“Léna kérdése” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kedves Léna,
    Nagyon jó a kérdésed, amivel igenis kell foglalkoznunk. Szerintem a legkevésbé se szabadna tabunak számítson a téma. Én sajna csak hosszabban tudom megfogalmazni, amit mondani szeretnék, de tarts ki, légyszi. 🙂
    Mivel, gondolom, még nem vagy házas, hasonló cipőben járunk. Nem írtad, hogy “egyszemélyes háború” zajlik-e, vagy van egy barátod, akivel együtt kell megharcolnod a dolgot – bármelyik eset álljon is fenn, “the struggle is real” (a küzdelem valós), ahogy szállóigévé vált az angolban. Én már hosszabb ideje párkapcsolatban élek egy csodálatos emberrel, akivel természetesen fizikailag is vonzódunk egymáshoz. Az esküvőnk még sajnos várat magára, ez egy külön sztori, de az van, hogy szabad szemmel még nem látható a nagy nap dátuma.
    Mielőtt elkezdeném boncolni a témát, előre beharangozom, hogy ami köré csoportosulnak a gondolatok, az az 1 Kor 6: 19-20 (lentebb). De nem véletlenül nem ennyiből áll a mondandóm, és még csak nem is ezzel indítok. Két részre bontom a dolgot.
    (1) Először is, a túlhevült fantáziák, bár gondolati bűnnek nevezzük őket, gyökerüket tekintve nem gondolatiak. Mert pl. a végig szellemi szinten működő irigykedéssel szemben a szexuális vágyakozásnak és az azt megjelenítő fantáziáknak biológiai okai vannak. A frusztrációkat meg nyilván az okozza, hogy a test semmit se kap hosszú időn át. Ezért szerintem kulcsfontosságú a testünkkel is kommunikálni és foglalkozni e téren.
    A személyes tapasztalatom az, hogy elsősorban meg kell tanulnunk elfogadni és megszeretni a szexualitás(unka)t. Ez eleve nagyon nehéznek bizonyulhat, mert az ember hajlamos lehet elvárni magától, hogy kb. legyen aszexuális a házasságig. Még jó, hogy ez így nem fog menni. Arra ott vannak a nyugdíjas évek. Kereszténynek lenni nem egyenlő az aszexualitással, és ezt tudatosítanunk kell magunkban. Nem kell szégyellnünk a természetes élettani jelenségeket, amelyeket egészséges emberként tapasztalunk magunkon, és büntetnünk sem kell magunkat miatta. Tehát a kérdés nem az, hogy hogyan kell velejéig elfojtani vagy esetlegesen kiölni (?) magunkból a nemiséget, hanem az, hogy hogyan érdemes kezelnünk azt.
    Az, hogy szeretem magam mint szexuális lényt, alapvetően két dologban gyökerezik. Egyrészt abban, hogy elfogadom a testem mint “szexuális képződményt”, vagyis megbékélek a ténnyel, hogy a szexualitás a testem egyik (nem mellesleg legfantasztikusabb) funkciója. Másrészt abban, hogy elfogadom a test és lélek egységét. Elfogadom, befogadom, hogy a testem ad otthont a lelkemnek, a bensőmnek, mindannak, aminek teremtve lettem, és amit esetleg szerethetőnek tartok magamban. 
    Így fel tudom készíteni az akár évekig tartó várakozásra a testem úgy, hogy közben próbálom szeretni szőröstül-bőröstül. Pl. kiválasztok egy mozgásformát, ami szimpatikus − amiben ki tudok adni olyan feszültségeket és át tudok engedni magamon olyan energiákat, amelyek kapcsolódnak a szexualitásomhoz. Lehet ez akár egyszerű nyújtózkodás a szőnyegen, talajgyakorlatok vagy kocogás a naplementében (ha van az emberben önkínzó hajlam, akkor jégesőben is lehet :D) vagy bármi, ami ellazít és megengedi, hogy közben önmagamra fókuszáljak kicsit és rácsodálkozhassak önmagamra. Eltöprengjek, hogy miért is csodálatos ez az én nevezetű lény a testével együtt, a szexualitásával együtt. Miért is gyönyörködik bennem Az, Aki megteremtett. Igen, Az, Aki szexuális lénynek teremtett, pedig pontosan tudta, hogy nem indul a szexpressz rögtön abban a pillanatban, amikor elkezdek serdülni. Miért varázslatos a bennünk rejlő női erő akkor is, ha passzívra van állítva. A vulkán kitörés előtt is gyönyörű. 😀
    Bár hajlamosak vagyunk arra is, hogy szuperszellemiséget várjunk el magunktól, a test és a lélek igenis egy egységet képez. Ezért ahhoz, hogy a bensőmre tudjak koncentrálni, a testemet is egy olyan helyzetbe kell hoznom, ami kiszakít a hétköznapi teendők közegéből. Ha Istennel akarunk beszélni, akkor is általában kell nekünk egy kitüntetett testhelyzet, amit máskor nem szokás felvenni: összekulcsolt kezek, esetleg lehunyt szemek, meghajtott térdek. Az önmagunkkal való kommunikációhoz is hasonló előkészületek szükségesek. Engem nagyon sokat mozdított előre Isten lényének megértésében önmagam mint teremtmény szemlélése. És persze fordítva is. Viszont sokszor konkrét, látható dolgokon keresztül könnyebb megérteni az elvont, láthatatlan dolgokat.
    (2) Ha már sikerült elfogadni, hogy a vágyak természetesek (hiszen ez része annak a gépezetnek, aminek teremtve lettem), akkor mélyebb lelki tartalmakat is meg tudok értetni a testemmel. Megértetni, nem pedig erőszakosan beleszuszakolni az őszinte átadás, átélés minden formáját nélkülözve. A megértést követően pedig csökken a frusztrációk száma és erőssége. Ha viszont úgy traktálom magam elvekkel és ideológiákkal, hogy a testemmel semmilyen módon nem kommunikálok, úgyis fel fog lázadni, legalábbis szerintem.
    Szóval a cél az lenne, hogy szeretve a testem és elfogadva a működését, úgy szemléljem, mint a Lélek és a lélek templomát (valamint a majdani házastársam ajándékát). Tehát tudatosítsam, hogy mi a rendeltetése. Ha benne lakik nemcsak a lélek, hanem a Lélek is, akkor új fényben tűnik fel. Annyira értékes és csodálatraméltó, hogy felelősséggel tartozom érte.
    Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi. (1 Kor 6: 19-20)
    Ami pedig a várakozás-vágyakozást illeti, simán bizonyulhat áldásnak, ami ad egy olyan töltetet majd a házasságnak, ami nem lenne meg, ha mindent azonnal megkapnánk.
    (2+1) És plusz egy bónusz: ha már őszinteség, akkor elárulom azt is, hogy sokszor külön nehézséget okozott látni másokat, akiknek megadatik, hogy alig nagykorúvá válva csak ránézzenek valakire, és a következő percben máris felcsendül a nászinduló, így az önmegtartóztatás küzdelmét és úgy eleve a türelemjátékok frusztrációját szinte csak minimálisan ismerhetik. Természetesen tudom, hogy ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy nekik úgy összességében feltétlenül jobb, sem azt, hogy harmonikusabb a kapcsolatuk, sem azt, hogy sokkal inkább olyan jövő vár rájuk, mint amiről mi álmodunk. De tudjuk, milyen az ember: gyarló, irigykedik, sopánkodik, nyekereg, nyivákol. Azonban Isten kegyelmes, velem is. Mióta közelebbi kapcsolatom van Vele, azóta egyre ritkábban (szinte már tényleg nem is) és egyre kevésbé önt el az irigység, mert el tudom hinni, hogy Ő gondoskodik rólunk, de tényleg. Ezt is hatalmas áldás megélni. 🙂
    Szeretettel gondolva rád és remélve, hogy segíthettem picit,
    Meli

