Célunk

Egy ötlet, gondolat, mely a következőket foglalta magába, s melynek eredménye ez az oldal.

“Kellene egy fórum, egy hely, ahol a keresztyén nők és lányok megoszthatnák a házassággal, párkapcsolati döntésekkel kapcsolatos tapasztalataikat, jókat és rosszakat egyaránt, ahol őszintén, anonim módon megnyílhatnának nem tartva attól, hogy elítéli őket a környezetük, és ezáltal is tanulhatnának egymástól.
Én nagyon szívesen olvasnék igazi, őszinte vallomásokat, beszámolókat arról, hogy kinek milyen a jegyessége, házassága cukormáz és elváráshegyek nélkül. Szeretnék tömegesen maszkmentes hívő nőket látni. Mert a gyülekezetben jellemzően nem dicsekszik el az ember, ha kétségei vannak, ha csalódott a férjében, ha nem jó a szex, ha kikészítik a gyerekei, és belefásult a 7/24 anyaságba stb. Mert az milyen már, ha egy hívő nő nem boldog és békés állandó jelleggel. És átlagban talán túl kevés gyülekezeti taggal van egy-egy személy olyan viszonyban, hogy őszintén megnyíljanak egymásnak. Nem tudom, az anonimitás mennyire lenne motiváló erő, mert lehet, annyira megszokták a hallgatást és tűrést, hogy még név nélkül se nagyon szólalnának meg, mert akkor szembe kéne nézniük a “hívőkhöz nem méltó” problémáikkal, de azért hátha. Vállalni kellene, hogy emberek és emberiek vagyunk, hogy nők vagyunk. Hogy vannak érzéseink is a bibliai alapelveink mellett, és bizony, azok is részeink. Hogy vannak olyan jelek egy házasságban, amelyek arra utalnak, hogy a két fél nem illik össze, és igazán csak a hitük és a közös emlékek tartják őket össze – meg a félelem. Ilyesmik.” 🙂

Különös volt számomra ezt az üzenetet olvasni, bennem is régóta kavarogtak hasonló gondolatok. Vágytam arra, hogy hallhassak mások életéről, tanulni akartam tőlük, mert hiszem, hogy mindenkitől lehet tanulni, keresztyén, igazán hívő nőktől meg pláne. Tapasztaltam mennyire jó, mikor egy-egy őszinte beszélgetés után úgy állhatunk fel egymás mellől, hogy nem vagyunk egyedül. Úgy gondolom mindenkinek szüksége van arra, hogy tudja: nincs egyedül. Nincs egyedül a problémáival, nincs egyedül a bűneivel, nincs egyedül, mikor bátorításra van szüksége, nincs egyedül, mikor… soha. Hiszem és vallom, hogy Isten okkal teremtett minket embereket, nőket egymás mellé. Okkal hozta létre a gyülekezetet, azért, hogy egyetlen gyermeke, drága leánya se legyen egyedül. De a sok lepel, mely ahhoz kell, hogy tökéletesnek tűnjön, legalább kívülről az “én kis hívő életem”, ezt elrontja. Elrontja, mert én és a mellettem levő is egyedül marad, egyikünk sem tudja meg, hogy ugyanabban a cipőben járunk.
Olyan jó lenne leplezetlenül állni, együtt. Azt írja az ige: fedetlen arccal mindnyájan szemléljük az Ő dicsőségét, s formálódunk. Olyan jó lenne egymásban felfedezni Isten dicsőségét, az Ő csodálatos munkáját, hogy valóban tökéletessé legyünk, igazán fedetlen arccal is. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a leplek lehullnak rólam és rólad is. Így legyen!

“Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléjük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által, dicsőségről dicsőségre.” 2Korintus 3,18