Kontraszt

A broken heart, with a the silhouette of a woman in the left half, and the silhouette of a man in the right half. All colors used in the .eps are CMYK Global.

“A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (Jn 10,10)

Isten megengedte, hogy az elmúlt időszakban közelebbről lássam a tolvaj pusztítását. Olyan családban nőttem fel, ahol a szülők Isten igéjéhez igazodtak, az Ő szeretete volt a naponkénti forrásuk, ahonnan erőt és bölcsességet merítettek az élet dolgaihoz. Szüleim házassága nem volt válságban, otthon nem voltak veszekedések, a vitatkozásoknak is a vége mindig megbékélés volt. Minket, gyerekeket is erre neveltek. Isten oltalma és szeretete kísérte végig gyermekkoromat. Ilyen családra vágytam én is. Elfogadtam Krisztust személyes megváltómnak, tudtam, ez lesz az az út, amelyen igazán boldog leszek. És nem csalódtam, hiszen Isten megtartja az ígéreteit. Ő soha nem csap be. Bővölködő életet ígért, és meg is adta. Hálás vagyok, hogy hívő férjem lehet, és egyetértésben, szeretetben nevelhetjük gyermekeinket. Mindketten Isten igéjéhez akarunk igazodni, és így nincs olyan, hogy ne jutnánk közös nevezőre. Most még jobban értékelem ezt.

Három nő. Azonos korosztály, hasonló családi felállás, férj, gyerekek. Mindháromnak válságban van a házassága, mert ott a tolvaj. Ott a tolvaj, és az csak azért jön, hogy ellopja a mindennapi örömöket, ellopja az alázatot, ellopja az egymás iránti hűséget, ellopja a hitet. Hogy kiölje a szerelmet, hogy megölje a kapcsolatot. Hogy elpusztítsa a gyermekek biztonságérzetét, hogy elpusztítson minden szép emléket. Fáj a szívem ezért a három nőért és családjukért. Fáj a szívem a pusztítás láttán. Fáj a szívem a gyermekekért.

Tudom, hogy mindegyik helyzetben az lenne a megoldás, ha jönne Krisztus. Az a csodálatos, hogy Ő nem csak a semmiből tud egy csodálatos életet felépíteni, hanem az elrontott életeket is újjá tudja tenni. Ő tud igazán életet adni. Nála bőség van. Az az imádságom, hogy az Úr Jézus megállítsa a pusztítást ennek a három nőnek az életében. A szavaim keveset érnek, hiszem, hogy az imáim sokkal többet.

Ismersz-e válságban lévő házasságokat? Imádkozz ma értük!

Válságban van a házasságod, a családod jövője? Hívd Jézus Krisztust. Ő jön, és mindent megváltoztat. Nem lesz könnyű út, de Nála bővölködő élet vár. Keresd, kutasd, amíg megtalálod Őt. Benne soha nem fogsz csalódni, és ezt Ő mondja:

„Izráelnek erőssége pedig nem hazudik” (1Sám 15,29)

…meg még sokan mások, akik hiszünk benne!

Én megyek előtted

gate 2

"Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Neked adom a sötétség kincseit,az elrejtett drágaságokat,hogy megtudd: én vagyok az Úr,aki téged néven szólított, Izráel Istene."  (Ézs 45,2-3)

Ezzel az igével, meggyőződéssel vezette az Úr a férjem az új szolgálati területre, ahová a családdal követtük őt. Mit jelentett nekem ez a gyakorlatban így visszanézve? Csak egy-egy esetet említek.

Mikor Isten vezet valahová, sok kilátástalan, megoldatlan helyzetet is megengedhet számunkra, azért is, hogy tudatosítsa bennünk, hogy Ő megy előttünk. Az egyik ilyen helyzet volt már a legelején a gyermekeim jövője az új helyen. Mindegyik a tinédzser korban vagy annak küszöbén volt a költözéskor. Nagyobb közösségből költöztünk olyan helyre, ahol nem voltak egyáltal kortársaik az új helyen a gyülekezetben. Egyfajta gyülekezet plántáló jellegű szolgálatra készültünk így velük együtt. Egy új iskola, osztály kiválasztása is nagy feladat, nekünk akkor egy héten belül kellett ötöt választani a gyerekeinknek. Hittel imádkoztam édesanyaként, kérve jelként is az Úrtól, hogy ezzel pecsételje meg az elhívást az új szolgálatban, hogy előttünk megy és ezeket a rögös utakat elegyengeti gyermekeink előtt. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy mindegyik gyerek a megfelelő helyre került, a váltást különösebben nem szenvedték meg, inkább javukra vált, ami a fejlődésüket illeti. Isten megmutatta hatalmát abban is, hogy mindegyiknek barátot adott, vasárnapi iskola, tiniklub, ifjúsági csoport alakult 3 év alatt, s őket is használhatta az Úr ebben.