  2. Szerintem ha sportolsz az lefoglalhatja a szabad energiáid!
    + Talán nem elég megállítani a gondolataid, hanem töltsd meg őket igaz,dicséretre méltó, tisztességes tartalmakkal: olvass szépirodalmat, keresztény könyveket, főzz, beszélgess.
    A lényeg, hogy élj aktívan, és ne adj teret a nemkívánatos dolgoknak.
    Sára

  3. Kedves Léna,

    megosztom veled a saját “módszeremet”, amit akkor próbálok használni, mikor magam is küszködöm a gondolataimmal, hasonló vagy bármilyen más (harag, sértődöttség, akármi) téren.
    A Filippiekhez írt levél 4. részéből szoktam erőt meríteni:

    1. “Semmiért ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.”(6.vers.) – Ez arra bátorít, hogy mindig kezdhetem valami pozitívval. Hálaadással. Nem a nyomorúságomból indulok ki. Hálát adok, hogy nő lehetek, hogy vannak szexuális vágyaim, hogy van testem és normálisan működik. Úgy gondolok erre a testre, mint a Szent Lélek templomára, mint valami mindenestől szépre, mint ajándékra, mert hogy az is.

    2. “…és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (7.vers) – Addig imádkozom, hálaadással, amíg békére nem találok. Ez olyan béke, amely felette van a gondolataimnak és az érzéseimnek. Beleférnek a gondolataim és érzéseim, a frusztrációk, ezek jöhetnek-mehetnek, valahogy mégis tudom, hogy Krisztusban vagyok. Elmondom Neki, hogy ezek a gondolataim vannak, és ezek az érzések, elismerem őket, de nem arra koncentrálok, hogy ne gondoljam és ne érezzem őket, mert akkor annál inkább elárasztanak, hanem arra figyelek, mintha kívülről nézném őket, hogy Krisztusban vagyok.

