Szeretsz-e engem?

Gyakran hallunk arról, hogy a szeretet nem csupán egy érzés, hanem döntés, akarat, elkötelezettség, hűség. És ahogyan a hit is halott cselekedetek nélkül, hasonlóképpen a szeretet is. János evangéliumában olvastam a napokban Jézus Péter felé intézett kérdését: Szeretsz-e engem, és Péter válaszát: igen Uram, szeretlek.

 Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Ő pedig így felelt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!" Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én bárányaimat!"

 Másodszor is megszólította: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Ő ismét így válaszolt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus erre ezt mondta neki: "Őrizd az én juhaimat!"

Harmadszor is szólt hozzá: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: "Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én juhaimat!

( János evangéliuma 21, 15-19)

Péter igenlő válaszát Jézus megbízással pecsételi meg: „legeltesd az én bárányaimat”. Mélyen elgondolkodtatott és megvizsgált ez a rész. Nőként szeretek szeretni, és szeretem érezni, hogy szeretek. Elvesződni az érzések sűrű ködében és ki sem látszani belőle, valami felemelő dolog. De van-e ennél több? Ez a mélyreható szárnyalás tovább visz-e a szeretetből táplálkozó cselekedetek felé, vagy sem?

Szeretem Jézust? Szereted Jézust? És ha igen, megnyilvánul ez cselekedetekben? Pétertől azt kérte, hogy legeltesse bárányait. Rád kiket bízott?

jo-pasztor

Gyakran elcsodálkozom azon, hogy milyen bőségesen táplál engem Isten. Mennyire szeret, mennyi ajándékot, örömet adott nekem. A bűnbocsánatot, örök életet, és ráadáskényt még annyi annyi mindent, hogy megszámlálni is alig tudom. Tartozom azzal (nem mintha bármit is vissza tudnék, vagy kellene fizetni), hogy szeressem őt, és szolgáljam Őt azzal, hogy gondoskodom az övéiről. Azokról, akik rám bizattak.

Olyan sok „bárány” várja a legeltetést, táplálást. Vannak idősek, akik annak is örülnek, ha valaki szeretettel meghallgatja őket, vagy fiatalok, kiknek útmutatásra, helyes életpéldára van szükségük. Árvák, kiket nincs ki ringasson, koldusok, akik nem csak aprópénzért, hanem egy kedves szóért is könyörögnek. És annyi más ember,  ott a környezetünkben aki nem árva vagy koldus, de szeretetért könyörög. Hozzánk legközelebb, akiket leginkább ránk bízott Jézus, a családunk van. Nőként, gondosodunk férjünk, gyermekeink lelki táplálékáról, szeretettankjaik feltöltéséről?

„Szeretsz- e engem? Legeltesd az én bárányaimat.” Engedelmeskedjünk örömmel Jézus parancsának!

Tiszta ruha

Amikor létrejött ez az oldal, megegyeztünk azokkal, akik írunk, hogy személyes megtapasztalásinkat, átéléseinket írjuk majd le, hiszen nők vagyunk, és a tanítás, mint olyan nem nekünk adatott. Így szeretném most én is, bizonyságtételképpen leírni azt, ahogyan Krisztus szeretettel megdorgált, helyretett a héten.

Az történt ugyanis, hogy konfliktusba keveredtem egy személlyel a családunkból. Olyan dolgokban vádolt, amik nem voltak igazak. Amikor már egy kicsit hangosabban beszélt annál, hogy hallhatná, amit én mondok, felemeltem a hangom, elmondtam neki, hogy szégyellje magát, hogy ilyeneket mond, azzal megfordultam és elmentem, hozzáfűzve még azt a megjegyzést is, hogy nyugodt lehet, többé soha nem megyek hozzá.

veszekedes

Kicsit később próbáltam kezdeményezni egy kibékülést, és leírtam azt, amit a beszélgetés során nem volt alkalmam leírni, meg bocsánatot kértem a hangfelemelésemért. És ennyi. Részemről befejezve, ez is sok volt. Már megint én voltam az, aki engedtem. Mielőtt hazamentem, próbáltam tenni egy kitérőt, hogy hozzam Isten elé a dolgot, hogy nyugodjak le, tisztuljak meg ettől az egész szennytől.

Nagyon haragudtam. Nem feltétlenül arra a személyre aki megbántott, (bár rá is), hanem főleg az ilyen szituációkra. Nem igaz Uram, amit mondanak, tudod… Te az igazságot szereted, és biztos te is felháborodsz az ilyen rágalmakon. Sajnálom, annyira sajnálom, hogy vétkeztem, hogy én is elkezdtem kiabálni, de főleg azt, hogy most annyira haragszom, annyira meg vagyok sértve. Kérlek, tisztíts meg, szabadíts meg ettől a tehertől.