Ő volt, aki a “lehetetlen” ércajtókat betörte, “leverte” azokat a zárakat, amelyek mögött szabadulásra vártak sokan. Kértem az Úrtól, hogy gyengébb edényként a férjem mellett nekem is legyen részem ennek az ígéretnek a megtapasztalásában. Kértem… imádkoztam… más asszonytársaimat is megkértem, hogy imádkozzunk együtt. Az Úr úgy felelt, hogy sok olyan kapcsolatot hozott az életembe, akiknek felragyogtathattam a “csillagot, amely az Igazsághoz, Jézus Krisztushoz vezet”. Tönkrement házasságban élő boldogtalan feleségek, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, árvák, fogyatékkal élők s gondozóik, fiatalok felé nyílt meg a szívem és a szemem. Ajándékba kaptam ezeket a kapcsolatokat. Visszanézve, ahogyan Isten leverte a “vaszáraikat”, ahogyan békességet kaptak szenvedéseikben vagy meggyógyultak, reménységet kaptak a szabad életre, mind-mind azt az érzést adta a szívembe, hogy sokkal többet kaptunk, mint adhattunk azoknak, akik felé szolgáltunk a férjem oldalán. A beszélgetések során sokszor észlelhető volt a sötétség, a lelki szegénység, amelyben aztán az Úr nekünk adta a kincseket, amelyeket együtt fedezhettünk fel.

Újabb költözés előtt állunk. Az Úr előtt mérlegre álltam, számba vettem ígéreteit. Többet kaptunk általa, mint reméltük, hittük ígéretéből. Viszont, ha magamra nézek, én nem hittem, nem tettem eleget. Ő mégis kipótolta hiányosságaim, mikor ezt bevallottam előtte. Ezzel a hittel indulok tovább az új mezőkre. A fenti ígéreteket szívembe viszem, a megtapasztalásokat kincsként őrzöm, s ahol csak lehet, megosztom majd.

Neked is továbbadom: Van-e rögös, kilátástalan út előtted? Zárt ajtó, melynek megnyitására vágysz? Sötétségben keresed-e a kincseket? Isten ígéri, hogy előtted megy. Bátran kövessük, s ha visszanézünk, bárcsak mögöttünk sorakoznának még, akik szintén az Urat követik!

A legszebb kapcsolat

ring

„Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.” (Hós 2,21-22)

Csodálatos az Isten személye. Ő az Alkotó, a Teremtő, Ő a szuverén és a mindig tökéletes döntéseket hozó Isten. Kiválasztott magának egy népet, hogy rajtuk mutassa meg dicsőségét, személyiségének sokoldalúságát, mérhetetlen hatalmát. Ő soha nem téved, amit kimond, az úgy lesz. Az Ő saját népe viszont hűtlen volt a szövetséghez, ez a nép, akit annyira szeretett, akiket csodákon át hordozott, ez a nép megtagadta Őt. És ott, a tagadás és becstelenség közepette, Isten mégis ilyen gyönyörű és meglepő szerelmi vallomást tesz. Nem a nép erényeit dicséri fel, hanem megújítja a szövetséget, megerősíti kijelentését ismét.

Eljegyezlek magamnak. Szövetséget kötök veled. Szeretetkapcsolatot létesítek veled. Amit kimondok, azt mindig beteljesítem. Eljegyezlek magamnak örökre. Az enyém vagy örökre. Nem tagadlak meg, akárhányszor is tagadsz meg te engem. Én örökkévaló vagyok, te mulandó. És mégis, nekem van hatalmam neked is örök életet adni. – Tényleg tudatában vagy a mulandóságodnak?

Eljegyezlek magamnak az igazság ajándékával. Igazság nélkül nincs igazi kapcsolat. Isten igazsága nélkül nincs eljegyzés. Ismered az Ő igazságát?