    3.”Egyébként pedig…ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe.”(8. vers.) – Ezt a lépést nagyon szeretem, mert egészen konkrét és megvalósítható. Ha sötétségben ülök, nem avval fáradozom, hogy kiseperjem a sötétséget, hanem kinyitom az ablakot, hogy bejöjjön a fény. A fényre figyelek, a pozitív, a jó dolgokra, és a sötétség egyszerűen eltűnik. Mondjuk kezdem avval, hogy felkelek (általában tétlenkedés közben jönnek a negatív gondolatok), lezuhanyzok, kimegyek sétálni, kinézek egy mintát és horgolok egy virágot, rendbeteszem a kertet, elkészítek egy új receptet. Írok egy verset. Millió igaz, tisztességes, tiszta, szép dolog van, egészen praktikus, kézzelfogható dolgok.

    Köszönöm a bátorságod, s már a kérdésed is azt mutatja, hogy a jó úton akarsz járni, sőt, már azon is jársz.

    Szeretettel: Márta

  4. Kedves Léna,

    Régebben nagyon sokat küszködtem ezzel, és néha még most is, teljesen jogosnak érzem a kérdésed.
    Sajnos régebben ez nálam összefüggött önkielégítéssel is, és volt, hogy pornográf tartalmú oldalakra is eltévedtem. Mindig is tudtam, hogy amit teszek bűn, és ennek teljesen a rabja voltam- a Sátán ezzel kísértett világ életemben, és sokszor sikeresen. A fantáziáimban éltem meg azt, hogy van,aki szeret így, ahogy vagyok, vagyis szerethető és elfogadható vagyok így, egy másik ember számára.

    Nem tudom, hogy neked vannak-e önértékelési problémáid. Ha igen, első az, hogy elfogadd magad, azt, ahogy Isten teremtett: mert csodálatosnak alkotott!!! 🙂

    Ami fontos: kérj segítséget egy gyülekezetedben lévő embertől, olyantól, akiben megbízol, és tudod, hogy nem ítélne el, ha erről beszámolnál neki. A másik: imádkozzatok azért, hogy a láncoktól szabadulj. Isten meg fogja adni.

    Én sokszor próbálkoztam ezzel: egyedül letenni, elhagyni, de nem sikerült. Pedig számtalan alkalommal kértem Istent, hogy segítsen- és ez nem jelenti azt, hogy ne tette volna, inkább azt, hogy nem figyeltem Rá.
    A gyülekezetünkből egy lelkigondozóhoz fordultam segítségért. Elmondtam neki mindent, és megvallottam sokadjára Isten előtt is. Csak hogy már nem egyedül tettem. Volt, aki együtt imádkozott velem. 🙂 -és ez sokat számít.

    Az ige is mondja:
    “Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt 18,20

    “Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jakab 5,16

    Ez tavaly augusztusban történt. Azóta 3x butkam el, de mindig felálltam,és az Ő kegyelmével tovább haladtam az úton, és haladok azóta is. Vannak kísértések gondolatban, de olyankor mással kell foglalkozni- tereld el a figyelmed! (ahogy Mirjám is írta)

    Imádkozz, énekelj, olvasd a Bibliát, hívd fel az egyik bnődet, süss-főzz, vagy bármi, akár a házimunka is segít lekötni nem csak a gondolatokat 🙂 Mert olyankor egy megoldandó feladatra fókuszálsz, és nincs helye másnak. Így amit Mirjám írt, azok is szuper tanácsok 🙂

    Kívánom, hogy megtanulj uralkodni rajtuk, az Ő segítségével 🙂

    Anna

  5. Kedves Léna!

    Gondolom még nem vagy házas. A gondolati bűnökkel számomra is nehéz volt a harc, sokszor gondolatban már szikozódtam, irigykedtem, hálátlankodtam stb. A szexualitás is foglalkoztatott, bár nem szárnyalt velem e téren a fantáziám, viszont megértelek téged.
    Annyit tudok írni, hogy szerintem e téren is a megelőzés, előrelátás az egyik legfontosabb. Pl. ha van egy gátlástalan sorozat, amit egyébként érdekel, mert jó a szotrija, viszont a megnézése után sokkal könnyebben előtörnek a nem kívánt gondolatok, akkor azt a sorozatot ki kell iktatni.
    Ha egyéb a kiváltó ok, akkor azt. Tudom szexuális tartalommal telített világban élünk, nehéz kerülni az olyan helyzeteket, ahol cska vicc szintjén sem kerül elő a téma, de érdemes figyleni arra, hogy milyen reklámokat néz az ember, mi az amit beenged. S minél kevesebb szennyet szívunk magunkba, annál több hely marad a tiszta dolgoknak, s minél inkább tiszták vagyunk annál inkább fog zavarni a szenny, annál könnyebb lesz szűrni. 😉

    A másik dolog, hogy ha előtör a gondolat, s nem tudsz mit tenni, kezdj el hangosan igeverset mondani vagy énekelni Istent dicsérő dalokat. Nagyon “hívősen” hangzik, de tényleg használ, Isten igéjének valóban ereje van. 😉
    Valamint ha teheted, olyankor keress társasgot, akivel imádkozhatsz, vagy legalább beszélgethetsz bármiről, akár az időjárásról is. 😉

    Remélem tudtam valamit segíteni. És én is várom még, milyen tanácsa van másoknak.

    Mirjám

Szólj hozzá bátran!