Kellemetlen, vagy szentségtelen élet?

"Íme, eljött az Úr szent seregeivel, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak." Júdás 1:14-15/Énók próféciája

Énók és Júdás korában is ugyanaz volt a probléma, mint napjainkban. Személyes kényelmetlenségünket (önmagunk gyűlöletét, csekély önbecsülésünket, álmatlanságunkat, anyagi gondjainkat, magányosságunkat) tekintjük a legnagyobb bajnak, amitől szabadulnunk kell. Azt hiszem, Énókot jobban bántotta, ha önzést látott maga körül, mint amikor az emberek egymást bántották.

Ha a kényelemszeretetet a kereszténységgel elegyítjük, Jézusból isteni masszőr lesz, akinek az igényeit csak akkor vesszük figyelembe, ha már teljesen kipihentük magunkat.

Ennek azonban semmi köze a bibliai kereszténységhez. Krisztus szenvedéseink közepette reménységet kínál, nem megkönnyebbülést, és azt parancsolja, hogy járjunk szorosan a nyomában akkor is, ha legszívesebben megállnánk, és saját kényelmünkkel törődnénk. Mi, modern emberek már nem esünk abba a tévedésbe, hogy Isten békességét, amely minden értelmet meghalad, kellemes körülményekként értelmezzük. Mi azt a hibát követjük el, hogy a békesség saját értékünk és fontosságunk tudatát kezdi jelenteni. Pedig, Isten békessége azoké, akik akkor is bíznak jóságában, amikor az élet kemény, és az ember önbecsülése szinte a nullával egyenlő.

Ha nem él bennem az a meggyőződés, hogy Isten jó, és ha alábecsülöm a jóságába vetett hitért folytatott küzdelmem komolyságát, csendben átveszem a felelősséget sorsom jobbra fordításáért. Isten irántam való szeretetét, pedig jó oknak tekintem arra, hogy önszeretetemet fokozzam.

Akkor is jónak kell neveznünk Istent, ha szenvedünk – mert Isten jó!

És ha minden simán megy, olyan okokból kell jónak neveznünk, amelyek túllépnek a közvetlen áldásokon. Különben, ha sebeket kapunk, kikelünk Isten ellen, és továbbra is mindent megteszünk a saját lelkünk kielégítésére. A kellemetlen körülmények sokkal jobban fognak zavarni, mint saját szentségtelen életünk. Ha Istenhez akarok járulni, meg akarom találni, úgy kell hozzá mennem, hogy hinnem kell, hogy Isten jó, bármit hoz is az élet, és

nem szabad az iránta való odaszánás árán is kényelemre törekednem.

Lombos Andrea