Eljegyezlek magamnak a törvény ajándékával. Vannak szabályok, amelyeket én hozok. Szeretem a rendet. Kijelentett törvényem nélkül nincs eljegyzés. Te nem tudod betartani a törvényemet, én viszont nem engedhetek belőle. Ismered az Ő törvényét?

Eljegyezlek magamnak a szeretet ajándékával. Az én szeretetem nem olyan, mint a tiéd. Az én szeretetem tökéletes és hűséges. Az én szeretetem megtart téged is. – Megtapasztaltad már az Isten szeretetét?

Eljegyezlek magamnak az irgalom ajándékával. Erre nagy szükséged lesz. Az én irgalmam és kegyelmem nélkül már rég az örök gyötrelem helyén lennél. Kegyelmem megújul feletted minden nap. – Felmérted,, hogy mekkora szükséged van az Ő kegyelmére? Értékeled Isten kegyelmét?

Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával. Te nem látsz engem, nem lakom kézzel csinált templomokban, kézzel faragott szobrok nem képesek befogadni személyemet. Sőt, megtiltottam, hogy valamiféle ábrázolást próbáljanak nekem tulajdonítani. Nem láthatsz, de műveimből felismerhetsz, nem láthatsz, de kijelentettem magam az Igében. Kijelentettem magam egyszülött Fiamban. Aki látta Őt, látott engem, és hitt. Hit nélkül lehetetlen nekem tetszeni.

Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, olyan hittel, mely elengedhetetlen a kapcsolatunk létrejöttéhez és fenntartásához.

Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismersz Engem. Megismersz, és irgalmamból élni fogsz. Megismersz, és igazán szeretni fogsz. Megismersz, és törvényem és igazságom felettébb drága lesz neked. Megismersz, és dicsérni fogsz egy örökkévalóságon át. Valójában erre teremtettelek.

Arra van időm, amire szakítok időt?

Mihez hasonló az élet? Talán egy rendkívül kiszámíthatatlan autópályához. Gyorsan végig szaladunk rajta, sokszor még mi magunk is taposnánk a gázpedált, hogy hamarabb oda érjünk egy-egy állomásra. Máskor váratlan kanyarok tárulnak a szemünk elé, és így abszurd helyzetekben találjuk magunkat. Miközben vágtatunk egyik állomásról a másikra, úgy tűnik, hogy mindenre van időnk.

time

Arra van időm, amire szakítok időt” – hallottad már ezt a bölcsességet? Nekem sokszor eszembe jut ez a mondás. Első hallásra talán igaznak tűnik, de a gyakorlatban nem mindig így van ez.

Ezek szerint elroboghatnak mellettünk értékek úgy, hogy nem tehetünk róla?

A mai túl modernizált világban Csitáry-Hock Tamás szavai újra értelmet kapnak: A levél nem elég… a telefon sem. Csak a találkozás. Mert kell a közelség, az érintés, a mosoly, kellenek a szemek. Kellenek ezek a pillanatok, a találkozások. Hogy a lélekben megrajzolt képet a valóságban tudjuk kiszínezni, hogy az álomba beköltözzön a valóság, hogy az ünnepnapok mellett meglássuk a hétköznapokat is. A Másikat.

Most mennem kell, de az alkalom után találkozunk” – ismerős ez a mondat? Mindketten tudjátok, hogy az alkalom végén elsodródtok, valójában nem fogtok igazán találkozni, pedig annyira szeretnétek végre egy igazit beszélgetni.

Esetleg már hónapok óta várjátok a találkozást, és amikor megadatna, vendégeid toppannak be. És még sok ilyen helyzetet, mondatot írhatnék, Nektek is biztos ismerős. Pedig mennyire értékes a Másikkal töltött közös idő, a meghallgatás, az együtt nevetés, közös imádkozás. Ezt nem pótolja az internet, vagy egyéb technikai vívmány. Az emberi lélek a közelségre vágyik! Tudja ezt a gonosz is, ezért szórja szét a figyelmünket, terhel le minden feladattal, hogy a sürgős dolgoktól ne lássuk a fontosakat.

Így van ez Istennel is? Mert, ahogy emberi közelségre vágyunk, Isteni közelségre is szükségünk van. Sokáig annyira természetes volt, hogy a szeretteimmel imádkozhatok, beszélgethetek, most viszont két percnek is örvendek. Miért? Egyszerűen ez egy élethelyzet.

De hasonlóan járhatunk szellemi síkon is!

Természetes, hogy naponta beszélgethetsz Istennel?

