Alázat – gyümölcs?!?

Egyszer egy tábla keretét dekoráltam kis kövecskékkel, amire  a Lélek gyümölcseit szándékoztam felírni, csak úgy fejből. Akárhogy számoltam valahogy eggyel több lett a gyümölcsökből. A férjem végignézett rajtuk, és pillanatok alatt  kiszúrta, hogy olyasmit soroltam a  Lélek gyümölcsének tulajdonságai  közé, amit  Isten Igéje nem nevezett meg ezek között. Az alázat volt a kakukktojás. A kövecske nem is került fel a táblára, de valamit megjegyeztem akkor, ami azóta gyakran jut eszembe. Az alázat az én hozzáállásom. Teljesen. Nem foghatom Isten Lelkére, ha nincs, vagy kevéske van bennem. Imádkozhatok alázatért, könyöröghetek, hogy adjon az Úr alázatos szívet, de ha nem alázom meg magam Isten és emberek előtt, nem hajtom meg a fejem és a szívem  Isten keze alatt, akkor nem igazán fog változni semmi ezzel kapcsolatban. Szoros az összefüggés az alázat és az engedelmesség között, ez is a mi döntésünk, a mi lépésünk, amit akkor tudunk meglépni, ha alázattal megadjuk magunkat, az Úrban bízunk, és nem a magunk eszére támaszkodunk.

Amikor elkezdtem megismerni az Urat, érdekes problémáim voltak az alázattal. Azt hittem, hogy ez  egy megfoghatatlan érzés, ami jön megy, s mikor már kellőképpen ott van s elönti a szívem az alázatosság mély érzülete, akkor felébred egy másik, s azt súgja a szívembe, hogy te aztán nagyon jól csinálod ezt az alázat-dolgot, s kétségbeesetten kezdhetem elölről az egészet. Tudom nevetséges, fiatal voltam, túlérzékeny és éretlen, de ezek az érzések ma is jönnek mennek, csak nem pazarlok rájuk, időt és energiát mert megtanultam, hogy nem sok köze van az alázatnak ahhoz, hogy most éppen mit érzek. De az alázattal később is akadtak problémáim. Az igazi alázattal.

Alázzátok

Isten gyönyörködik az alázatban, és tekintetét, szívét vonzza az, aki megalázza magát előtte, aki nem harcol a saját kis dolgaiért, saját kis igazságáért, elképzeléseiért hanem tisztában van azzal, hogy mennyire ember, mennyire törékeny, mennyire megtéveszthető, legjobb formájában is elbukhat s amennyire csak tudja józanul felméri ki Ő tulajdonképpen Istenhez viszonyítva.

Én sokszor  jártam a magam útjait, mert nagyszerű terveim voltak. Ezekbe a tervekbe nem tartoztak kellemetlenségek, szó sem volt problémás gyerekről, házassági válságokról, problémás terhességről, beteg gyerekről, családi problémákról. Pedig jöttek. Mi van most Istenem? Rémülten kapkodtam a fejem ide-oda. Eddig sem volt minden ideális, de ez most annyira nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben. A kegyelem volt, a kéz ami rám nehezedett, hogy megismerjem az igazi alázatot, s az igazi felmagasztalást is.

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. 1. Péter 5:6

Vállalva a felelősséget azért aki vagyok, egész lényemet meghajtani és  rábízni arra, aki látja a legjobbat ami lehetek. S beismerni, hogy semmi vagyok, s minden amit nélküle tettem meddő erőlködés volt. A Mester keze fogta, torz agyagedény életemet, összetört s valami újat kezdett gyúrni belőlem. S kezdtem látni, magamat, Őt, s csak könyörögtem, hogy folytassa a munkáját bennem.  Ha nem tudok megalázkodni és újra a saját utamat kezdem járni akkor tegye rám a kezét. Tudom, hogy azt is gyengéd szeretettel teszi. Fiú akarok lenni, aki megtanulta az alázat és engedelmesség kemény leckéit, nem maradt fenyítés nélkül.  Lélek szerint járni. Használható, formálható, vezethető gyermekévé válni a mennyei Atyának.

 Isten nagyon szeretett lázadó, akaratoskodó gyermekként is…ahogy én is igyekszem sokkal több energiát belefektetve szeretni a lázadásban vagy dackorszakban lévő gyermekem, de legtöbbször nem tudott gyönyörködni akkoriban bennem, ahogy nekem is kevesebb a sok harc miatt az örömöm a gyermekemben egy egy ilyen időszakban.

Alázat. Tanulom. Már nem kérem. Azt kérem, hogy ha nem tenném magamtól, ha nem ismerném fel azt az ezernyi okot és alkalmat amelyek alázatra késztethetnek, akkor alázzon meg, mert tudom büszkén és gőgösen semmit sem tud velem kezdeni. Jézus földi élete alatt nem igazán tudott hatni a farizeusokra. Önteltek, büszkék voltak s nagyon távol voltak Istentől, a világosságtól, Isten igazságától… Vakoknak nevezte őket. Ott voltak Jézus közelében s mégis végtelenül távol attól, hogy áldásukra legyen a hatalmas Isten aki a Földön járt.

            Itt van ma is, közel. Elérhető, megtapasztalható. Lehet éppen gyönyörködik benned, mert Fiát látja kiábrázolódni gyönyörű szép lelkedben, aki alázatos volt mindvégig, s akitől te is tanultál alázatot. Vagy téged is újra akar gyúrni, ahogy velem tette, mert úgy áldana mindkét kezével, ha megaláznád magad, kinyitnád a tenyered s elengednéd azt amit makacsul tartogatsz benne. Bármi is legyen az.: önigazság, sérelem, lázadás, összetört álmok, meddő erőlködések…

Nagyon szeretem az alábbi két illusztrációt a Bibliából. A szilaj ló, akivel nem tud mit kezdeni a gazda, csak küzd, csak erőlködik. Fékezni kell, fájdalmat kell neki okozni, hogy megközelíthető legyen.

Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád.

Zsoltárok 32:8

S a másik kép a bárány s a pásztor kapcsolatáról. Csak néhány csettintés, szelíd szavak, s egy egész nyáj mozdul, keresik a pásztor közelségét, s mennek békességben és biztonságban mindenhol. Az  „Ő legelőjének nyája vagyunk”, olvashatjuk az egyik zsoltárban, egyszerű fordításbankezéhez szoktatott juhai”.  S hogy mekkora áldás a Jó Pásztor báránykájának lenni azt tudjuk a 23. Zsoltárból.

Dávid zsoltára.

Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.
 

Szólj hozzá bátran!