elvégezni próbálni. De legyen erőm elvégezni otthoni, gyülekezeti vagy munkahelyi feladataim az Ő – és nem az emberek – elismeréséből táplálkozva.

„…életeden át tartson erőd!5 Mózes 33,25

„De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében!” Bírák 5:31

13458564_1719144111643678_3761244388119038675_o

Szólj hozzá bátran!