Érték maradt? Esetleg itt is szétszóródik a figyelmed? Mindig akkor szólal meg a mobiltelefonod, amikor imádkozni akarsz? Vagy csendesség közben jelez a mosógép, hogy lejárt a mosás? Azonnal érzel egy belső nyomást, hogy felvedd a telefont, kivedd a tiszta ruhát és teregess.

Nem véletlen ez, a Biblia még figyelmeztet is erre:

Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.” (Ef 6,12-13)

Bárcsak újra és újra értékké tudna válni az, ami többnyire természetes!

Bárcsak hűségesen vállalnánk családtagjaink előtt is, hogy naponta, örömmel olvassuk az Igét. Hiszen a Bibliából tudhatom meg, hogy mi a terve velem. Bár csak vállalnánk mások előtt, hogy imádkozó emberek vagyunk, és vállalnánk önmagunk előtt, hogy ügyetlenül imádkozunk. Sehol nem mondja az ige, hogy szépen, vagy ügyesen imádkozzatok. Azt mondja, hogy a Lélek által imádkozzunk, őszintén, egyszerűen. Álljunk résen, és vigyázzunk, hogy drága kincsként őrizzük a szívünkben az Istennel való találkozás lehetőségét.

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Időutazó

lepl1

Menyasszonyi- és vőlegényi ruha, programszervezés, dekoráció. Mindenre kellő figyelmet fordítottunk házasságkötésünkkor, hiszen fontos volt nekünk, hogy a nagy eseményen és a házasélet indulásán minden úgy történjen, ahogy történnie kell. Néhány napja azon tűnődtem, megvan-e bennünk még ez a kezdeti lelkesedés így pár év után is (?), visszagördítettem az időt és jól esett feleleveníteni az indulás emlékeit.

Leültem egy kicsit magamban „emészteni” és gondolkodni egy nem túl kellemes beszélgetés után, ami arról szólt, hogy a sokféle feladat meg munka között, mi legyen a prioritás, sorozatosan a másé, vagy azért vegyük számba a miénket is…(?) Szeretem mások ügyét felpártolni, segíteni, támogatni lehetőség szerint, férjem is ugyanígy. De egy ideje túl sok mindent magára vállalt, és úgy éreztem, én vagyok az utolsó, aki a „mi” ügyeinknek hangot adtam. A „mi” ügyeink lemaradtak, elvesztődtek. Ideiglenesen, ha a szükség úgy kéri, akkor igenis félre kell tennünk mások javáért a miénket, de azon tűnődtem, hogy ha ez huzamos ideig történik, széthúz. Az elhanyagoltság vagy a mindig utolsó helyre kerülés érzése nem épít. Annak a bizonyos hűségnek (!), talán még ilyen dolgokban is meg kellene nyilvánulnia (?).

Miközben ilyen dolgokon gondolkodtam, egyszer csak észbe kaptam és félretettem azt, amit másban látok, inkább magamba néztem. Mert a kívánt változás mindig nálam kezdődik, az sosem úgy működik, hogy előbb a másik, vagy csak a másik. Miközben elvárom tőle, én a magam részéről mennyi figyelmet és energiát fordítok arra, hogy kifejezzem férjem iránt azt, hogy megbecsülöm, azt, hogy nekem minden más embernél ő a legfontosabb? Hogyan éreztetem vele, hogy mellette vagyok azokban a dolgokban, amelyek fontosak neki? Hányszor jut eszembe meglesni, mivel tudnék neki meglepetést vagy örömet szerezni? Igen, ezek olyan kérdések, amelyek gyakorlati dolgokban nyilvánulnak meg, a hétköznapi életben akár. A hétköznapi élet terhelésében néha a legkönnyebb elfelejteni azt, hogy egymás mellett és egymáséi vagyunk. Sietünk, feszültek vagyunk, nincs időnk, nem terjed ki figyelmünk, csak a magunk dolgára, mert az élet talán sokszor úgy érezzük, hogy meghalad.

De jön itt most egy időutazó meghívás! Gondolj vissza közös életetek gyönyörű, áldott eseményeire és pihenj meg, gyűjts erőt és örömöt az emlékeid között. És, ha visszaugrasz a jelenbe, emlékeztesd magad: házasságod Isten gondolatában áldás és örömforrás a mai napon is! Mindegy, hogy éppen hétfő vagy péntek van. Mindegy, hogy mennyire sietsz vagy mennyire hangosan kiabálnak körülötted mindazok a dolgok (vagy személyek), amik igénybe vennének. Melegedjen a szíved és örülj annak, akit melléd adott az Isten, mert

„nem jó az embernek egyedül lenni”…1Móz 2,18

Bizony létezik házasságban megélt magányosság és egyedüllét is. De az ige ébresztget, átvizsgál és megtanít szeretni.

