“Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke fölülmúlja az igazgyöngyét. Bízik benne férjének szíve, és vagyona nem fogy el.” Példabeszédek 31, 10-11

Azt gondoljuk, hogy a bölcs vagyonkezelés egy olyan téma, amiről férfiaknak kell tanítani, mégis Salamon a derék asszony dicséreténél  elsők között említi, mint olyan erényt, amely bizalmat von maga után. Talán kevés olyan nő van, akinek ez a terület nem jelent olyan gyengeséget, ahol a sátán néha néha bepróbálkozna.

Nem is olyan régen, egy székelyföldi falucska konyhaasztalát ültük körbe családommal, és hallgattuk nagyszüleimet, ahogyan viccesen próbáltak elmesélni egy-egy részletet az életükből. Mosolyogtunk azon, hogy nagymamám hányszor vett úgy ruhát, meg ilyen-olyan holmit dugi-pénzből a gyerekeknek, amiről nagyapám nem tudott. Mert, ha tudott volna, valószínű nem lesz új ruha, jó a régi is, lesz inkább több vetőmag, vagy bármi más, amit a férfiagy ruhánál fontosabbnak tart.

married-couple-money

Talán jobban tudok derülni az ilyen helyzeteken, ha ráncos kezű nagyszülők mesélnek róla, ha már a múlté, ha már ők is csak mosolyognak rajta, de mi van, ha hozományként a saját családomban is szokást alakítok belőle? Sajnos, több generációnál is megfigyelve ezt a területet, azt láttam, hogy egy kis csúsztatás itt, egy kis csúsztatás ott, és aki áll az is könnyen elesik,  és a gyakorlatban megjelennek a féligazságok, az egymás közti őszinteség meginog. De hála, hogy azért jó példa is van, az igében is, és nemcsak. Eszembe jut egy család, ahol azt láttam, hogy a felek annyira tisztelik egymást az anyagiak kezelésében is, hogy az előre megbeszélt költségtervezésen túl,  ha a helyzet úgy kívánja spontánul költhetnek, mert figyelembe veszik társuk akaratát akkor is, ha az éppen nincs jelen.

Férjemmel másként tanultuk a pénzkezelést,  mást láttunk, mást hoztunk családjainkból.  Ami közös volt, hogy mindketten megtanultunk szűkölködni és bővölködni is, és Isten mindkettőnket tanított hitre, és ráhagyatkozásra ezen a területen.

Semmi sem a miénk, mindent  Tőle kaptunk. Lányként, én ezt azzal a spontaneitással éltem meg, hogy kész voltam bármikor odaadni Istennek azt, amim van. Sokszor tapasztaltam meg, hogy a kevesem sokká vált az Ő kezében, ha több, ha kevesebb volt, de mindig megvolt az, ami elég. A takarékosság viszont nem igazán volt  erősségem, és bár igyekeztem, előfordult, hogy engedtem a szem kívánságának, és vettem meg olyan dolgokat, ha kell az utolsó baniból is, amik annyira, de annyira tetszettek, hogy nem tudtam nem megvenni.

Engem már akkor kiegészítve, amikor még nem is ismertük egymást, férjem úgy élte meg ezt az igazságot, hogy gondosan félretette azt, amije volt.  Istennek, és majd a családjának. Azt vallotta, hogy bűn úgy élni, hogy feléljük, elköltjük mindazt, amink van.

Ketten, egy testként, formáljuk egymást ezen a területen. Számomra nagy biztonságot nyújt az ő megfontoltsága, előrelátása, és főleg az, hogy amit tesz, azt hitből teszi, és így én is boldogan tudok tiszta kezeket emelni vele együtt Isten előtt.

Olyan jó, hogy ha kell, tudunk spontánul adni, és azt tapasztaltam, hogy ha nem én harcolom ki, hanem engedem, hogy meglepjen, gyakran ajándékba kapom azt, ami annyira, de annyira tetszik, még azon felül is. Volt már olyan is, hogy le kellet mondjak valamiről, amit szerettem volna, de szerinte nem kellet az nekem, nekünk.

Szeretnék  együttműködni a férjemmel ezen  területen is, hogy úgy tudjam kezelni azt amink van, hogy nem az enyém, hanem a mienk, és nem utolsó sorban Istené. Amikor venni akarok valamit, akkor vegyem, ha ő is megvenné, akkor is, ha épp nincs jelen. Szeretném, hogy minél inkább egymásra tudjunk hangolódni ezen a területen is, hogy közös látásunk és terveink legyenek. Mennyivel nagyobb kincs mindennél, ami vásárolható a férjem bizalma, szeretete, tisztelete. Hogy minden, amit kaptunk eszköz lehessen arra, hogy egyre jobban hasonlítsunk egymásra, és együtt Krisztusra.

Bízzuk ismét mindenünket Krisztusra, javainkat, vágyainkat egyaránt.

Szólj hozzá bátran!