Harcoltam magammal, mentem Isten elé, kértem a bocsánatot. Egy dolgot azonban nagyon szorongattam a kezemben: az igazamat.

Tegnap, már majdnem egy héttel azután, hogy ez az egész történt, eszembe jutott, hogy hallgassak egy tanítást miközben főzök. A legutóbbi debreceni női konferencia egyik előadására akadtam rá. Jézus visszajöveteléről szólt az előadás. Az előadó kezdetnek egy képet tárt elém, majd meghívott, hogy részese legyek ennek a képnek: leülni Jézus lábaihoz, belenézni a szemébe, hallgatni azt, amit Ő mond. És ahogy beszélt a Krisztus menyasszonyáról, a tíz szűzről, arról, hogy a minimum nem elég, hogy visszajön Jézus, mint Király, és nem tudjuk mikor, ezért legyek készen… a Szentlélek rámutatott a rejtegetett sebeimre. Magam előtt láttam én is Jézust, és szakítottam egy kis időt arra, hogy imádkozzak, hogy leüljek a lábaihoz. Ekkor ismét szembesültem azzal, hogy Jézus mennyire szeret engem, hogy mennyit szenvedett értem, és mennyire fontos, mindennél fontosabb, hogy tisztán, felkészülve várjam Őt vissza, hirtelen fény derült a szívem mélyén elrejtett  sértődésre. Annyira nyilvánvaló volt, hogy ha igazam van, ha nem, nekem Krisztus mindennél fontosabb, és nem akarok semmilyen szennyet tartogatni magamban. Szeretnék tiszta menyasszonya lenni, és felszabadulni attól a sártól, amit más rám dobált, én meg engedtem, hogy rám ragadjon. Olyan jó volt ott ülni Jézus lábainál és megtapasztalni ismét azt, ahogyan felszabadít. Eldöntöttem, hogy felhívom azt a személyt, akivel megromlott a kapcsolatom, és megalázom magam előtte. Nem válaszolt. Később, amikor találkoztam vele, rájöttem, hogy nem kellett beszéljünk. Isten megvédett attól, hogy ismét szidalom alá kerüljek, megvédte az ”igazamat”. De arra volt szükség, hogy jobban szeressem Jézust, mint a saját igazamat, és ne legyen más igazságom, mint Ő.

Hívlak titeket ma arra, hogy üljünk le Jézus lábaihoz, és hallgassuk azt, amit mondani akar nekünk. Töltekezzünk be az ő szeretetével, ami képes a problémák fölé emelni, és ami meg tudja mutatni nekünk a helyes perspektívát Vigyázzunk, őrizzük a fehér ruhánk, hiszen még ma is visszajöhet!

„A szeretet... nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.” 1. Korintus 13, 5-6
„Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!"  Máté 25, 13

Beszél hozzád?

Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. Pilátus pedig megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő így válaszolt neki: „Te mondod.” A főpapok hevesen vádolták őt. Pilátus ismét megkérdezte tőle: „Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!”Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott. Márk 15, 2-4

Vannak részek a Bibliában amiket bár ismerek, mégis valahányszor olvasom, újra meg újra ledöbbenek rajtuk. Ilyen Jézus néma csendje. Előttem van a kép, ahogy áll Pilátus, a főpapok, a nép előtt, válaszol az első kérdésükre, utána meg hallgat, közben meg zúdulnak rá az egyre hangosabb, hevesebb vádak, melyek nőnek, nőnek, annyira, hogy képesek ellepni, elnyelni, elpusztítani mindent.

Miért hallgat Jézus? Valószínű sok magyarázatot kaptunk már erre a kérdésre különböző forrásokból. Olvasva ezt a részt, bennem is ez a kérdés született meg ismét, aztán válaszként egy másik kérdés fogalmazódott meg a szívemben: ha beszélt volna, lett volna olyan aki meghallgatja? Nem a fülével, hanem a szívével. Nem, nem lett volna. Hiszen vádlói olyan rég tervezték ezt a pillanatot, amikor végre diadalmaskodhatnak felette, hogy saját elképzelésük, akaratuk, szívüknek egyre jobban zúgó bosszúja képtelenné tette őket arra, hogy meghallják az igazságot.

Magamnak is feltettem ugyanezt a kérdést: ha beszél hozzám Jézus, meghallom? Vagy az én szívemben is olyan hangos az én tombolása, hogy Jézus némaságra szorul. Természetesen, nem tartozom azok közé, akik vádolják, gúnyolják őt, de olvasva ezt az igerészt, a Lélek önvizsgálatra késztetett. Keresem Jézus szavát, érdekel, tudni akarom, hogy mit akar mondani nekem ma is, most is, az életem minden helyzetére, vagy annyira hangos a saját akaratom, elképzelésem, hogy Jézus elnémul mellettem?

hallgatas

Halottam egy házaspárról, ahol a férj belefáradt abba, hogy beszéljen, véleményt mondjon. Miért? Mert bármit mondott, döntött, felesége úgyis saját elképzeléseit követte. Belefáradt a férj ebbe a huzavonában, és elnémult.