Amiben úgy érzem, hogy hiányt szenvedek vagy amiben egyedül érzem magam, azokban a dolgokban én tudom-e az ellenkezőjét nyújtani? Fordítok-e elég figyelmet a társamra ott, ahol neki szüksége van rá? Vigyázok-e szavaimra, reakcióimra, figyelek és engedek-e eleget a társam kívánságainak, mint a legelején? Vagy ennek fontossága kezdett alábbhagyni az idő elteltével és mindinkább saját akaratom próbálom érvényesíteni? Milyen téren engedtem el magam, mint feleség?

Csodálom az Úr tökéletes szeretetét, amiről a 139. Zsoltár első verseiben is olvasok:

„Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” 1-6. v.

Szerethetek, mert Ő előbb szeretett, és ilyen csodálatos módon, emberi, akár gyermeki ésszel is felfogható, szívvel érzékelhető mozzanatokkal mutatja ki szeretetét, figyelmességét. Annyira érdekesnek tartom, hogy itt a teremtő Istenről van szó, Aki mindennek az alkotója! Ő legyen a példaképem most is, és minden időn át, Aki maga a Szeretet!

Csendben, a “senki szigetén”

ahitat 17Ismét a 119. zsoltárból hozom az igét, ami megérintett és foglalkoztatott az elmúlt héten.

Ébren vagyok virradatkor, és fohászkodom, igédben reménykedem.Zsolt 119,147

Sátorozni voltunk a kis családommal. Három évvel ezelőtt belevágtunk, és azóta kihagyhatatlan nyári program. 7-8 nap a hegyekben, távol a civilizációtól, mobiljel nélkül. Csak Isten és mi. Szülők és gyerekek a „senki szigetén”. Gyönyörű táj, friss levegő, hideg forrásvíz, esti tábortűz. Csend. Idő és alkalom a lelki és szellemi felfrissülésre. Kevés emberrel találkozunk, azok is inkább juh- vagy tehénpásztorok, vagy a közeli tanyák gazdái. Tőlük tejet és sajtot szoktunk vásárolni, és egy keveset beszélgetünk is velük. Idén is vittünk magunkkal kis keresztyén füzeteket, és szétosztogattuk. Nagyjából ennyi az, amit másokra fordítunk ebből az időből. A prioritás az Istenben való megnyugvás és a kis családunk kapcsolatainak ápolása. Nagyon szeretjük!

Ugye, mondanom sem kell, hogy sátorban, az erdő mellett nem ugyanolyan az alvás, mint otthon, főleg az első napok „hullafáradtsága” után. Amikor már kitisztul az ember agya, és egyre kevesebb a befogadni való megterhelő információ, és az erdő neszei felébresztenek. Többször ébredtem éjszaka, és nem voltam álmos. Kitűnő alkalom volt a részletes bűnvalló, hálaadó, magasztaló, közbenjáró imádkozásra, az igén való elmélkedésre. Nem sajnáltam egyáltalán, hogy nem tudtam aludni, pedig nagyon szeretek. Jó volt végigbeszélni az Úrral olyan dolgokat, amit nappal az élet teendői között nehéz zavartalanul tenni.

Szeretek aludni, és talán nagyobb is az alvásigényem az átlagnál. Mindennapos harc az, hogy az alvásidőből vegyek el, és a csendességre szánjam. A sátorozáson viszont ajándékba kaptam az Úrtól ilyen időket. Igazán hálás vagyok érte, és mindez azt eredményezte, hogy még jobban vágyjak az ilyen ajándékidők után.

Eszembe jutott az is, hogy egy bibliatanulmány során gyakorlati javaslatként említették a félnapos elvonulást, amelynek során minden zavaró tényezőt kizárva néhány órát imádságban, az igén való elmélkedéssel egyedül töltünk Istennel. Rendszeresen, mondjuk havonta. Javasolt helyszín a természet… Persze édesanyaként ez nehezen kivitelezhető, de hiszem, hogy nem lehetetlen. Azt hiszem, dolgozni fogok rajta!

Neked mikor volt legutóbb olyan lelki csendességed az Úrral, amelynek az eredménye az volt, hogy egyre többre és többre vágyj belőle? Megfáradtál-e az imádkozásban? Nem kellene neked is félrevonulnod időnként a világ zajától vagy a zajos „pihenéstől”?

Jézusnak életgyakorlata volt:

Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.” Mk 1,35

Jobban, mint ahogyan megérdemelném

ajd hálát!

Hálát adni mindig, minden körülmények között lehet. Ma hallottam egy beszélgetésből, hogy egy idősödő ember gyakran azt válaszolja a megszokott „hogy vagy?” kérdésre, hogy „jobban, mint ahogyan megérdemelném”.

Így beszél az alázatos ember. Így beszél az, aki tudatában van annak, hogy Teremtője nagy kegyelemmel van iránta, hogy sokkal, de sokkal rosszabbat érdemelne, mint amit éppen most el kell viselnie. Így beszél az, aki látja az áldást. Aki látja a Gondviselő szeretetének apró jeleit.

Arra buzdítalak most így, a hét elején, hogy tedd félre a kéréseidet, amelyekkel oly gyakran elárasztod Istent, és legyen most helye a hálaadásnak, a magasztalásnak. Kérlek, olvasd lassan, ízlelgetve a következő igeverseket:

Dávidé. Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét!
Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!
Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.
Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.
Minden elnyomottal törvényesen és igazságosan bánik az ÚR.
Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival.
Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy.
Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké.
Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.
Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.
Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. (Zsolt 103,1-12)

Most vegyél elő egy lapot, és kezd el írni, hogy miért is vagy most, ezekben a pillanatokban hálás. Miért tudod áldani most az Urat. Kérlek, ne siess. Írd le egyenként, és helyezd az Úr elé imádságban. Úr Jézus, köszönöm… Uram, hálás vagyok… Hidd el, nem lesz elpazarolt idő, holmi hiábavalóság. Istennek kedves az övéi hálaadása.

Talán többször is kellene ezt gyakorolnunk? Lehet ebben még fejlődni? Biztos vagyok benne, hogy igen, mert az ige erre buzdít:

...és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” (Kol 2,7b)

Örülj

rose-997283_1920

Mikor még lány voltam, hallottam egy olyan véleményt a nemi életről, hogy „azt a tizenöt percet ki lehet bírni”. Egyáltalán nem így képzeltem a leendő férjemmel való szexuális életemet! Több, mint valószínű, hogy ez a gondolkodás a mai világtól vagy a mai lányoktól nagyon messze áll… Istennek hála, voltak jó gondviselői a lelkemnek, és idejében figyelmeztettek, ne ássam bele magam a szexualitás mélységeinek felfedezésébe, majd lesz rá alkalmam, ha eljön az ideje. Éppen ezért „féltem” túlzott mértékben kíváncsiskodni, és ez sokféle megkötözöttségtől, bűnös kívánságtól megóvott. Keresztyén könyveket olvastam a témában, de csak szigorúan fiataloknak, házasság előttieknek valót. Azokban is volt elég figyelmeztetés!

Mikor pedig már eljegyeztük egymást a vőlegényemmel, átvettünk egy jegyesek számára íródott, házasságra való felkészítő bibliatanulmányt, tanfolyamot, ami nagyon sokat segített a kapcsolatunk átbeszélésében, és igen, a szexről is csak pont annyit beszéltünk, amennyit kellett. Akkor a tanulmány hatására mindketten kimondtuk egymásnak, életünknek ezen a területén is az igét szeretnénk megélni, vagyis, hogy igazi szeretettel akarjuk szeretni egymást, és mindig a másik javát fogjuk keresni. Férjemben nagyon erős volt ez az elhatározás, és talán mondanom sem kell, ezzel a fogadalommal egyáltalán nem jártam rosszul.

Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek. Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel. Miért mámorosodnál meg, fiam, a más asszonyától, miért ölelnéd idegen asszony keblét? Mert az Úr látja az ember útjait, és figyeli minden lépését.” Péld 5,18-21

Az idő múlásával különösen a szívemre helyezte Isten, hogy a saját vágyaimon túl sokkal fontosabb az, hogy mit adhatok a férjemnek. Vagyis ezt a csodálatos intim kapcsolatot ő csakis velem élheti meg. Ahogy a fenti ige mutatja, ő az örömét nálam kell keresse, nekem pedig nála. Ez egy kizárólagos dolog. És micsoda varázs rejtőzik ebben! Ugyanakkor felelősség is.