Megváltónkról olvasottak, meg ez a hétköznapi történet is, amit megemlítettem önvizsgálatra késztet. Engedem Jézust szólni hozzám, engedem, hogy bárki más megszólaljon mellettem, vagy annyira el vagyok telve a saját nézeteimmel, véleményemmel, akaratommal, hogy senkinek nem engedek beleszólást az életembe. Félreértés ne essék, nem kell ehhez egy kolerikus természetnek lenni, egy szende ember is ugyanúgy tud hangoskodni szívében, mint bárki más, akkor is, ha ezt fülünkkel nem halljuk.

Hívlak ma benneteket arra, hogy üresítsük meg a szívünket. Engedjük el a saját igazunkat, és kérjük Krisztust, hogy töltsön be az Ő igazával. Engedjünk teret Jézus szavának, megtisztító igazságának, szerető szavának. Gyakoroljuk ezt szeretteink, házastársunk, gyermekeink felé is, hallgassuk meg őket, érdekeljen őszintén, amit mondani akarnak.

"Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra" Jakab 1, 19

Áldott Vasárnapot, áldott csendes perceket Istenünk jelenlétében!

 

Te mit kérnél?

Már egy ideje foglalkoztat Istennek Dávid házáról szóló ígérete, amit legutóbb a Királyok könyvében olvastam :

"Ha fiaid megőrzik útjukat, és tökéletességgel, teljes szívük és teljes lelkük szerint járnak előttem, soha ki nem fogy a férfi közüled Izrael trónjáról." 1.Királyok 2,4

A legutóbbi női konferencián mesélte az előadó, hogyan kapta látását a szolgálatra és, hogy ebben a folyamatban Isten miként vonta magához közel és adta azt a lehetőséget, hogy kérjen tőle, bármit is. Hazavittem magammal ezt a gondolatot és tovább forgattam a szívemben: mit kérnék én, ha egyszer előttem is így kinyílna a menny kapuja, és tényleg, bármit, bármit kérhetek. Te mit kérnél?

Eszembe jutott ismét a Dávid házára szóló ígéret, és egy kérés fogalmazódott meg a szívemben: Ó Uram, ha bármit kérhetnék tőled, kérhetem, hogy az én utódaim, gyermekeim, és azoknak gyermekei soha ne vesszenek ki a Te trónod elől? Hogy mindenki, aki tőlünk születik, az az örökkévalóságnak szülessen, hogy Istene légy, és a gyermeked legyen? Ahogy kimondom, ahogy leírom, engem is megdöbbent a saját kérésem, lehet egyáltalán ilyen nagyot kérni Istentől? De ha jobban belegondolok, azt hiszem, ha nem is ilyen módon megfogalmazva, de mindannyian kívánjuk ezt az Úrtól, hiszen folyamatosan gyermekeink megtéréséért imádkozunk, és ha majd idősek leszünk és unokáink lesznek, nem tudom elképzelni, hogy értük is ne tennénk ugyanezt.

cikk kep 3

Kedves anyukák, nagymamák, arra hívlak benneteket ma, hogy hozzuk ismét gyermekeinket Istenünk elé, és imádkozzunk buzgón a megtérésükért. Ó, az, hogy talán hívő családban születtek nem elegendő ahhoz, hogy személyes kapcsolatuk legyen Krisztussal. Imádkozzunk értük, kitartóan, buzgón, minden nap. És az imádság mellett hívlak arra is, hogy kérjük a Szentszellem tisztító erejét, hogy mossa le bűneinket, fedezze be hiányosságainkat, hogy úgy tudjuk megélni a keresztyén éltet, hogy az vonzó legyen számukra. Megélni az otthonunkban, az mindennapok egyszerűségében.

cikk kep

Dávid fiainak szíve már a második generáció után elfordult Istentől. Nem tudták megélni az ígérethez tartozó feltételt. Az igét olvasva azt látom mégis, hogy Isten hűséges maradt hozzájuk, és nemcsak, hogy király királyt követett, de Dávidtól származott az Örökkévaló Király, Jézus Krisztus. Micsoda ígéret, micsoda beteljesülés ez Isten részéről, kinek tervei minden emberi elképzelést fölülmúlnak!

Kérjünk, Jézus nevében, Isten szíve szerint, és ne felejtsük el, hogy a legnagyobb dolog, amit kérhetünk magunk és gyermekeink számára, az az Ő jelenléte, a Szentlélek, kinek személyében jelen van, velünk van most is.

„Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?”  Máté 7, 7- 11

Családi idill

Egy meleg május végi délutánon történt, hogy hárman pihentünk a rózsalugas árnyékában: férjem, alig pár napos kisfiam, meg én.  Csodálatos pillanatokra emlékszem vissza, az illatok, a lágy szellő, ami felüdítette  a már kellemesen meleg levegőt, egy békésen alvó újszülött, boldog, szárnyalni tudó újdonsült szülők – minden egyes részlet, mintha nem is e világi lenne.  Annyira idilli volt ez az élethelyzet, hogy már-már elhittem, hogy ezentúl csak ilyen lesz az élet. Csodálatos ajándék feleségnek, szülőnek lenni, hiszen minden arról szól, hogy örüljek az Isten nekem ajándékozott csodáinak.

alvas

Ez így is van, örömre hívattunk el, csakhogy mindannyian tudjuk, hogy az élet nem csupán ilyen rózsaillatú pihenésekből áll. A világ amiben élünk, szinte mindent megtesz annak érdekében, hogy fontos feladatokkal lássa el a házastársakat. Férjeink legtöbb esetben naphosszat dolgoznak, mi feleségek úgyszintén, polgári foglalkozásban vagy pedig otthon, háztartásban. Gyermekeink pillanat alatt kinövik a hosszú babaalvásaikat, helyette vannak a sorozatos éjszakai felébredések, fogacskák kibújásával járó fájdalmak, sírós, csak anyás korszakok, dackor, meg még minden, amit el lehet képzelni. Hamar szétfoszlik a rózsaszín felhő, ami a kezdeti, szülővé válás állapotát jellemezte, és a mindennapi élet kihívásaiban hajlamosak vagyunk elcsüggedni. Legalábbis én igen. Hogy miért csüggedek? Mert sokszor azt hiszem, hogy ezentúl már soha nem lesz olyan, hogy csak a férjemmel ketten legyünk, hogy rossz szülő vagyok, nem vagyok eléggé ügyes háziasszony hiszen sosincs  hétfogásos ebéd az asztalon, soha nem lesz már olyan, hogy két óránál többet aludjak egyhuzamban, és a legrosszabb, hogy az Istennel töltött minőségi időm sem olyan, mint amilyennek szeretném. Alig várom, múljon el ez az életszakasz, pár év múlva könnyebb lesz… Ahogy ezt kigondolom, szívembe hasít az a gondolat, hogy még csak most volt, amikor csodáltam az alvó kis csöppséget, és azóta már jár, beszél, és le tudja venni az asztalról a poharat. És ha a csüggedő szemüveget leveszem, meg kell lássam, mennyi öröm volt ebben az elmúlt két évben. Sokkal több, mint amennyi csüggedésre való ok. Megéltem ezeket, vagy vártam, hogy teljen az idő, hogy legyen “könnyebb”? Sokszor igen, máskor meg nem.

Egyik énekünk arra hív fel, hogy “nézd az áldást, nézd meg egyenként..lásd meg, Isten kezéből mily sok jó ért ért”ezekkel a sorokkal szeretnélek hívni, hogy álljunk meg egy pillanatra és nézzünk vissza, számláljuk meg az áldásokat. De ne csak a múltéit, hanem a jelenét  is. A prédikátor az írja, hogy

“Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek.” Prédikátor 3, 1

Mi az az élethelyzet, amiben épp benne vagy, amit élvezel, vagy amit talán a múltnak tudnál már? Bátorítalak, élvezd, örülj minden percének. Ha gyönyörűen rózsaszín, és könnyű örülni, akkor azért, ha meg nehéz, akkor még-inkább, mert Jó Atyánk kezében semmi sem történik hasztalanul, “azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.” Róma 8, 28

Hogyan örülj, hogyan élvezd? Adj hálát érte, sorolj fel minden egyes pici apró eseményt, ami eszedbe jut, ne hagyj semmit elveszni. Én hálás vagyok most, hogy a gyerekeim valami csoda folytán még alszanak, és így írhatom e sorokat. 🙂 És bármi jön a mai nap során, szeretném megélni, oda figyelni, tudatosan Isten jelenlétében lenni. Ezt nem azért írom tanácsnak, mert nekem annyira könnyű, hanem mert első sorban magamat is szeretném erre bátorítani veletek együtt. Nem azt akarom mondani, hogy élj a mának, de éld meg a mát, mert ez a tied, ez a mienk, ez Isten jelen pillanati ajándéka, a ma. Köszönjük meg az Ajándékozónak, és fejezzük ki hálánkat azzal, hogy értékeljük azt, amit kapunk.