Már a kapcsolatunk elején elhatároztuk, hogy mindent megbeszélünk. Nem fogunk semmit a szőnyeg alá seperni, és ha nem is azonnal, de a dolgokat meg kell beszélni. Nem egyszer kellett várjon az ebédfőzés, a gyerekek halasztható programja, mert anya és apa számára nagyon fontos volt, hogy átbeszéljenek félreértéseket, konfliktusokat. Ezzel együtt azt is eldöntöttük, hogy nem lesznek titkaink egymás előtt. Sokszor hallottam azt az igazságot, hogy a bűn a sötétségben, a rejtett dolgokban virágzik leginkább, azaz legjobb fegyver ellene a teljes nyíltság és őszinteség. Az igazat megvallva ezt saját magamon is tapasztaltam. Ha felszínre jöttem vele, máris szűnt az ereje. Ezt a teljes nyíltságot tűztük ki a zászlónkra a férjemmel. Hiszem, enélkül az Isten által eltervezett szexuális életünk, a „lesznek ketten egy testté” misztériuma is csorbát szenvedne.

A házasságban a szex nem minden. Vannak olyan helyzetek, időszakok, amikor nem lehet, vagy nem egyszerű ezzel az ajándékkal élni. Azonban nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról, vagy szőnyeg alá söpörni az ezzel kapcsolatos problémákat. A férfi és a nő testi egységét a házasságban Isten találta ki. Ő nagyon jó tervező, semmit sem alkot csak úgy hiába.

Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.” Zsid 13,4

A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.” Ef 5,31-32

A nemi élet legyen megbecsült, legyen tiszta. Isten igencsak komoly értéket ad neki az efézusi levélben található igeversekkel. Nagy titok ez. A Krisztus és az Ő egyháza közötti kapcsolathoz viszonyítja. Mi sem becsülhetjük alább!

Fontos, hogy életünknek ezt a területét is alárendeljük Neki, és a férjünkkel teljesen őszinte, nyílt kapcsolatban éljünk. Ez egyrészt az ördög támadásaitól is megvéd, másrészt így élünk az ajándékkal rendeltetés-szerűen, így éljük meg teljességében Isten tervét.

Kedves házasság előtt álló lány! Mit teszel most azért, hogy leendő férjeddel majd őszinte kapcsolatod legyen? Tisztán éled-e meg a várakozás idejét?

Kedves feleség! Imádkoztál-e már azért, hogy életeteknek ezt a területét is Isten Szentlelke uralja? Hogy legyen odaadó, önzetlen, őszinte és nyílt kapcsolatod a férjeddel? Hogy tudjon a férjed folyamatosan örülni neked, csakis neked, te meg neki? Ha még nem imádkoztál ezért, akkor itt az ideje!

Ítélkezni vagy megítélni? (2.)

itelni

Nagyon sokan összekeverik ezt a két bibliai fogalmat. Egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan használjuk őket, mi több, helyesen éljük-e meg…

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7,1)
„Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak...” (Ef 5,10)

Jöjjön a második.

Egy kedves barátnőm, aki Jézus Krisztus tanítványa, egyetemista lévén együtt akart bérelni lakást a barátnőjével. Amikor konkrétumokra került a sor, a barátnő kifejezte, hogy szeretné, ha a fiúbarátja, akivel kapcsolatban van, majd időnként nála aludna. Igen komoly gondot okozott ez a barátnőm számára, hiszen nem támogathat olyan életstílust, ami szöges ellentétben van a Biblia tanításával. De hogy mondja el? Ítélkezőnek fogják tartani…

Nem bújhatunk meg az ujjunk mögé, és „ne ítélj…” címszó alatt nem tűrhetünk meg bűnöket, helytelen eljárásokat. Nem ezt tanítja az ige. „Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak…” Isten igéje feljogosít, felszólít arra, hogy megvizsgáljuk az eseményeket, az emberek életét. Ha jó, tartsuk meg, de mindent vizsgáljunk meg. Nem elhamarkodottan, alaposan, de vizsgáljuk meg. Isten Szentlelke arra akar elvezetni, hogy legyünk értettek, és tudjuk bizonyos dolgokról eldönteni, hogy azok jók, vagy rosszak. Isten szerint helyesek, vagy helytelenek. Mert ami az Úrtól van, azt követni kell, ami pedig világi, azt el kell vetni. Ahogy a Római levél 12. részében találjuk: „és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” „A bűn nem járkál csak úgy a levegőben”, mondta valaki. Sokszor az embereket nem lehet külön választani a bűneiktől, azaz mivel ragaszkodnak hozzá, képviselik azt. Fontos, hogy nem szeretetlenül, nem rossz szándékból, de legyünk képesek megítélni a cselekedetekről, hogy azok helyesek, vagy helytelenek, és adott esetben személyekről is tudjuk elmondani – Istenhez tartoznak, Vele járnak, vagy pedig szükségük van igazi változásra. Ha folyton azt hangoztatjuk, hogy „nem az én dolgom, hogy megítéljem”, „csak Isten ítélhet”, és így mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódunk, mert nem tudjuk megítélni, hogy azok igeiek vagy sem, akkor lelkileg kiskorúaknak bizonyulunk. Isten pedig azt szeretné, hogy „az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.” (Ef 4,15).

A barátnőm eldöntötte, ilyen körülmények között nem fog együtt lakást bérelni a barátnőjével. Nem szeretné támogatni, elhallgatni azt, ami helytelen. Nem volt könnyű beszélgetése, de Isten erőt adott hozzá. Ha nem vállaljuk fel Isten szavát bizonyos helyzetekben, akkor elhallgatjuk, hogy milyen is Ő valójában. Pedig Jézus az Ő a tanítványaivá szeretne tenni. Olyan emberekké, akik szeretettel és hitelesen képviselik az Ő igazságát ebben a világban.

Akarjunk felnőni Hozzá!

Ítélkezni vagy megítélni? (1.)

itelni

Nagyon sokan összekeverik ezt a két bibliai fogalmat. Egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan használjuk őket, mi több, helyesen éljük-e meg…

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7,1)

„Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak…” (Ef 5,10)

Vegyük csak az elsőt.

Kerek asztalnál ülünk. Nemzetközi összetétel, vegyes csoport, keresztyén közeg. A beszélgetés angolul folyik. Ismerkedés, program megbeszélése étkezés előtt és közben. A saját nyelven elmondott ima után újra angolra váltunk. Mellettem egy szimpatikus, fiatal pár. Huszonnégy évesek. Mindketten diákok még, két hónapja házasodtak össze. Mindezt csak úgy, beszélgetéstöredékekből, néhány bemutatkozó kérdés- és válaszból tudom meg. Az étkezést hamar befejezik, igyekezniük kell. Kisfiukat(!) kell az iskolából(!) elhozni. „Our child” (gyermekünk), mondogatják.

Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy mi futott végig gondolataimon, és nem tagadhatom, kicsit megrökönyödve fejeztem be az ebédet. Valóban keresztyének között ülök?

Isten ismét megszégyenített. Úgy látszik, nehezen megy nekem ez a lecke. Ne ítélj elsőre, ne légy gyors az ítélettel!

Délután vidáman jönnek vissza a kurzusra. Most több alkalmunk van a beszélgetésre. Sőt, egy rövidfilmet is megnézhetünk, amelyet a fiatal férj készített a feleségről: „Anya munkakönyvvel” címmel. Lassan összerakom a képet: a lány még egyedülállóként vállalta gyermekek gyámságát, gondozását. Előbb egy kislány volt nála négy hónapig, akiről tudta, hogy nem marad sokáig. Aztán jött ez a kisfiú. Hat hónaposan került hozzá, azóta vele él. Ő neveli. A filmben bevallja, mióta nála van a kisfia, azóta úgy imádkozott, ha Isten férjjel ajándékozza meg, akkor az olyan legyen, aki elfogadja kisfiával együtt. És Isten meghallgatta a kérését. Most az örökbefogadás nehézkes eljárásán dolgoznak.

Megható történet, áldozatvállalás. Első látásra azonban teljesen más gondolataim voltak. Milyen gyorsak is vagyunk abban, hogy másokról rosszat gondoljunk! Saját magunkhoz sokkal elnézőbbek szoktunk lenni.

Nem mindig ilyen szembetűnően szégyenít meg Isten, nem mindig ilyen ártatlan a történet. Sokszor csak ott az a csendes hang: „Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?” (Mt 7,3)

Legyen fülünk meghallani, legyünk engedelmesek megélni!